A győzelmek szárnyán (Lestappen FF.)

~7~

~Charles szemszöge~

Egy hét kihagyás után következett a Holland nagydíj. Érdekes, de most teljesen máshogyan állok hozzá. Végre nem érzem azt, hogy egyáltalán nincs kedvem az egészhez vagy nem teljesítenék jól. Fogalmam sincs, mi történt, de erőhöz kaptam. Még úgyis, hogy a múltkor az én hülyeségem miatt estem ki, nincs bennem csalódottság. Talán Max miatt van, ki tudja..

Még most se hiszem el, ami történt akkor.. Max normális volt velem, instán is bekövetett és még rám is írt.. Elmeséltem a tesóimnak és Charlotte-nak, akik szintén nem hitték el. Mondjuk, ők örültek ennek és bíznak benne, hogy ennél csak jobb lesz. Én még nem tudom, mennyire örülök ennek. Meglep, de nem élem bele magam. Sose lehet tudni, hogy Max-nak csak akkor jó kedve volt és most meg már el is felejtette az egészet. Bár azért remélem, nem így lesz. Az eléggé bunkó dolog lenne. Majd kiderül, mi lesz velünk ezek után.

Megérkeztem a paddockba Charlotte-tal, aki eléggé lelkes volt.

-Hát, szívem, én nagyon kíváncsi leszek, mi lesz veletek Max-al. - vallotta be izgatottan. - Bízom benne, hogy végre nem lesz köztetek ez az ellenségeskedés, ami volt.

Hihetetlen.. Ő jobban akarja, mint én.. Azért ez komoly. De tudom, hogy azért akarja, hogy boldognak lásson és ne kapjak ennyi negatív kritikákat Max-tól és ne legyünk ennyire rosszban. Mondjuk, ez most nem rajtam múlik. Én nem leszek köcsög, most Max-nak kell lépnie. Vagy normális lesz vagy ugyanolyan seggfej marad, mint anno. Kíváncsi leszek.

-Én is. - feleltem halkan.
-Jajj, ott van Pierre. - vette észre, oda néztem és tényleg integetett nekünk. - Azt hiszem, beszélni akar veled. Na jólvan, akkor még beszélünk. Szia, kicsim! Szeretlek! - nyomott egy puszit az arcomra és el akart menni, de nem hagytam.

Visszarántottam, megfogtam a derekát és megcsókoltam.

-Nekem aztán normális csókot adjál! - jelentettem ki nevetve. - Tudod, hogy te vagy a legfontosabb! Nem kell egyből elmenni.
-Jó, csak nem akarok zavarni, hiszen az egyik legjobb barátod. Beszéljetek csak nyugodtan. - mosolygott.
-Jólvan, de ezeket jegyezd meg, amiket mondtam! - emlékeztettem.
-Megjegyzem, édes! - adott még egy csókot és végül otthagyott.

Gondoltam, tisztázom vele, hogy attól még, hogy Pierrel szoktunk kettesben beszélni, nem azt jelenti, hogy Charlotte-nak nyomban el kell menni. Azért a barátnőm jóval fontosabb, de ezt Pierre is tudja. Na mindegy, azért aranyos volt tőle.

Közben oda is mentem a fiúhoz, hogy elmeséljem, ami történt. Igen, ő még nem tud róla, úgyhogy kíváncsi leszek, mit fog szólni. Valószínűleg meg fog lepődni, nem is kicsit. Sőt, nagyon is.

-Szia, haver, miújság van? - veregette meg a vállamat. - Remélem, ezt a hétvégét nem fogod úgy elbaszni, mint az előzőt. - nevetett fel.

Én is ebben reménykedem, de most sokkal pozitívabb gondolatok vannak bennem. Ez egy igazán jó hír, valljuk be. Ritka pillanatok egyike.

-Fúú, hallod, el se fogod hinni, mit fogok mesélni.. - kezdtem el izgatottan.
-Na, mi az? Bökd ki! - sürgetett, miközben nagy levegőt vettem és kimondtam.
-Szóval.. Max odajött hozzám a futam után és beszéltünk pár szót, utána meg éjjel bekövetett instán és ott is rámírt. - vallottam be, mire a fiúnak tényleg leesett az álla.
-Mivan? Jól hallottam? Na akkor hallgatom, hogy történt! Mi volt? - kérdezgetett folyamatosan, én meg válaszoltam a kérdéseire.
-Igen, jól hallottad. Magam se hittem el, de Max érdeklődött, hogy mi történt velem. Tök normális volt, nem is értettem az egészet. Éjjel pedig bekövetett és likeolta is a legutóbbi posztomat. Viszonoztam a jófejségét, majd rámírt, hogy nem zavar-e, hogy bekövetett. Utána írogattunk még kicsit ilyen átlagos dolgokról és hát ennyi. Most meg majd kíváncsi leszek, mi fog történni velünk.