Athena Roux
Október 26. csütörtök
- Athena! –sietett utánam Arthur, miközben én tényleg csak távol szerettem volna maradni tőle.
- Ne haragudj! –ragadta meg a karomat, és ezzel megállított a menekvésemben.
- Többet ne mondj ilyet! Mégis miért nem tudod megérteni, hogy ez nem helyes? –förmedtem rá, mire lesütötte a szemét.
- Sajnálom! Hülye vagyok tudom! De ígérem összeszedem magam, csak hagyd, hogy a közeledben legyek! –a kérése meglepett, de a könyörgő tekintete még inkább.
- És azt hiszed jobb lesz, ha közel engedlek magamhoz? Ezt te se gondolhatod komolyan!
- Csak a barátod akarok lenni –felelte komoran, mire sóhajtottam egy nagyot.
- Rendben, de akkor nincs célozgatás, nincs tapizás és sose hozzuk fel, hogy mi már találkoztunk –szögeztem le a szabályokat, mire bólintott. Én pedig ismét voltam olyan naiv, hogy elhittem én irányítok.
- Jó reggelt! –jelent meg hirtelen mellettünk Lorenzo, mire összerezzentem és reméltem, hogy nem hallott semmit az iménti beszélgetésünkből.
- Sziasztok! Voltatok már reggelizni? –kérdezte, és ezzel meg is nyugtatott.
- Nem, nyolctól van reggeli –felelte helyettem Arthur.
- Remek, egy kávét azért iszok –indult el, majd félúton visszafordult felénk. – Jöttök? –Arthurral összenéztünk, majd bólintottunk, és elindultunk utána.
Charles-al kimentünk a pályára, pontosabban a csapat konténerében, azon belül Charles öltözőjében tartózkodtunk. Charles éppen öltözött át, mivel a szabadedzésre készült, én pedig ültem a piros kanapén, és figyeltem őt. Annyira szerettem volna megkérdezni, hogy irántam is ugyan olyanok-e az érzései, mint Isla iránt, de nem ment. Nemcsak azért, mert tudtam, hogy veszekedésbe torkollana a dolog, hanem mert rettegtem a választól.
- Valami baj van? –állapodott meg rajtam a tekintete, mire kizökkentem a gondolataimból.
- Nem, nincs –ingattam meg a fejem, majd fészkelődni kezdtem a kanapén.
- Biztos? Reggel olyan korán felkeltél –csodálkoztam amiért törődött ezzel, néha olyan mintha észre sem venné, hogy létezem.
- Csak elküldtem egy beadandót, és nem akartalak zavarni –feleltem, de ezt már egyszer-kétszer elmondtam neki.
- Nem zavartál volna –ült le mellém, már a piros overálljában, majd átkarolt és puszit nyomott az arcomra. Mosolyra késztetett az apró gesztussal, ami nagyon jól esett, főleg mert az elmúlt napokban túl sok kontaktus nem volt közöttünk. Az apró pusziból végül csók lett, és a pillangók a hasamban ébredezni kezdtek, ahogy a nyakamba is belecsókolt. Kicsit érzékeny pont volt a nyakam, de kellemes érzés volt magamon érezni a csókját, a leheletét.
- Este folytathatjuk innen? –kérdezte mámoros tekintettel, mire bólintottam. Mielőtt teljesen elhúzódott volna, még egy csókot nyomott az ajkamra, majd elengedett és felállt.
- Fontos vagy nekem, Athena! Ne haragudj, ha nem mindig mutatom ki –mondta, és elérte, hogy teljesen elolvadjak tőle.
- Te is nekem –álltam fel, majd belebújtam az ölelésébe. Képes volt kis időre elfelejtetni velem a tényt, hogy Isla Sellier még mindig közöttünk lebeg.
- Megyek a bokszutcába, utána találkozunk itt? –kérdezte.
- Persze –bólintottam, majd az ajtóhoz lépett. Először én léptem ki a folyosóra, majd követetett engem. Kimentünk a Ferrari épületből, majd elköszöntünk, és ő ment a bokszutcába, én pedig elindultam a bokszutca feletti kilátóra. Pont felértem, a Ferrari boksz feletti erkélyre, amikor megláttam, hogy Arthur és Nicole is ott állnak. Próbáltam magam emlékeztetni a reggeli beszélgetésünkre, és összekaptam magam.
- Sziasztok! –léptem melléjük, pontosabban Arthur mellé, aki fehér ingben, és napszemüvegben volt. Ahogy rám nézett, barátságos mosolyt villantott és már elhittem, hogy talán minden jó lesz, amikor a nyakamra terelődött a tekintete és a mosoly lehervadt az arcáról.
- Azt elkellene tüntetned mielőtt még valaki lekap vele –mutatott a nyakamra, mire értetlenül kaptam a kezem oda.
- Mi? Miért? Mi van ott? –szaladt fel a pulzusom, és közben Nicole is rám nézett, mire elnevette magát.
- Ti a paddockban csináltátok? –kérdezte vigyorogva, mire az arcom szinte égni kezdett.
- Nem –vágtam rá, majd besiettem az épületbe, és megkerestem a legközelebbi mosdóhelyiséget. Beléptem az egy személyes mellékhelyiségbe, majd bezártam az ajtót és a tükör felé fordultam. A nyakamon egy csúnya lilafolt éktelenkedett, amit valószínűleg Charles csinálhatott. – Ez most valami vicc? –tettem fel a kérdést hangosan. A táskámban lévő alapozót előkotortam, majd próbáltam eltűntetni, de bárhogy próbálkoztam, csak rosszabb lett a helyzet. Végül feladtam és a hajamat kiengedtem, a két oldali fonatokból. Talán így nem lesz annyira feltűnő. Mély levegőt vettem, majd kiléptem a mellékhelyiségből, ahol egy nő már régóta várhatott, hogy kijöjjek, mert eléggé morcosan nézett rám. Visszamentem az erkélyre, ahol Arthur már egyedül állt. Nicole hova tűnhetett? Ahogy megálltam mellette, érezhetően megfeszült és tudtam, hogy megjegyzést fog tenni a kiszívott nyakamra.
- Sikerült eltüntetni?
- Nem, de a hajam takarja –feleltem komoran.
- Hát nem kellene szexelni a paddockban, és talán nem kerülnél ilyen helyzetbe –flegmázott.
- Nem történt ilyesmi, de egyéként sem tartozom magyarázattal –mormogtam, és nagyon megalázva éreztem magam.
- Nem is –lökte le magát a korláttól, majd megfordult és magamra hagyott. Remek. Ennyit a barátságról. A következő öt percben egyedül néztem a szabadedzést, majd Nicole megjelent mellettem.
- Hol van Arthur?
- Nem tudom, elment –feleltem, és közben elsuhant Charles Ferrarija a pályán. Egész jó időket ment, legalábbis a kijelzők ezt mutatták.
- Mondtam neki, hogy várja meg míg visszajövök!
- Biztos dolga akadt –motyogtam.
- Biztos –forgatta meg a szemét, és mellém könyökölt a korlátra.
Instagram: dkamilla_iroioldal
Ko-fi: kamillamihalik
TikTok: dkamilla
Vinted: dkamilla2003
