4.rész

367 10 0
                                    

3 hét telt el azóta, én és Tom jól megvagyunk kisebb vitákkal.
Hétfő van így ez már magában elég ahhoz, hogy szar napom legyen.
Felébredtem és látom, hogy dél van, én pedig az ágyon vagyok szétterülve. Legszívesebben egész nap aludnék, de nem lehet, mert este koncert. Ahogy lementem a lépcsőn egyből a 4 kanapén alvó fiút láttam meg. Úgy felébreszteném őket, de akkor főznöm kéne nekik. Leültem a fotelba a kanapéval szembe és néztem valami ritka szar filmet, úgyhogy gyorsan vissza is aludtam.
Másodjára ébredek ma és már délután 3 óra van. Kicsit se lepődtem meg mindig sokáig alszok. Az viszont már meglepett, hogy Tom csak bámult engem.
- mi az, olyan ijesztő vagy- néztem rá furcsán
- semmi csak olyan aranyosan alszol-oda jött hozzám és megcsókolt
-este hánykor megyünk
- 8-kor indulunk és utána megyünk valami buliba
Elmentem gyors wc-re és mire vissza mentem Tom ült a fotelba, ahol eddig én. Ölét megpaskolta, jelezve, hogy üljek oda. Nem is kellett gondolkoznom nyilván oda ültem, betakaróztunk és néztünk egy filmet. Annyira átölelt, hogy már alig kapok levegőt, de az ember legszívesebben így halna meg, élete szerelme karjába. Később a fiúk is csatlakoztak és egész nap filmeztunk.
A hatodik film után mindenki elkezdett készülődni. Én egy kék baggy jeanst vettem fel, egy fehér felsővel és Tom szürke,piros pulcsijával, ami hatalmas rám. Tom szinte minden koncertre ugyanolyan színű ruhát vesz fel mint én.
8 óra ês be is pattantunk a buszba. Én Bill es Georg között ülök a kanapén, Tom és Gustav az asztalnál ülnek.
Egy óra volt az út, amin túl sokat nevettünk. El is indultunk az épület ajtajához, de a rajongók letámadtak. Mindenki sikeresen bejutott az épületbe és még egy kicsit pihenünk.
-elfelejtettem mondani, de koncert után lesz egy interjú- nézett Bill, mert tudja ,hogy utálom az interjúkat. Még senki nem tudja a gyerekkorom, de már nem tudom sokáig titkolni.
- miért nem tudtál hamarabb szólni-néztem rá mérgesen
-én elfelejtettem, de minden rendben lesz-próbált megnyugtatni, de nem ment
Én csak felpattantam és elmentem a mosdóba. Néztem magam a tükörbe, a könnyeim csak folytak le. Ha megtudják az igazat mit fognak gondolni rólam, rettegek. Pár perccel később bejött Tom.
-jaj Amy ne sírj minden rendben lesz én itt vagyok-ölelt meg Tom
-örülök hogy itt vagy,de ez a lány WC-mondtam neki mosolyogva
-gyere mindjárt kezdünk-át karolta vállam es vissza mentünk.
Fel mentünk a színpadra és hatalmas tömeg sikítani kezdett. Nagyon szeretek Berlinben koncertezni, itt mindenki olyan kedves és nagyon jó a hangulat.
A koncert 2 óra volt nagyon jól éreztem magam. Volt aláírás osztogatás. A lányok nagyrészt mindenkitől kértek képet es aláírást, a fiúk meg csak oda jöttek hozzám és telefonszámukat odaadták. Tomnak nem tetszett, de látta, hogy kidobták mindet így megnyugodott.
Mentünk is tovább az interjúra. Eléggé félek. 15 perc utazás után oda értünk egy épülethez és be is mentünk. Az interjún lesznek rajongok is, sok rajongó.
Be mentünk és leültünk a kanapéra. Georg a kanapé szélén ült, mellette Bill, mellette én ,engem át karolva Tom és utána Gustav.
- köszöntök mindenkit, mai vendégünk a Tokio Hotel- mondta a nő és a rajongok sikitani kezdtek
-nagyon köszönöm, hogy elfogadták a meghívást, de kezdjünk is bele. Első kérdésem az lenne, hogy mikor es hogyan ismertétek meg egymást.
- Amelia a szembe levő házban lakott és egy suliba is jártunk, Gustav és Georg is abba a suliba járt, velük a zene teremben találkoztunk.- válaszolt Bill
