Kinktober 2023 [18+] - Holdvirág

10. Bonyolult érzések

Amint ezen mondatok elhagyták a férfi ajkait, Harry érezte, amit a jéghideg ujjak puhán a kézfejére simulnak, majd óvatosan megkeresik az övéit és a sötét isten határozottan összefonja ujjaikat, miközben lassan megindult a holdfényben egészen sejtelmesen tündöklő rét irányába. A fiatal tavaszisten több mint boldogan tartott az idősebbel, és csak remélni merte, hogy egyetlen nimfa nővére sem fog hamarabb felébredni, és senki sem látja meg őt az Alvilág Urával kéz a kézben sétálni. Na nem mintha bármikor is szégyellte volna a dolgot... éppen ellenkezőleg. Csupán még nem volt arra felkészülve, amit ez a különleges kapcsolat jelenthetett számára. Vagy amilyen következményekkel ez járhat, ha olyan személy látja meg őket, aki túlságosan is... hisz a különböző pletykáknak. Abba pedig még bele sem mert gondolni, hogy apja mit reagálna, hogyha megtudná, kivel tölti mostanában az estéit. Persze ezt még nem lehetett szokásnak nevezni, hiszen csupán a második alkalmuk volt, amikor találkoztak, de a férfi megígérte, hogy minden este eljön majd, és a fiú tudta, hogy be fogja tartani az ígéretét. Reményei szerint egyre hosszabb időt tölthetnek majd el együtt. De abban már most is teljesen bizonyos volt, hogy ezt nem kívánja nagy dobra verni, és addig akarja titokban tartani mindenki elől, amíg csak ez lehetséges. Ha pedig egy kis szerencséjük van, akkor nem is fog fény derülni a titkukra...Tulajdonképpen nem igazán aggódott amiatt, hogy Hades kiállna - e az apja ellen, ha arról van szó. Ami azt illette, pont ennek az ellenkezőjétől tartott... nem tudta megítélni az apja és az Alvilág istenének a pontos viszonyát és még nem merte megkérdezni Perselustól sem. Majd eljön annak az ideje is, de most nem ilyen komoly dolgokról akart beszélni a férfival. Sokkal inkább feszítette a kíváncsiság azzal kapcsolatban, hogy milyen is az idősebb isten Alvilági birodalma, ahol él.

Annyira a gondolataiba volt merülve, hogy alig vette észre, mikor az idősebbik megállt, és letelepedett a holdfényben úszó rét csaknem közepére, miközben gyengéden magával húzta őt is. Harry szerette azt a gondolatot, hogy Perselus egy pillanatig sem kíván rejtőzködni senki elől, és a közös időtöltésükre a legnyitottabb rét közepét találta megfelelő helyszínnek. És ami azt illette, Harry elképesztően romantikusnak tartotta a helyszín választást... Szorosan a férfi mellett foglalt helyet a puha fűben, úgy, hogy combjai lágyan a férfiénak simultak, és még a vastag, fekete tunika anyagán keresztül is érezte az idősebbik jéghideg bőrét. Kíváncsi volt, hogy vajon Hades bőre mindig ilyen hideg-e... és ha igen, akkor mi ennek a furcsa jelenségnek az oka.

- Neked mindig ilyen hideg a bőröd?

- Zavar?

- Nem. Csak ne mértem. Még sosem tapasztaltam ilyet.

- Nem, nem mindig ilyen. Amikor otthon vagyok... az Alvilágban, akkor teljesen normális a testhőmérsékletem. De ilyenkor, a felszíni világban így nyilvánul meg a kötelékem az Alvilággal. Ami azt illeti, nem is igen maradhatok soká, még így éjjel sem. Legalábbis nem addig, ameddig szeretnék veled maradni, kedvesem.

Harry lágyan a férfire mosolygott és visszatartotta a késztetését, hogy végigsimítson a férfi bizonyára fagyos, márványszín arccsontján. Olyan szomorúság fogta el, amit talán még sohasem érzet, ezért eltartott néhány percig, mire azonosította érzelmeit és annak kiváltó okát. Őszintén együttérzett a férfival. És mindenképpen szeretett volna segíteni neki valahogyan. De legalább megérteni a helyzet pontos kiváltó okát. El sem tudta képzelni, hogy milyen lehet neki ez a folyamatos jeges hidegség.... És az, hogy nem láthatja soha a felszíni világot annek minden csodájával együtt. Hogy nem tapasztalhatja meg milyen az élet Napfényben, nem láthatja, hogyan csillannak meg a Nap sugarai a tiszta vizű tavakon és a zord tengereken, vagy hogyan érleli meg a gyümölcsöket a nyári napsugár. Vagy hogy milyen boldogan játszanak a napfényben úszó réten az őzgidák. Az élet kicsiny csodái, amelyeket a férfi talán még sosem látott saját szemével, hiszen nem gyakran hagyta el az Alvilági birodalmát. És Harry már azt is tudta, miért... vagy legalábbis volt erre egy elmélete.

- Miért? Ha soká maradsz... akkor kihűlhetsz teljesen, ugye?

- Nos igen, valahogy így. Ezért is jövök éjjel, kedvesem. Ilyenkor ez a folyamat lassabb, hiszen így a Nap nem ér közvetlenül.

