never ending stories | hyunlix

(un)expected surprise

Egy hosszú nap után Hyunjin másra sem vágyik,
csak hogy kikapcsolásként beszélgethessen
kicsit a fanokkal.
Az elő közvetítést viszont nem sokkal később megzavarja egy – nem is olyan – váratlan látogató.

vagy

Hyunjin és Felix egy pillanatig sem tudnak meglenni egymás nélkül. És ezt mindenki tudja.

:¨·.·¨:

– Tegnap volt időm kicsit festeni, nagyon jó érzés volt újra ceruzát és ecsetet ragadni!

Mosolyogva válaszolgatott a kommentekre miközben néha-néha érdekes – vagy éppen érdektelen – információkat osztott meg a napjáról. Tudta, hogy a fanok úgyis érdekeltek lennének bármiben, amiről mesélni akarna. És épp ezért szeretett időnként beülni a kamerája elé. Néha csak úgy érezte, hogy beszélni szeretne és tudta, hogy van több tízezer ember, aki szívesen hallgatná őt. Jól esett ilyenkor hangot adni a gondolatainak és beszélgetni kicsit a nézőkkel, főleg akkor, amikor egy hosszú nap után már nem akarta zavarni a tagokat, a fanokkal viszont szívesen kapcsolatba lépett. A menedzsere most nem volt a szobában, de ezzel egyiküknek sem volt problémája, hiszen Hyunjin nem volt olyasvalaki, aki könnyen mondott vagy tett volna olyat, amit egy élő adásban nem lett volna szabad. Sokan bíztak benne és ő sosem élt vissza ezzel. Hálás volt a pillanatnyi magányért, de így sem érezte egyedül magát. Itt voltak neki a fanok.

– Ó, nem mondhatok sok mindent, de igen, keményen készülünk a jövő heti fellépésre, szóval nyugodtan legyenek magasak az elvárásaitok! – kacsintott titokzatosan a barna hajú és vigyorogva figyelte, ahogy a kommentszekcióban a fanok erre a kijelentésre izgatottan tettek fel még több kérdést.

Sokan biztosan önteltnek gondolnák emiatt a kijelentés miatt, de nem volt az, egyszerűen csak tudta, hogy mennyire sokat készülnek nap, mint nap, tudta, hogy mekkora erőfeszítésükbe telik mindig a legjobbat nyújtani, és tudta, hogy a sok munka ki fog fizetődni. Keményen dolgoznak és megérdemlik az elismerést, ő pedig örökké hálás lesz ezért. A sok figyelemért és dicséretért, a sok kedves szóért, a díjakért.
A rajongókért.
És persze a tagokért.

Mintha csak a gondolatába láttak volna, hirtelen halk kopogás ütötte meg a füleit. Hyunjin ezért nem szeretett a saját szobájában liveolni; így sosem tudott felkészülni minden eshetőségre, bármikor történhettek váratlan események.

– Liveolok! – szólt ki az ajtó mögött állónak, és ezzel elintézettnek is tartotta a dolgot. A lakótársai közül ilyenkor általában senki sem zavarta őt tovább. Most mégis kinyílt az ajtó, és a barna hajú szíve hatalmasat dobbant a mellkasában, neki pedig emlékeztetnie kellett magát, hogy nem kell aggódnia, ezt nem láthatták vagy hallhatták a rajongók. A szívét amúgy sem tudta volna kontrollálni.
Ajkaiba harapva próbálta visszatartani a arcán formálódó mosolyt ahogy a szobába belépő fiú közeledni kezdett hozzá. Azt viszont nem tudta, hogy hiába a sok próbálkozás, a szemeiben lévő csillogás egyből elárulta őt, a kommentelők pedig már lázasan találgatták, hogy vajon kire nézhet így Hyunjin.

A telefon mögött álló fiú kérdőn oldalra döntötte a fejét, az idősebb pedig szavak nélkül is megértette, hogy az engedélyét kéri. És hát persze, hogy megkapja.

– Van egy látogatónk, ugye nem bántjátok, ha csatlakozik? – pillantott vissza a telefon kamerájába mosolyogva Hyunjin, miközben arrébb ült az ágyán, hogy Felix mellé férhessen.

Ahogy a képernyőn megjelent a mindenki számára jól ismert – most éppen – fekete hajkorona, a kommentszekció felrobbant, Hyunjin pedig ezt látva elharapta a kitörni készülő kuncogását. Mindenki imádta Felixet, de ezzel nem tudott vitatkozni, hiszen ő is imádta a szeplőst.