December 1. csütörtök
December reggelére ébredtünk. Nem beszéltem azóta Jak-kel amióta azt a furcsa üzenetet hagyta nekem akkor este. Nem mondtam senkinek még Isa-nak sem nehogy aggódjon Charles-nak meg pláne nem. Ma éppen vele megyek az egyetemre. Most már hivatalosan is merek vele együtt mutatkozni, nem mintha eddig szégyelltem volna, csak féltem, mit szólnak az emberek, de azt mondta ne is foglalkozzak velük, mert csak irigyek, hogy vagyok neki. Épp a felsőmet húztam fel amikor csöngettek.
- Megyek - kiabáltam ki
- Szia Gyönyörűm – köszönt Charles és adott egy csókot
- Szia, gyere csak, bocsi még öltözök, de mindjárt kész vagyok – léptem el tőle
- Semmi baj, csak nyugodtan, van még időnk. – miért mennyi az idő?
- Tényleg?
- Persze, én jöttem korábban, bocsi, de egyszerűen látnom kellett téged, hogy még jobban induljon a napom – pirultam el, majd oda léptem hozzá és egy lágy csókot nyomtam a szájára – Már is sokkal jobb – mosolygott rám
- Jó reggelt Gerle pár – lépett be a nappaliba Isa
- Szia Isa – köszönt Charles
- Annyira jó rátok nézni, hogy mennyire szeretitek egymást – itt lefagyott a mosoly az arcomról, ugyanis mi még nem mondtuk ki egymásnak azt a bizonyos szót. Gyorsan mosolyt erőltettem magamra és elmentem öltözni.
Nem kellett sok idő ugyanis egy kötött pulcsit vettem fel a fehér trikómra és egy farmert és egy bakancsot vettem fel. A hajamat egy laza kontyba fogtam sminkként pedig csak szempillaspirált raktam fel. Kabátként a meleg vastag kabátom húztam fel es egy sálat tekertem a nyakam köré. Valahogy úgy nézhettem ki, mint egy pingvin.
- Kész vagyok, mehetünk – léptem ki Charles-hoz
- Cuki vagy – mondta, és nyomott egy puszit az orromra- De azért ennyire hideg nincs
Oké, hogy te nem fázol, de én fázós vagyok – néztem rá durcásan
- Sajnálom gyönyörűm – lépett oda hozzám
- Nem haragszom – mosolyogtam rá – Mehetünk? Isa te velünk jössz? – néztem barátnőmre
- Nem, menjetek csak. Logan-nel megyek
- Értem, majd találkozunk – dobtam neki egy puszit
Kiléptünk az ajtón és a lifthez mentünk. Megnyomtam a 3as gombot. Amint felért az emelvény be is léptünk, mivel még mindig rettegtem attól, hogy mi van, ha egyszer be ragadunk és senki nem talál meg. Ösztönösen léptem közelebb Charles-hoz és szorítottam magamhoz. A félelmetesen hosszú úz alatt inkább nem szólaltam meg, és amint le ért a felvonó egyből rongyoltam is ki belőle. Ki léptem az ajtón és arcon csapott a hideg levegő.
- Még mindig félsz? – léptem oda hozzám
- Igen, de jól leszek nyugi. – mosolyogtam rá.
- Előttem nem kell ezt mutatnod Gwen, tudom, hogy mennyire megvisel ez az egész, ha szeretnéd legközelebb lépcsőzünk. – nézett rám
- Köszönöm
- Bármit megteszek azért, hogy biztonságban tudjalak, és, hogy biztonságban érezd magad mellettem. – mondandója végén csak megöleltem
- Köszönöm Charles ez sokat jelent nekem. - Én – Én sze - próbáltam ki mondani, de nem ment
- Nem kell kimondanod, ha nem állsz készen – nézett mélyen a szemembe és kulcsolta össze a kezeinket
- Sajnálom
- Ne, ne sajnáld. Nem akarok rád erőltetni semmit, ha még nem állsz rá készen. Eljön a megfelelő idő amikor ki tudjuk mondani.
