never ending stories | hyunlix

you're here

Felix reggele akkor indul a legjobban, amikor a  fekete hajú fiú mosolygós tekintete az első, amit ébredés után meglát, míg Hyunjin kedvenc reggeli rutinja a szőkeség csókokkal való elhalmozása.

vagy

Az " i missed you" című one-shot folytatása.

:¨·.·¨:

Felix általában nem szokott morcos lenni reggelente.
Ez nem jelenti azt, hogy korán kelő típus volt, vagy hogy mindig magától mosolyogva ébredt, de a barátai általában tettek róla, hogy nevetve induljanak a reggelei. Főleg akkor, amikor Hyunjin nem volt vele.
Nem hagyhatták, hogy a szőke lebiggyesztett ajkakkal botorkáljon ki a konyhába, majd azt motyogja az orra alatt, hogy nem éhes.
Az elmúlt egy hete is hasonlóan telt, de a lakás többi lakója félig-meddig el tudta vonni a szőke figyelmét a bánatról.
Felix hálás volt Changbinnak, amiért ahányszor csak tehette türelmesen, kedves hangon ébresztgette őt.
Hálás volt Channek, amiért mindig gondoskodott arról, hogy Felix ne indítsa reggeli nélkül a napját.
Hálás volt Jisungnak, aki mindig tárt karokkal várta, ha éppen túlságosan hiányzott neki Hyunjin és csak beszélni akart róla valakinek.
Igen, Felix az elmúlt hetet ezen a lakáson töltötte. A többiek ezen meg sem lepődtek.
Minden nap Hyunjin szobájában aludt, hogy legalább valamennyire érezhesse a jelenlétét, mégha távol is volt.

És Felix nagyon hálás volt a barátainak mindezért, de semmi nem tudta felülmúlni azokat a reggeleket, amiket szerelmével együtt tölthetett.
Semmi nem tudta felülmúlni azt, amit Felix akkor érzett, amikor az idősebb ajkai keltették őt fel az álmából.
Álmosan pislogva várta, hogy a szemei hozzászokjanak az ablakból besütő napfényhez, miközben mosolyogva fogadta a finom csókokat.

– Jó reghm... – Mondata apró hümmögésbe fulladt, ahogy Hyunjin az alkalmat kihasználva elmélyítette az egyik csókot, Felix szemei pedig szinte automatikusan csukódtak vissza a kellemes érzésre, ami átjárta a testét. De nem akart a kedvesének rossz élményt szerezni, kezeit a fiú mellkasára téve finoman eltolta őt magától. – Én még nem mostam fogat... – suttogta álmos mosollyal, miközben még mindig érezte Hyunjin mentolos leheletét a száján.

– Nem érdekel – hajolt vissza a szőke ajkaira az idősebb egy gyors fejrázás után, mire Felix elmosolyodott, de megrázva a fejét újra elvált Hyunjintól és kimászva az ágyból gyorsan besurrant a szobából nyíló fürdőszobába, mielőtt az idősebb ellenkezhetett volna. Volt neki itt mindene; saját fogkefe, saját törülköző, saját smink, még saját tusfürdő és sampon is – bár ezeken közösen osztoztak Hyunjinnal.

Az ajtót gyorsan bezárta maga mögött és elfordította a kulcsot, mert sietni akart, és tudta, hogy ez úgy nem menne, ha Hyunjin ott lábatlankodna körülötte.
Amikor fogmosás közben meghallotta, ahogy lenyomódik a kilincs, majd néhány pillanat múlva Hyunjin száját elhagyja egy csalódott sóhaj, Felix halkan elnevette magát.
Hiába volt álmos és monoton, nem akarta megváratni a fekete hajút, így amikor végzett mindennel sietve lépett ki a helyiségből, ám az őt fogadó látványtól megtorpant.
Hyunjin az ágy szélén ült, és szótlanul bámult a szőkére, miközben ajkai lefelé gördültek és szemöldöke sértetten össze volt húzva.
Felix nem tudta visszatartani az arcára szökő mosolyát, de tudta, hogy most nem is kell. Most nem kell megjátszania magát. Most kimutathatja, hogy mennyire édesnek találja Hyunjin minden egyes apró szokását.
Lassan lépkedett az ágy széléhez és némán ült bele az idősebb ölébe, lábait körbefonva a dereka körül.
Hyunjin az egész hátát átkarolva közelebb húzta őt magához és lassan az ajkaira hajolt, miközben Felix átkarolva a nyakát lehunyta a szemeit, és érezte, ahogy a teste ellazul. Még mindketten fáradtak voltak, lassan, szinte már lustán csókolták egymást, az érzés mégis olyan mámorító volt, mintha most érezték volna egymás ajkát először a sajátjukon.
Felix mostmár hagyta, hogy Hyunjin elmélyítse a csókot, ahogy azt is hagyta, hogy az idősebb a nyelvét átvezesse a szájába. Máskor idegtépően lassúnak gondolták volna ezt a tempót, de most tökéletes volt. Egyikük sem sietett, és hiába telt el egy hét amióta utoljára látták egymást, hiába tűnt akkor az az egy hét egy évnek, most, itt, egymás karjai közt úgy tűnt, mintha csak tegnap lett volna, hogy utoljára így érintették egymást.

