𝐼𝑛𝑠𝑡𝑎𝑔𝑟𝑎𝑚 •𝐓𝐚𝐞𝐊𝐨𝐨𝐤• ✔️

•101•

Pár (gyönyörű) évvel később.
Taehyung.

𓆩♡𓆪

— El fogunk késni, Jungkook!!- kiabálok neki, már ezzel sokadjára.

— Jövök már~.- kiabál vissza de még mindig nem látom színét sem.

Az anyukája meghívott minket látogatóba, és már lassan el kellene indulnunk, mert a vonat Busanba nemsokára indulni fog, de ez a hülye többet készülődik, mint egy lány.

Mindegy.
Addig is mesélek kicsit.

3 év telt el azóta a bizonyos koncert óta, és mi Kookkal azóta együtt vagyunk. Nem mondom, hogy végig rózsaszín ködben éltünk, mert nem, voltak kis vitáink de ezeket mindig tudtuk rendezni, szeretjük egymást a veszekedéseket viszont nem szóval hamar kibékülünk mindig.

Idő elteltével össze költöztünk, már kezdett elegünk lenni, hogy mindig át kell menni egyik a másikhoz, szóval egy romantikus filmezős estén felhoztam neki a témát. Még mindig emlékszem mennyire aranyos fejet vágott, nagyon örült a fejének és nem is kellett mondjak sok dolgot, szinte egyből bele ment az össze költözésbe.

Az ő házát választottuk, mert az övé nagyobb mint az enyém, szóval jelenleg együtt élünk a kutyusainkkal.

— Jung--. - ismét kiáltani készültem őt, de amikor megfordultam mosolygós fejével találtam szemben magam, így inkább vissza tartottam a hangom, de a számat nem fogtam be.
— Rosszabb vagy, mint egy lány, de komolyan! Anyukádék délutánra várnak minket és a vonatunk is nemsoká indul, te meg szépítgeted magad, vagy mi a tököm?!

— Ne légy mérges édesem, még a végén megárt a szépségednek.- ránt magához derekamtól. Egy csúnya pillantással illettem őt, de ő csak kuncogott egyet és megcsókolt. Természetesen viszonoztam a csókot, de nem sokáig, elnyomtam magamtól és fenyegetően felmutattam mutató ujjam.

— Pakolj, mert tíz perc múlva indulunk!- parancsolok rá és ott is hagyom a konyhába véve az irányt. Amint hátat fordítottam neki szemet forgatva elmosolyodtam, egyszerűen nem tudok rá mérges lenni, mégha akarok sem.

— De már mindent elpakoltam.- hallom ahogy utánam jön.

— Akkor mi tartott ennyi ideig?- pillantok rá hátra gyanakvóan össze szűkített szemekkel.

— Csak lustálkodtam.- hazudik. Ez fix. Soha nem néz rám, ha nem mond igazat, és ez most is így van!

— Hmm...- hümmögök bólogatva.
— Jól van.- rántok vállat, mint aki hisz neki, viszont tudom, hogy van valami és ezt előbb utobb úgyis megtudom, szóval hiába a titkolózás.

— Amúgy...- karolja át derekam hátulról.
— Még van időnk indulni, nem értem hova ez a nagy sietség.- kezdi el apró puszikkal ellepni nyakam.

Ellen állhattam volna, de egyáltalán nem akartam. Hátra nyúlva túrtam a hajába és be csukott pillákkal fordítottam el kicsit a fejem, ezzel nagyobb teret hagyva neki a nyakamhoz. Előbb csak kis apró pillangó puszikkal lepte el érzékeny bőrömet, aztán már szívta, majd végig nyalt a megkínzott területen.