Athena Roux
Október 29. vasárnap
Reggeli órákban szálltunk le a gépről, és jó érzés volt ismét Monacoban lenni, viszont az elmúlt pár óra olyan meghitt és tökéletes volt, hogy egyáltalán nem akartam leszállni. Arthurral akartam maradni és szerettem volna, ha tovább ölel és puszikkal bombáz. De leszálltunk, kiléptünk a szörnyű valóságba, és egyik pillanatról a másikra, mázsássúly nehezedett a vállamra. Arthur a kezemért nyúlt, ahogy elindultunk a repülőtől, de én azonnal elhúzódtam. – Ezt nyilvánosan nem tehetjük –mondtam, és közben próbáltam távolságtartónak tűnni.
- Tudom, ne haragudj! –sóhajtotta, majd ahogy beértünk a reptérre, egy takarásban lévő falhoz húzott.
- Nem akarok sokáig nélküled lenni, mikor találkozunk? –kérdezte, és közben megsimogatta az arcomat.
- Nem tudom, először beszélnem kellene majd Charles-al –sóhajtottam. Volt időm gondolkozni a repülőn, és arra a döntésre jutottam, hogy szakítani fogok Charles-al és elmondom neki az igazságot Arthurral kapcsolatban.
- És addig komolyan nem akarsz találkozni?
- Két napot kibírsz, nem? –mosolyogtam hitetlenkedve.
- Nem nagyon –fintorgott, és annyira megöleltem volna, de nem mertem, még véletlenül valaki felismer minket, és Charles meg Nicole is Instagramról fog értesülni a dolgokról.
- Egyébként meg, neked is beszélned kell Nicolellal –jutott eszembe.
- Tudom, megint megfog dobálni –sóhajtotta, belőlem pedig kitört a nevetés.
- Annyira megnézném –emeltem a kezem az arcom elé.
- Nagyon vicces –forgatta meg a szemét.
- Hidd el az! Na de most már tényleg megyek! Mindjárt itt lesz a taxim –húzódtam el tőle, és sajnos nem mertem elköszönni tőle, így csak elléptem a faltól, és elindultam a bőröndömmel a kijárat felé.
Egy órával később, már a házamba léptem be, és megnyugvással töltött el a biztonságos, otthonos és barátságos falak között lenni. De ahogy Charlesra gondoltam, a gyomrom összerándult. Mégis hogyan fogom neki előadni a kapcsolatomat Arthurral? Szörnyen éreztem magam amiért megcsaltam a repülőn, és őszintén szólva sose gondoltam, hogy valaha is tenni fogok ilyet, de túl régóta vágytam Arthurra, és ez teljesen elvette az eszemet.
Október 30. hétfő
Charles kora reggel érkezett haza Monacoba, így megbeszéltük, hogy este találkozunk egy csendes kis étteremben, a part mentén. Próbáltam minden erőmet összeszedni, de így is remegőtérddel léptem fel az étterem teraszára, ahol már ott ült, ugyan olyan sármosan, mint mindig.
- Szia! –köszöntem, mire elmosolyodott, és a reménnyel teli tekintete megrémített.
- Szia! Alig vártam, hogy láthassalak! –mondta.
- Beszélnünk kell valamiről –vágtam bele.
- Tudom, hogy idióta voltam, Athena! De ígérem, hogy ezentúl megkapod a teljes figyelmemet! –nyúlt át az asztalon a kezemért, mire teljesen lefagytam. Nem, nem, nem és nem! Szedd össze magad, Athena Roux! Szakítani jöttél, nem békülni!
- Én megakarom ezt a kapcsolatot menteni, nem lennék képes úgy eldobni, ahogy Arthur tette Nicole-lal –ingatta a fejét, és a szívem hatalmasat dobbant. Szóval tényleg megtette? Szakítottak Nicole-lal? Tegnap óta nem túl sokat beszéltünk, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar megteszi.
- Szakítottak? –bukott ki belőlem a kérdés, mintha nem tudtam volna arról, hogy Arthurnak ez a terve.
- Igen, nem tudom mi ütött belé –értetlenkedett.
- Lehet nem volt boldog –haraptam be az ajkam.
- Nem tudom, lehet –biccentett, és még mindig a kezemet fogta, én pedig kezdtem bepánikolni. Hogyan szakítsak vele? Mit mondjak? Egyszerűen nem megy!
- Charles, nekem elkell mondanom valamit –mondtam hirtelen, de közben a térdem remegett, a torkom kiszáradt és a pulzusom az egekbe szökött.
- Oké –biccentett.
- Én nem érzem, hogy ez működne közöttünk –mondtam ki, és alig hittem el, hogy végre kiejtettem egy értelmesnek tűnő mondatot.
- Mi? Miért? Előbb azt hittem tisztáztuk a dolgot!
- Te biztos így gondolod, de ez nem így van, Charles! –ingattam meg a fejem. - Van valaki más –vallottam be, mire Charles elhúzta a kezét, és úgy tűnt, egyáltalán nem szamított erre a vallomásra.
- Mi van? És még számon kértél Isla miatt? –háborodott fel.
- Tudom, de ez tegnap tudatosult bennem, Charles! Vagyis tegnap volt az a pont, hogy rájöttem mit akarok!
- Ki az? –kérdezte, de fortyogott a dühtől.
- Öhm –haraptam be az ajkam, és fogalmam sem volt, hogyan mondjam ki.
- Ismerem?
- Igen, ő... Arthur az –nyögtem ki, mire Charles arca falfehérré vált, majd felpattant, és a szék hátra is esett.
- Az öcsém? Komolyan az öcsémmel kavartatok össze? Ez valami kurva nagy vicc?
- Már régebben találkoztunk –néztem fel Charlesra, közben mindenki minket bámult. Charles arca hirtelen megváltozott, majd megigazította a széket és visszaült.
- Te vagy az a csaj, akivel a hajón találkozott? –kérdezte komoran.
- Igen –bólintottam, de közben nem akartam elhinni, hogy beszélt rólam Charlesnak is.
- Hihetetlen –fogta a fejét.
- Annyira sajnálom, hogy ez így alakult! –sóhajtottam.
- Én is, főleg mert rohadtul nem fogunk szakítani –közölte, és olyan merev volt az arca, hogy szinte megfagyott bennem a vér.
- Ezt, hogy érted?
- Marta és Riccardo esküvőjéig a barátnőm maradsz, aztán azt csinálsz, amit akarsz! –közölte, de a hangjában sértettség csengett, ami miatt nem tudtam haragudni, a hangneme és a stílusa miatt.
- Arthurnak ez nem fog tetszeni –mondtam, mire felhorkant.
- Pont leszarom –reagálta.
- Valahogy gondoltam –sóhajtottam.
- Akkor megbeszéltük? –kérdezte, mire biccentettem, de tudtam, hogy ez az egész egyáltalán nem lesz egyszerű. És pár órával később ezt Charles be is bizonyította.
Ko-fi: kamillamihalik ( Egy év veled 1-10. fejezete elérhető)
Instagram: dkamilla_iroioldal
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
