never ending stories | hyunlix

i missed you

Tudták, hogy ilyen sokszor elő fog fordulni, nem is ez volt az első alkalom. Mégis nehéz volt. Mindkettejük számára. Ez egy olyan dolog volt, amihez még évek alatt sem tudtak hozzászokni. Hiszen hogyan is tudtak volna?

vagy

Hyunjin távol van egy fashion show miatt és Felix szinte alig bírja kivárni az egy hetet az idősebb nélkül.

:¨·.·¨:

A háttérben beszélgetés folyt, ő valahogy mégis teljesen kizárta a külvilágot. A két másik konyhában tartózkodó fiú hangja tompán, távolinak hatott, pedig csupán a konyhapult választotta el őket a szőkétől.

Felix álmos volt, az aznapi edzés borzasztóan kimerítő volt. Főleg most, főleg így. Nem tudott koncentrálni, a gondolatai végig máshol jártak. Lelki szemei előtt csak egy bizonyos étcsokoládé-barna szemű fiú lebegett, édes mosollyal az arcán. Persze, hogy Felix nem tudta kihozni magából a legjobbat. Hogy tudta volna, mikor a legjobb része, a másik fele, a jobbik fele nem volt mellette?

Lassan pislogott maga elé, miközben a ki tudja hanyadik bögre kávéját szorongatta a kezei között – figyelmen kívül hagyva a tényt, miszerint nem is szereti ezt a keserű italt.

Magában számolva a másodperceket egyre gyorsabb tempóval dobolt a lábaival a bárszéken üldögélve. Tudtán kívül fújta ki az addig benntartott levegőjét, és ez az aprócska sóhaj talán nem is volt olyan apró, talán nem volt olyan biztató, talán felesleges is volt. Akárhogy is, a beszélgetés abbamaradt, és a szeplős már csak arra lett figyelmes, ahogy egy kéz felé nyúlva kiveszi a markaiból a bögrét. Értetlenül pillantott fel a pult másik oldalán álló Chanre, aki bocsánatkérő mosollyal az arcán tette le az italt a konyhaasztalra.

– Már úgyis rég kihűlt.

Felix kissé elszégyellte magát. Valószínűleg nevetségesen nézhetett ki. Valószínűleg csak túlaggódta magát. Az elmúlt hét alatt így is bőven elég szenvedést és fáradságot okozott a társainak, abba kéne hagynia ezt.

– Menj be és feküdj le – sétált a szőke mellé Jisung, jobb tenyerét biztatóan a fiú vállára simítva. – Reggel úgyis mellette ébredsz majd.

– Meg akarom várni – rázta a fejét álmosan Felix, tekintetét a pulton pihenő összekulcsolt kezeire szegezve.

– Az is lehet, hogy csak órák múlva jön.

– Hát épp ez az! – kapta fel a fejét a szőke, miközben érezte, ahogy a mellkasa összeszorul. – Már késő délután meg kellett volna érkeznie.

– Hiszen te is tudod, hogy késett a gépe.

Igen, persze, hogy tudta. Hyunjin első dolga volt, hogy felhívja őt és tudassa vele, hogy nem kell rá várnia, mert valószínűleg csak későn ér haza.

– Igen, de a gépe már leszállt, és azóta nem hívott, és nem is válaszolt az üzenetemre...

– Ne aggódj, biztos csak lemerült a telefonja. Tudod, hogy Hyunjin milyen.

Felix csak némán bólintott.
Igen, persze, hogy tudta, hogy Hyunjin milyen.

– Ráadásul, nem egyedül utazik. Sokan vannak mellette, nyugi.

Jisungnak igaza volt. Hyunjin nem volt egyedül, nem történhetett vele semmi baj.

Chan és Jisung némán egymásra néztek, nem tudták, mivel segíthetnének a szőkének.