Mindig mindenben

N Y O L C A D I K

-Ami azt illeti – megköszörüli a torkát -, szívességet szeretnék kérni tőled.

Szívességet? Ugyan egy tanár milyen szívességet tudna kérni egy diáktól?

-    Persze, mondja csak. Amiben tudok, segítek – ajánlom fel kedvesen a segítségem. Bár őszintén félek, hogy milyen szívességet akar kérni.

-    Van egy kis személyes dolgom - vesz egy nagy levegőt -, ezáltal nincs időm elkészíteni a témazárót. Te vagy az egyik legjobb tanítványom, és benned bízok is. Szeretném, ha a megadott feladatok szerint összeállítanál a következő előadásra egy témazárót - néz rám bizakodóan, válaszom várva.

Fogalmam sincs, mit mondjak. Ő azt várja, hogy fogadjam el, ezzel teljesen elvéve magamtól a kevés szabadidőm, ami alatt akár pihenhetnék is. Összesen két napom van elkészíteni a témazárókat. Ismételten sóhajtok egyet, és végül úgy döntök segítek a tanáromnak. Számít rám, és nem szeretném hogy pofára essen velem kapcsolatban. A válaszomra megörül Dr.Lackwood, utána pedig előszedi a feladatokat, és egyből a kezembe nyomja. Megköszöni majd tovább megy. Én is így teszek, de előtte elrakom a papírokat, és sietek anyámhoz.

***

Az étteremmel szemben állt anya, és miközben egyre jobban közeledek felé, megnézem őt. Az anyukám már a 40-es éveit tapossa, de még mindig gyönyörű és fiatalos. Hosszú, eredeti szőke haja és gyönyörű kék szemei vannak, emiatt tényleg olyan, mintha egy igazi Barbie baba lenne. Ajkai bár régen voltak töltve, még mindig vastagabbak, és nem hagyta magát egy gyerek után. Ő inkább csinos, bár nem olyan sovány, de nekem így is tökéletes. Ma egy bézs színű egyberuhát és fekete sportcipőt viselt, és egyszerűen csodálatos volt.
-    Szia anya, gyönyörű vagy! Minden rendben volt az úton? – Puszilom meg, miközben szorosan magamhoz ölelem.
-    Szia Amy! Persze, minden rendben volt, csak már kicsit megéheztem, úgyhogy haladjunk befele – mondja nevetve, közben pedig végig simít a vállamon. Csak a szüleim hívnak így, és ez az egyik kedvenc becenevemmé vált a sok közül.

Anyukám jelenléte akaratom ellenére is mosolyt csal az arcomra. Annyira szeretem őt. Bementünk az étterembe, majd egy kétszemélyes asztalnál helyet foglaltunk, és vártuk a pincért. Mindketten megnéztük az étlapot, hogy mivel tudnak szolgálni. Elég széles volt a választék, valamint ezelőtt sosem jártam még itt, csupán néha elsétáltam mellette. Nem túl puccos, inkább otthonos. Tetszett az étterem, és az árak is egész jók voltak. A pincér srác az asztalunkhoz ért, megkell hagyni, egész jó pasi... Barna haja, mintegy gondosan rendezett korona, tökéletesen keretezte arcát, akárcsak Dr. Lackwood, a kedvenc tanáromé. Szemei sötétzölden ragyogtak, és pillantásuk most éppen engem figyelt. Tekintete olyan volt, mint az említett professzoré. Azon gondolkodtam, vajon lehet-e közöttük valamilyen családi kapcsolat, talán ő a fia, vagy egy másfajta rokonság fűzi össze őket? A rejtély csak mélyült, ahogy tovább figyeltem őt.

-    Szép napot kívánok a hölgyeknek! Mit hozhatok? – kérdezi a srác felém fordulva, mosolyogva, bár az a mosoly kevésbé volt őszinte. A tekintete mégis olyan kedves és szigorú egyszerre, ami miatt még inkább meg akarom ismerni.

-    Szia! Én sült krumplit szeretnék rántott sajttal – adom le a rendelésem, amit ő elkezd azonnal jegyzetelni. Anya ugyanígy tett, majd a fiú már ment is tovább. Anyára nézek, aki fülig érő mosollyal figyel, és nem hagyja abba.
– Mi az? Van valami az arcomon? – kezdem el végig tapintani az említett testrészem, hogy tudatosuljak az állapotával.

-    Lehet öreg vagyok már, de nem vak! – kezd el halkan kuncogni. Már értem miért nézett ilyen furán. – Tetszett neked a pincér srác – folytatja.

-    Bevallom, nem volt rossz – mosolygom el én is magam, aztán újra visszatér a komoly énem, mert eszembe jutott miért is vagyunk itt. – Azonban nem azért jöttünk, hogy megcsodáljuk a férfiakat. Hanem azért, mert beszélni valónk van! – mondtam határozottan, anyám pedig azt sem tudta hova tegye ezt a mondatom. Tekintetében látható volt egy csipetnyi félelem.

-    Hallgatlak – mondja egy erőltetett mosoly mellett.

-    Anya, nekem is nehéz, nem csak neked. Messze vagyok tőletek, és teljesen kikészít a tudat, hogy apu bármikor beronthat a házba részegen. Már semmi nem olyan, mint régen, az egész olyan mint egy színjáték, rohadtul csak erőltetitek – nézek rá érzelem mentesen anyámra. Már sírnék, üvöltenék, de nem szabad. Semmilyen érzést nem mutatok, mert azzal lezárná az egész témát. Erősnek kell maradnom.

-    Lányom! Mégis milyen példát mutatnánk azzal, ha egy többéves házasságot eldobnánk? – miközben beszél hozzám felköti a haját, hogy az ételbe véletlenül se menjen bele.

-    Azzal milyen példát mutatsz te is és apa is, hogy már szinte mindennapossá vált a folyamatos veszekedés, hogy már félni kell tőle mert képes megütni, hogy elhidegültetek egymástól, és még sorolhatnám – vágom rá szinte azonnal, kicsit erélyesebb hangon.

Anya nem válaszol rögtön, tisztába van a tényekkel, tisztában van vele hogy igazam van.

-    Igazad van – vesz egy nagy levegőt majd lehajtja a fejét. – Alszok még rá egyet.

---------------------
Bevallom, én egyenesen imádtam írni ezt a részt! 😍 Egy új pasi a láthatáron? Vajon Amber lecsap rá, és nem csak álmodozik róla?
Valamint, vajon az édesanyja megadja magát a lánya ötletének, és valósággal belátja a tényeket? Írjátok meg a véleményeteket ❤️

Ig: dmtrcintiawriter
tt: dmtrcintiawriter