- és szüleitek mit szóltak hozzá, hogy egy banda vagytok es kezdtek híresek lenni?
- engem és Amyt a nevelő apám tanított meg gitározni, Bill pedig mindig is szeretett énekelni és jó hangja volt mindig is, amit a szüleink észre is vettek, nagyon támogattak minket, mindenben segítettek.- mondta Tom
-a szüleim mindig is örültek neki, hogy a barátaimmal csinálhatom azt amit a legjobban szeretek- válaszolt Georg
- engem is mindig támogattak az elejétől kezdve- mondta Gustav
-Amelia most magához lenne pár kérdésem- a szívem egyre hevesebb én dobogott,ezért Tom megfogta a kezem
-rendben
-először is Tommal kapcsolatuk mikor kezdődött és hogyan.
-hát szerintem úgy 6 évesek voltunk és az utcában levő játszótéren csúszdáztam és leestem róla, amikor Tom és Bill oda jöttek és kinevettek utána már szinte mindennap találkoztunk és akkor kezdődött minden. Emlékszem, hogy egyszer Billel játszottunk és Tom oda jött úgy izgult, de olyan aranyos volt és ég csokor virágot adott nekem én pedig megpusziltam, mikor haza mentem gyors bele is raktam vízbe a virágot es egész este csak mosolyogtam.-meséltem nevetve, de a többiek is nagyon nevettek
-jól van na 7 évesen nem tehettem azt mint most-mosolygott perverz én Tom
-Amelia a következő kérdésem hozzád, hogy igaz e a pletyka miszerint nem volt mindig ilyen boldog a gyermek korod- a gyomrom össze szorult és tudtam, hogy mostmár el kell mondanom az igazat.
-nem muszáj ha nem akarod-súgta nekem Tom és megfogta a kezem szorosan
-igaz a gyerek korom nem mindig Tom virágjairól szólt. Hát az iskolában sokat bántottak minket, a fiukat a kinézetükért, engem a családom miatt és mert állandóan tele voltam kék zöld foltokkal a szemem állandóan monoklis volt és túl vékony voltam. Egy első osztályos gyerek nem tudhatta, hogy miért nézek ki így, ezért nem is hibáztattam őket akkor. Anyám minden pillanatban be volt állva, így én nem sokat voltam otthon. Ilyenkor mindig a fiúkkal voltam. Amikor anyám először kidobott otthonról akkor voltam 8 éves és nem tudtam mit kezdeni magammal senkinek nem mondtam el, mert szégyelltem és így a parkban aludtam pár napig. Aztán beszélgettem a fiúk anyukájával és neki mindent elmondhattam és nem ítélt el. Elmondtam, hogy anya ver és a parkban alszom egy padon, hogy parkban levő emberektől loptam pénzt, hogy tudjak kaját venni és azt mondta segít. És tényleg segített nekem ő az igazi anyukám, mindig azt mondta, hogy végre van egy lánya és ekkor már nem kellett az utcán aludnom, nem kellett lopnom. Úgy éreztem végre lett családom. Mikor anyám egyik pasija megerőszakolt, hajnalban át rohantam és amíg Tom aludt mellettem én csak gondolkoztam és magamat okoltam, de rájöttem, hogy anyám a hibás. Egyszer hazamentem és láttam, hogy fekszik a kanapén, túl adagolta magát, meghalt. Gyerek otthonba kerültem és nagyon szar volt, de Georg adoptált. Örökhálám neki, hogy kihozott onnan.- egy pár könnycsepp gördült le arcomon
- egy gyereknek nem kéne ilyet átélni, Amelia nagyon erős vagy látszik rajtad, hogy semmi nem tud megállítani.-mondta a nő
-akkor el lehet mondani hogy neked Tom, Tomnak pedig te vagy az első szerelme
-igen- néztünk egymásra Tommal és egyszerre jelentettük ki
-ha tudták, hogy éreznek miért csak évekkel később jöttek össze
-nekünk kellett ez a sok egyéjszakás dolog, hogy tudjuk kellünk egymásnak. Soha nem néztük jó szemmel a másik afférjait, de ez csak közelebb hozott minket- mondta Tom
A nő még feltett egy csomó kérdést mindenkinek
Haza mentünk es mindenki hulla fáradtan aludt...

Megmentettél Tom KaulitzUnde poveștirile trăiesc. Descoperă acum