- Mi lenne, ha reggel jönnél? Vagy napközben?

- Az... az fájna, azt hiszem. De mindenesetre csak néhány percig tudnék maradni.

- Ez különös... én mindig azt hittem, az Alvilág az, ami... jeges, higeg és zord. Nagyon furcsa, hogy rád a Nap - amely minden más élőlénynek életet ad - ilyen hatással van.

- Ez a biztositéka annak, hogy nem hagyom el a posztom.

- Oh... szóval, nem így születtél. Akkor... akárki lenne az Alvilág Ura, akkor ez rá vonatkozna?

- Pontosan, ez a pozícióval jár együtt, egyfajta biztosíték, hogy az Alvilág sosem lesz őrizetlen. Mivel nem tudok a felszínen tartózkodni, ezért nem is fordulhat elő az, hogy esetleg elhagynám a pozíciót.

- Te jó ég. De ezt mégis ki találta ki?

- Szerinted?

- Zeus?

- Pontosan.

- De miért? Ez kínzás! Ezt még ő sem gondolhatta komolyan, hogy ez így rendben lesz, hogy bárkire is ilyen terhet ró rá... Ez több mint igazságtalan! Pláne, ha hozzáveszzük, hogy ő meg vígan elvan az Olympos-on és még a halandók közt is gyakran megfordul! Mindig is tudtam, hogy egészen hibbant az a vén kujon.

Harryben annyira intenzíven buzogott fel a harag és a felháborodás, ami a férfi büntetése kapcsán fogta el, hogy fel sem tűnt neki, hogy annyira belelovalta magát mondanivalójába, hogy felpattant a férfi mellől és hevesen gesztikulálni kezdtet az Olympos irányába. Csak akkor tűnt fel neki mit csinál, amikor meghallotta a férfi halk, karcos nevetését, amint leplezetlen jókedvvel szórakozik rajta, miközben jobb kezét felé nyújtja, jelezve, hogy üljön vissza mellé.

- Nyugalom, kedvesem... Valóban, nem a legigazságosabb. De lásd be, ha ez nem volna, igazán senki nem akarna önként az Alvilágban maradni, legalábbis eleinte. Így ez a fajta kényszerítőezköz érthető.

- Eleinte? Szóval már szívesen maradsz az Alvilágban?

- Persze, mostmár az otthonom, ezt teljesen elfogadtam. Ahogy a pozíciómat is az istenek közt. És hogy megnyugtassalak, én nem vágyom különösebben a felszínre... legalábbis általánosságban nem.

- De azt mondtad, hogy magányos vagy.

- Már nem sokáig.

- Ezt hogy érted?

- Amikor elvállaltam az Alvilág vezetését, akkor egy alkut kötöttünk a fivéreimmel. Zeus semmivel sem erősebb nálam, vagy Poseidonnál, csupán ő a legidőseb köztünk, és egyikünk sem kívánta elvállalni azt a roppant kellemetlen feladatot, hogy főisten legyen... Zeus viszont örömmel jelentkezett rá. Poseidon pedig nem lett volna alkalmas az Alvilági Birodalom vezetésére és amúgy is, már gyermekkorunk óta a tengerek volt a szenvedélye. Így nekem nem igazán maradt választásom. És ugyan még mindig szívesebben választottam az Alvilágot, mint az Olympos-t, ez nem egy kellemes feladat. És ami azt illeti, nem is igazán... társasági. Ezért az alkuban - az alvilág hosszútávú elhagyásának tilalma mellett - az is szerepelt, hogy nem maradok társ nélkül. Az alvilágban két trón van, nem pedig egy, ahogy az Olympos-on.

A fiatal tavaszisten egy pillanatig csupán szelíd mosollyal reagált elhangzottakra, majd a amikor ténylegesen tudatosult benne a férfi szavainak értelme, percekig megához sem tudott térni a hirtelen jött információk okozta teljes sokk miatt. Harry elképesztően csalódott volt, szinte bénítólag hatottak rá az idősebb isten szavai. A mellkasa kellemetlenül szorítani kezdett, és bármennyire is nem akarta, de biztos volt benne, hogy a szemébe könnyek gyűltek és az arca lángolt a szégyentől. Nem akart sírni, semmi esetre sem, de nem egészen volt benne biztos, hogy képes lesz visszafogni az egyre hevesebb érzelmeit. Egyszerre érezte magát csalódottnak, megdöbbentnek, dühösnek és még sok mindennek, amit hirtelen azonosítani sem tudott, mert érzelmei túlságosan intenzívek komplexek voltak. Nem akart mást, mint elszaladni a férfi elől minél messzebbre, és vissza sem nézni. De előtte választ akart kapni egy kérdésre... hallani akarta, hogy a férfi kimondja.

De még arról sem volt teljesen meggyőződve, hogy egyáltalán képes lesz megszólalni, de meg kellett próbálnia. Közben pedig erősen reménykedett, hogy a hangján nem hallatszik nagyon a mellkasát szorító egyre erősödő fájdalom.

- Szóval... gyakorlatilag eladtak neked? Ezért vagy most itt?