És hiába váltak el egymástól az ajkaik, Felix nem bírta rávenni magát, hogy felkeljen Hyunjinról. Az idősebb nem is bánta. A szeplős szótlanul bújt még közelebb a barátjához, fejét az idősebb nyakába bújtatva, miközben az illatát mélyen beszippantva érezte, ahogy szemei maguktól csukódnak le. Hyunjin követte a szőke példáját, és egy lágy csókot hintett a fiú nyakhajlatába, amit Felix apró mosollyal viszonzott.
Kívülről úgy nézhettek ki, mint két egymásba gabalyodott koala, és talán így is érezték magukat.
Semmi nem számított, csak az együtt eltöltött idő.
Nem beszéltek, nem volt rá szükség. Csupán egymás szuszogását lehetett hallani a szobában, miközben szimplán csak élvezték az egymás testéből áradó forróságot. Felix álmosságán nem segített az, amikor Hyunjin néhány perccel később óvatosan, szinte észrevehetetlenül dülöngélni kezdett előre-hátra; a szőke úgy érezte magát, mintha egy kisbaba lenne, akit babaágyban ringatnak.

– Kicsim, ne aludj vissza – szólalt meg suttogva óráknak tűnő hosszú percek múlva Hyunjin.

Felix először fel sem fogta a mondatot, már félig az álmok világában járt. Ha nem lett volna ilyen fáradt, valószínűleg most ellenkezni kezdett volna, hiszen Hyunjin hibája volt, hogy majdnem visszaaludt, de egy halk hümmögésen kívül más nem hagyta el a száját, Hyunjin erre pedig halkan felnevetett.

Felix értetlenül húzta össze a szemöldökeit, amikor egyszer csak megérezte, hogy mindketten felemelkednek, és Hyunjin – őt egy pillanatra sem letéve – kiindul a konyhába. Nem foglalkozva az elégedetlen sóhajtásával, Hyunjin felültette őt a vele szemben lévő konyhaasztalra, majd egy utolsó csókot lehelt az ajkaira és nekilátott a reggeli elkészítésének.
Felix egy ideig csak csukott szemmel üldögélt az asztalon és azon volt, hogy visszaaludjon, de rá kellett jönnie, hogy Hyunjin közelsége fontosabb volt neki, mint az alvás, ezért sóhajtva lehuppant a földre és a kedvese mellé sétált, hogy segíthessen neki.

A reggeli elkészítése elég nehézkesen és hosszadalmasan ment, mivel mindketten más okból tartózkodtak a konyhában.
Hyunjin Felixnek akart reggelit készíteni, Felix pedig csak Hyunjin ajkait akarta kóstolgatni.
És hiába telt fél órájukba, mire az elkészült ételt a konyhapultra tudták tenni, Hyunjin nem okolta Felixet. Hogyan is okolhatta volna, mikor minden egyes vele eltöltött pillanat olyan volt neki, mintha a mennyországban lett volna?

– Mhm, Lix... – Felix nem engedte őt szóhoz jutni, karjait a nyaka köré fonva méginkább lehúzta őt magához. – Bokie... – suttogta már sokadjára az ajkaira Hyunjin, bár ő is tudta, hogy ez mind felesleges – igazából ő sem akart elhúzódni a kisebbtől.
Lehet, hogy a reggelijük ki fog hűlni, de ez nem tűnt akkora nagy fenyegetésnek, hogy elváljanak egymástól. Úgyis egyedül voltak a lakásban, hiszen a többiek mind kimozdultak a szabadnapjukon. Felix nagyon hálás volt, hogy Hyunjin pont tegnap este érkezett meg, mert így volt ideje pihenni az újabb próbák előtt.

– Szeretlek – suttogta csukott szemmel az idősebb ajkaira Felix, amitől Hyunjint átjárta a forróság, és érezte, ahogy szinte magától húzódik mosolyra a szája.

– Én is szeretlek – válaszolta éppolyan gyengéden Hyunjin, miközben kezeit bevezette a fiú pólója alá, hogy hideg tenyereivel cirógatni tudja a szőke forró hátát. Hyunjin érezte, ahogy Felix egész testében megborzong, mire ajkait elhagyta egy apró nevetés.

– Argh! Mondtam, hogy hozzánk menjünk, tudtam, hogy ők nem bírnak majd nyugton maradni!

A hirtelen jött kiáltásra Felix ijedten vált el Hyunjin ajkaitól, és kissé szédülten kapta a fejét a konyhával szemben lévő bejárati ajtóra, ahol Minho fintorba fordult arca és Jisung fülig erő szája köszöntötte őket.
Hyunjint nem nagyon zavarhatta a társaság, mert nem engedte el Felixet, ugyanúgy ölelte szorosan a mellkasához, miközben fejét fáradtan rejtette el Felix nyakhajlatában. A szőke erre elmosolyodott.

– Jó újra látni, Hyunjin! – szólt be a konyhába Jisung, miközben megfordította Minhot és elkezdte kilökdösni őt az ajtón.

– Nálunk leszünk, ha bármi kéne. Legyetek jók! Hyunjin, ez főleg rád vonatkozik! – kiáltott vissza az ajtóból összehúzott szemöldökkel Minho, mire Hyunjin – direkt – jól hallhatóan sóhajtott egyet, Felix pedig nem foglalkozva az éppen távozó két fiúval nevetve hajolt vissza a fekete hajú ajkaira.

Igen. Hyunjin tényleg megérkezett.