never ending stories | hyunlix

your tears are safe with me

Mindenkinek lehetnek rossz napjai, ez teljesen normális. A világ akkor sem fog megállni, ha azt hisszük, hogy olyan alagútba csöppentünk, ahonnan nem találjuk a kiutat. Ilyenkor általában segít, ha van mellettünk valaki, aki fogja a kezünket, és utat mutat nekünk.

vagy

Felixnek nehéz napja van, de szerencsére van valaki, aki pontosan tudja, hogy mire van szüksége.

:¨·.·¨:

Nyugodj meg. Nyugodj meg. Nyugodj meg.

Idegesen próbálta kipislogni a könnyeket a szeméből, tudván, hogy a sminkesek most is kitettek magukért, és igazán nem kéne elkennie az arcát.
Bármerre pillantott csak egyre nyugtalanabb lett, érezte, ahogy a frusztráció ellepi az egész testét, a mellkasa összeszűkült, nehezen kapott levegőt.

Utálta, amikor ilyesmi történt.
Hiszen egy nappal ezelőtt még nevetve mentek el vacsorázni a többiekkel, és nagyon jól érezte magát.
Most minden más volt.
Nem tehetett róla, nem találta a kiváltó okot, de az agya egyszerűen nem akart megnyugodni és szinte már megfájdult a feje a sok nem kívánt gondolattól.

Minden zavarta őt.
Az, hogy reggel elrontott egy borzasztóan egyszerű lépést a próbán. Az, hogy magára öntötte a kávéját, aminek amúgy borzalmas íze volt. Az, hogy véletlenül összekoszolta Jisung kedvenc sapkáját. Az, hogy a stúdióban felvétel közben megbicsaklott a hangja. Az, hogy akaratlanul is felemelte Hyunjinra a hangját, amikor az megkérdezte, hogy minden rendben van-e vele. Az, hogy már órák óta égnek a szemei. Az, hogy rettentően hasogat a feje. Az, hogy hajnalban kelt és mindössze négy órát aludt...

Egyszerűen csak minden összejött és túl sok volt ez neki egyszerre. A sírás gombócként szorongatta a torkát, és nem vágyott semmi másra, csak arra, hogy mindent kiadhasson magából, de tudta, hogy ezt nem teheti meg. Most nem, mikor egy újabb videóklipp forgatása kellős közepén vannak, tetőtől talpig sminkben és aprólékosan kidolgozott öltözetben, miközben legalább húsz kamera veszi őket és szinte meg sem tudja számolni a dolgozókat, akik körülöttük sürgölődnek.
Minél több szempár pillantott rá, annál jobban érezte a könnyeket felgyülemleni a szemében, ami így csak még jobban a fájt, a kontaktlencsék szinte már sebesre dörzsölték a szemhéjait. Idegesen próbált észrevétlenül dobolni a lábaival, miközben körmeit az ökölbe szorított tenyereibe vájta, de valahogy semmi sem tudta csillapítani a felgyülemlett stresszt.
Fél szemmel látta, ahogy a mellette álló Hyunjin néha-néha rápillant, de már formációban voltak, a zene már elindult, a kamerák forogtak, már nem volt mit tenni.
A fekete hajú zúgó fejjel próbálta a lehető legtökéletesebben lehozni a betanult koreográfiát, mert nincs az az Isten, hogy ő leállítsa az egész forgatást, csak azért, mert nincs jó kedve...
Nagyon remélte, hogy a rajongók nem fogják észrevenni, hogy nem nagyon van jelen lélekben, de tudta, hogy a videóklippet úgyis szanaszét fogják majd szerkeszteni, az operatőrök pedig tudják a dolgukat, így próbált nem ezen idegeskedni. Biztos normálisan fog majd kinézni.

Minden egyes rövidke szünetért hálás volt, és próbált minél távolabb maradni mindenkitől. Arra hivatkozott, hogy mosdóba kell mennie, vagy elmegy gyorsan enni valamit, esetleg meg kell valamit beszélnie az öltöztetőkkel.

Tudta, hogy a szünetek alatt szerepelnie kéne a Making videóban is, és ezt nem hagyhatta ki, mert tudta, hogy az nyilvánvaló aggodalmat váltana ki a nézőkből. Így mindig ő volt az első, aki a szünetekben a kamerához rohant, hatalmas mosollyal elmagyarázott egy-két érdektelen dolgot a helyszínről, ahol vannak, vagy a koncepcióról, vagy arról, hogy milyen jó a forgatás hangulata, miközben belülről szinte üvöltött a stressztől.
De ő profi volt. Már meg tudta játszani magát. Már el tudta hitetni a rajongókkal, hogy minden rendben van.