Megmentettél Tom Kaulitz

2. Rész

1 évvel később...

11 éves vagyok és egyre rosszabbul vagyok. Egyáltalán nem eszek, nem beszélek csak ha kérdeznek, nem nagyon mozdulok ki otthonról. A fiúk aggódnak értem, de én már szinte nem érzek semmit. Billel ugyanolyan a kapcsolatunk, Georg es Gustav mindig kicsit jobb kedvre derítenek, Tom, hát vele barátok vagyunk, én már letettem róla. Anyám még mindig ugyanúgy bánik velem, de mostmár legalább drogozik is. A fiúkkal alapítottunk egy bandát a neve Devilish.
Nyári szünet van, így a fiúkkal igen sokat találkozunk. Sokat zenélünk és dalokat is elkezdtünk írni.
Ez a nap egy átlagos keddnek indult, de nem egészen így történt.
Reggel 10kor át mentem a szomszédba, hogy kicsit zenéljünk. Megírtuk a Durch den Monsun című számunkat és kiadtuk, nagyon boldogok vagyunk. A kanapén ülve unatkoztunk, mikor megszólalt Bill
- nem akarunk filmet nézni- kérdezte unott hangon
- de- válaszoltunk a többiekkel egyszerre
El is indított valami horrort, egyikünk se bírja a ahorrort. Én ültem a kanapé szélén, mellettem, Tom, utána Gustav,Bill és Georg. A film elég ijesztő volt, így néha Tomhoz bújtam mire ő csak mosolygott. A film felénél be aludtam és mikor felkeltem, már nem a kanapén voltam. Tomon aludtam,aki csak úgy ölelte át engem.
Reggel egyedül ébredtem,ami kicsit fura volt. Lementem a konyhába és mindenki reggelizett. El köszöntem és haza mentem, mikor egy borzalmas látvány tárult elém. Anyám a kanapén volt kidőlve azt hittem csak alszik, de közelebb mentem és láttam, hogy egy tű lóg a kezéből. Tudtam, hogy baj van hívtam a mentőket. Kivitték anyámat, én csak álltam az ajtóban és néztem, ahogy félholt anyámat viszik el. Mikor elment a mentő láttam hogy a szembe levő házban kint állnak és néznek. Én nem akartam beszélni senkivel így csak bementem a házba.
Kb 3 óra telt el a szörnyűség után. Csengettek, így lementem és ajtót nyitottam. Egy nő állt előtte szépen felöltözve, valami hivatali személynek tűnt.
- jó napot, maga Amelia Scott-kérdezte a nő
-igen miben segíthetek
-bejelentés érkezett miszerint édesanyja meghalt
Én nem tudtam semmit mondani csak néztem a nőt.
-rendben és akar még valamit-kérdeztem nyugtalanul
-velem kell jönnie, szedje össze a cuccát
-én nem akarok
-nem választás kérdése,muszáj vagy jön magától vagy el kell vinnünk
-én nem megyek sehova
-magának nincsenek szülei így be kerül a rendszerbe, úgyhogy kérem ne ellenkezzen.
-én nem megyek sehova-mentem volna a házba, de egy erős kéz fogta meg a karom
-ne ellenkezzen- szorított ,meg a férfi és rángatott a kocsi felé
-én nem megyek sehova-csapkodtam, kapálóztam és kiabáltam
A kilábalásra kijöttek Kaulitzék is a házból.
-eresszem már el
-héj itt mifolyik- szólt oda Gordon
- a lány árva, nevelő otthonba kerül-szólt a hivatali nő
-nem vihetik el- könyörgött Bill könnyezve
- én nem megyek sehova, engedjen már el bassza meg-csapkodtam a férfit aki nem akart el ereszteni
-kérlek nem akarok elmenni-sírtam és könyörögtem
-engedjen már el
- szálljon be-lökött az ajtóhoz a férfi
-én nem akarok-ellenkeztem
-Amy ne menj el-rakta kezét Tom a kocsi ablakára, majd én is oda tettem.
A kocsi elindult én pedig csak sírtam. 20 perc autózás után megálltunk. Engem kirángattak a kocsiból és bevittek egy épületbe. Az épület egy árvaház volt. Behajítottak egy szobába, majd elmentek.
Teltek a napok, a hetek, majd két hónap, amikor bejött valaki a szobámba.
-Amelia, látogatója jött-mondta a nő az ajtóban várva, hogy menjek vele.
Megindultam az ajtó felé, elég szarul néztem ki, mióta itt vagyok nem beszéltem egyszer se, nem ettem és csak feküdtem, szemeim fekete karikásak, csontjaim már szinte át szúrták finom bőrömet.
Leérve a látogató terembe megpillantottam a számomra legkedvesebb embereket, de nem tudtam mosolyogni. Nem tudtam megszólalni, a fiút akit szeretek figyelmen kívül hagytam, csak néztem magam elé.
-szia amelia-ugrott rám Bill de nem válaszoltam
-szia Amy- Tom megölelt, de nem öleltem vissza ezért furcsán nézett rám
-szia törpe-ölelt meg Gustav
-hiányzol már-Georg is megölelt
Leültünk, de én csak néztem magam elé. Mellettem ült Tom, aki elég idegesnek tűnt. Velem szembe Bill, aki aggódott. Georg ült mellettem, ő csak bámult rám. És Georg mellett Gustav.
-és milyen ez a hely- nézett rám Bill, de választ nem kapott
-minden rendben- Kérdezett Georg
-jól vagy- nézett rám Gustav aggódva
Én nem mondtam semmit csak magam elé néztem. Mint egy élő halott úgy néztem ki és úgy is viselkedtem.
- Amy válaszolj kérlek- kezdett el kérlelni Tom, a hangja sugározta, hogy mennyire aggódik és már nem bírja elviselni némaságom.
-kérlek szólalj már meg
-kérlek Amy- kezdte el rázni a kezem
- ne tedd ezt velem könyörgöm-rázott meg Tom, de én továbbra se reagáltam
-nyugodj meg Tom- kezdte nyugtatni bátyaját Bill
-nem, te nem ilyen vagy, kérlek csak mondj már valamit- már szinte sírt és az egyik nevelő oda is jött
-kérem halkabban-szólt a nő
-mit tettek vele-kiabált rá Tom
Én csak néztem Tomra, aki megölelt jó szorosan.
- én nagyon szeretlek-Súgta fülembe Tom mire nekem csak egy könnycsepp csordult le az arcomon.
Rá néztem és egy apró mosolyt villantottam felé, amire reagált egy hatalmas vigyorral.
Engem felvittek a szobámba és le is feküdtem.
A fiúk egyre többet látogattak és én is kezdtem felépülni...