Athena Roux
November 4. szombat
Hezitáltam pár percig mire beengedtem Arthurt a házba. Egyik felem elhitte, amit mondott, a másik pedig még mindig gyanakodott. Viszont Larissa tényleg ügyesen tudott áskálódni és elképzelhető, hogy ezt az egészet ő tervelte ki. Ahogy Arthur belépett a házba, magához húzott, hogy pár centi távolság se maradjon közöttünk. De most más volt a közelsége, mint a repülőtéren. Eltört bennem valami a napokban, és most ez egyik pillanatról a másikra nem tudott megjavulni. Elhúzódtam tőle, amivel egyértelműen jeleztem, hogy semmi sincs rendben.
- Nem hiszel nekem?
- Hiszek, de gondolod, hogy ez ilyen egyszerű? Az elmúlt napok számomra szörnyűek voltak, és még soha senki nem törte ennyire össze a szívemet -néztem a szemébe, és próbáltam magamban tartani a könnyeimet.
- Nekem is.
- Ja, csak én nem bántam úgy veled, mint egy utolsó szardarabbal.
- Sajnálom, Athena! De meg kell értened, hogy nekem is szar volt, mert azt hittem, hogy meggondoltad magad és Charles-t választottad helyettem!
- Talán, ha meghallgattál volna aznap este, akkor most nem ez lenne! -mutattam magunk közé.
- Szóval én vagyok teljesen a hibás -horkant fel ingerülten. - Talán írhattál volna egy rohadt üzenetet, amiben tisztázod a dolgokat, és nem kellett volna másnap estéig várnod! -bekellett látnom, hogy igaza van, aminek következtében leeresztettem a vállaimat.
- Igazad van -sóhajtottam.
- Mindketten hibáztunk, Athena! De most jól akarom csinálni, ha adsz nekünk még egy esélyt! -kulcsolta össze az ujjainkat. Arthurnak ismét sikerült megmozgatnia bennem valamit, de közben mégis úgy éreztem, hogy levegőre van szükségem. Még két hét van Marta és Riccardo esküvőjükig, addig pedig jobb lenne, ha a kapcsolatunkat jegelnénk. Mindkettőnknek volna lehetősége átgondolni az érzéseit és a történteket.
- Szerintem az esküvő után térjünk vissza erre -feleltem, mire Arthur arcán átsuhant egy árny.
- Szóval végig csinálod Charles-al? Szerintem most már nem várná el.
- Tudom, hogy nem várja el, de ennyivel tartozom neki -feleltem kimérten.
- Oké.
Láttam rajta, hogy csak a béke kedvéért nem mondja ki, hogy valójában mit gondol, de pillanatnyilag örültem is neki, mert fáradt voltam lelkileg ahhoz, hogy ismét összekapjunk.
- Akkor majd találkozunk -zártam le, mire rám emelte a tekintetét, amitől a libabőr végig futott a testemen.
- Majd igen.
November 6. hétfő
- Tessék -nyújtotta felém a süteményt Charles, aminek elképesztően jó illata volt.
- Ugye vaníliás? -kérdeztem, de már az illatából megtudtam állapítani, hogy az.
- Még szép -bólintott.
- Ah istenem, de jó -eresztettem el egy hatalmas sóhajt, mire Charles felnevetett.
- Most már tudom milyen süteményt kell vinnem, ha felkell vidítani -bólintott, mire elmosolyodtam.
- Igen, ez tökéletes lesz -kóstoltam meg a süteményt, ami tele volt töltve krémmel, és a porcukor beterítette az arcomat.
- Egyébként, Arthur mondta, hogy szünetet kértél -hozta fel a témát, amit igazából már vártam is.
- Csak jobbnak láttam, ha megvárjuk az esküvőt -feleltem.
- Nem muszáj addig eljátszanunk, hogy még együtt vagyunk -állt meg egy pillanatra.
- Tudom, de ezzel tartozom neked -néztem rá, majd folytattuk az utunkat.
- Nem tartozol semmivel, ha nem kértelek volna meg, hogy az esküvőig maradjunk együtt, akkor nem szenvedtél volna ennyit, mint az elmúlt pár napban.
- Szerintem hagyjuk ezt a témát, ezt a két hetet simán kibírom, egyébként is kell egy kis idő, hogy átgondoljam mit is akarok.
- Rendben -bólintott.
- Amúgy mi a helyzet Islaval? -sandítottam rá.
- Semmi, szerintem van valakije -vont vállat.
- És ez nem bánt?
- Már nem, valahogy sikerült elérnie, hogy már ne érdekeljen -a válasza meglepett, de azért örültem annak, hogy végre sikerült neki túllépnie a volt barátnőjén, még ha ez a mi kapcsolatunkba is került.
- Örülök amiért ezt tisztáztad magadban -mosolyogtam rá, de ahogy vissza mosolygott rám, túl erőltetettnek és hamiskásnak tűnt a mosolya.
- Kérsz? -nyújtottam felé a sütit.
- Aha -hajolt közelebb, majd beleharapott a süteménybe, az orra pedig cukros lett.
- Oh basszus, ez tényleg jobb, mint az enyém -vallotta be.
- Mondtam, ez a legjobb -bólintottam, és úgy tűnt sikeresen jobb kedvre derítettem. De a következő pillanatban, mint valami túl drámázott török sorozatban, Arthur megjelent és pont szemből sétált felénk. Egyértelműen látta az imént történteket, hogy Charles megkóstolta a süteményt, mert az arcára volt írva, hogy mennyire nem tetszett neki a jelenet.
- Sziasztok! Milyen véletlen, hogy pont összefutunk -szólalt meg elsőként, és a gúnyos hangnemétől összeszorult a torkom.
- Elég szokatlan, mivel nem is erre laksz -jegyezte meg Charles, mire Arthur elterelte a témát. - És ti? Hova sétálgattok? -hagyta figyelmen kívül a testvére megjegyzését.
- Anyuhoz megyünk, akarok a hajamból vágatni -felelte Charles, mire Arthur rám nézett.
- És Athenanak el kell kísérnie?
- Valami problémád van ezzel? -sóhajtotta Charles, és úgy tűnt fárasztja Arthur féltékenysége.
- Dehogy, végül is egypárt alkottok nem? -vont vállat, és közben túl játszotta a szerepét.
- Azt hiszem én inkább haza megyek tanulni -szólaltam meg, és Charlesra néztem, akinek ez a válaszom nem tetszett.
- Jaj, ne menj, nem akartalak titeket semmiben sem megzavarni -ingatta a fejét, de nem értettem miért viselkedik így. Pár nappal ezelőtt megbeszéltük a dolgokat, akkor úgy tűnt éretten és felnőttesen fogta fel a helyzetet, most pedig, mint valami óvodás, direkt elakarta érni, hogy rosszul érezzem magam, mert Charles-al sétálok a városban. Pedig mindketten tudjuk, hogy nem kellene féltékenynek lennie, hiszen megvolt az oka, hogy Charles-al miért szakítottunk.
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Ko-fi: kamillamihalik
Vinted: dkamilla2003
