Gwendolen Fairfax
December 25. vasárnap
Karácsony reggel van, nagyon jó. 3 napja nem aludtam rendesen, minden nap csak az járt a fejemben amit Jak mondott Charles-ról. Miután haza vitt nem nagyon álltam vele szóba amit szóvá is tett, de akkor nem tudtam azzal foglalkozni, meg akartam tőle kérdezni, hogy mit is értett Jak azalatt, hogy majd ő elmondja, ha akarja. Az elmúlt 2 napban nagyon keveset beszéltem bárkivel is egyedül Isa volt az akinek elmondtam a kételyeim, de neki sem a teljes igazságot. Gondolataimból Charles reggeli rekedtes hangja zökkentett ki.
- Jó reggelt Szerelmem! – köszönt majd egy csókot nyomott a számra – Boldog Karácsonyt!
- Jó reggelt! Boldog Karácsonyt! – köszöntöttem én is majd felé fordultam – Anyuék ma jönnek át Brad-del és a fiával Carlos-sal. Ki mennék én a reptérre, de 1000 dolgom van itthon és még sütnöm is kéne. Ki tudnál értük menni? – néztem mélyen mogyoró barna szemeibe
- Persze, Anyuék is ma jönnek, de nekik az a szerencse, hogy nem kell repülniük. Valószínűleg ők előbb ide fognak érni, mint én. Ne aggódj nem lesz baj. – Persze ő könnyen beszélt, nem találkoztam a szüleivel már mióta
- Nem is lenne ezzel baj, de Charles, már mióta nem találkoztam szüleiddel. Azt se tudom, hogy hogyan is fognak hozzám állni, meg ehhez az egész helyzethez. Mi van akkor, ha nem is fogadják el, hogy veled vagyok? Mi van, ha nem fognak annyira kedvelni, mint régen? – tettem fel az engem foglalkoztatott kérdéseket
- Nyugodj meg Gwen. Annyira fognak imádni, mint amennyire én imádlak. Véletlen, ha nem kedvelnek amit egyébként én kétlek akkor sem lesz semmi baj, mert a lényeg, hogy én szeretlek és nem ők. – nyomott csókot a számra a kis monológja végén. Ő egyébként könnyen beszél, őt imádja anya az új barátjával meg most fog először találkozni.
Brad egyébként nagyon jó fej. Anyával egy közeli kávézóban ismerkedtek meg nem is olyan rég. Még nyáron, ha jól emlékszem. Nálam még nem igazán tudott bevágódni, ha azt nézzük miken mentem keresztül az „apám" miatt. Vele már jó ideje nem találkoztam hála az égnek. Charles kikászálódott az ágyból majd elment készülődni ugyanis hamarosan indulnia kell a reptérre. Bár még csak 9 óra volt nem 5 perc mire oda ér főleg, hogy most elég nagy hó van odakint.
Kikászálódtam én is az ágyból és elindultam a konyha felé, hogy minél előbb kávéhoz jussak, de a szerelmem csodákkal határos módon már készített nekem kávét. Köszönetképpen nyomtam egy csókot az arcára és leültem az ebédlő asztalhoz. Nem tudom mennyi ideig gondolkodhattam el, de csak arra eszméltem fel, hogy Charles megy valahová.
- Hát te? – kérdeztem tőle amikor már az ajtóban állt
- Megyek a reptérre. Tudod megbeszéltük
- Ja igen, persze, menj csak
- Minden rendben van Gwen? Napok óta nagyon furcsán viselkedsz – még, hogy én vagyok a furcsa?
- Persze, minden a legnagyobb rendben van, de menj csak, nehogy elkéss. – köszöntem el tőle – És Charles
- Igen? -fordult vissza
- Vigyázz magadra és vezess óvatosan – néztem rá aggódva
- Vigyázok – nyomott puszit a homlokomra – És anyukádékra is
- Tudom és köszönöm. – majd el is ment
A délelőtt további részében sürögtem forogtam a konyhában annak ellenére, hogy ki nem állhatom ezt az ünnepet, de a családom kedvéért még ezt is bevállaltam. Egyébként úgy fog kinézni ez az egész Karácsonyosdi, hogy anyáék, Charles szülei és Isa-ék is itt lesznek velünk. Nem igazán akartam nagy felhajtást, de mivel Isa nem tud haza menni az ünnepekre a vizsgák miatt ezért logikus volt, hogy akkor ő is velünk karácsonyozik. Éppen a süteményhez készítettem elő a dolgokat amikor csengettek. Mondta Charles, hogy előbb jönnek a szülei, de nem gondoltam volna, hogy ennyivel. Nem volt időm átöltözni ezért a cica nadrágomba Charles egyik pólójába és egy kontyba fogott hajjal mentem ajtót nyitni. Amikor kinyitottam kicsit meglepődtem, hogy a Monroe szülők mennyire fiatalosak.
