Blood Sweat & Tears (VMinKook)

5. A Pokol Nyugati szárnya

Jimin

Szaporán kapkodva levegő után tértem magamhoz egy rossz álomból, miközben égszínkék szemeimet lassan nyitogatni kezdtem, fejemet balra elfordítva, így egyből megláttam magam mellett Taehyungot.

Az angyal békésen pihent kinyújtott karomon, arra téve fejét; telt, vöröslő ajkai résnyire nyitva voltak, melyen keresztül egyenletesen szívta, és fújta ki magából az oxigént.
Ezüstösen csillogó puha tincsei homlokába, és lehunyt szemeibe hullottak. Dús szempillái, mik most árnyékot vetettek arccsontjára néha-néha megrebbentek álmában, amit elmélázó szemekkel mustrálgattam.

Szívem teljesen megnyugodott ahogy Taet néztem, mert angyali lénye az otthonomra, a békére, és a szeretetre emlékeztetett.
Nem tudtam mit kezdenék ha nem lett volna itt velem; talán már réges-régen feladtam volna. Eszméletlenül hálás voltam amiért Ő legalább itt volt nekem, s reménykedtem benne, hogy tegnap esti ígéretünk nem vész feledésbe.

Lassan teljesen felé fordultam oldalamra, közelebb húzódva hozzá, majd egy könnyed mozdulattal félresimítottam arcából puha tincseit. Tae megrezzent érintésemre, ám végül tovább aludt, amit halvány mosollyal ajkaimon figyeltem, finoman játszva ezüstös tincseivel.

- Annyira gyönyörű vagy. - suttogtam halkan, újra, és újra végignézve tiszta, szűzies vonásain, egy halk szusszantást hallatva, továbbra is puha, hullámos fürtjeit simogatva. - Amikor anyukád kiskorodban rút kiskacsának hívott, egyetértettem vele, tudod? - mosolyodtam el az emlékképre. - Morcos, dulifuli, és csenevész voltál, a hajad pedig mindig kócos volt. - mosolyogtam tovább. - Azóta viszont olyan szemkápráztató hattyú lett belőled, hogy még nálam is elérnéd, hogy beléd essek. - sóhajtottam fel őszintén, lassan végighúzva ujjamat arcélén, majd kettőnk közé raktam kezemet. - Vagy talán már meg is tetted... - pislogtam laposakat, nem is figyelve arra amit mondok, tudatom egyre inkább visszazuhant álmaim karavánjába, ám abban a pillanatban meghallottam ahogy az acélajtó élesen kivágódott.

Egész testemben megugrottam, akárcsak Taehyung, aki levegő után kapkodva szorított kezemre, így együtt ültünk fel az ágyban.
Kiéleződött érzékekkel, teljesen megfeszült testtel hátráltunk az ágy végébe, végignézve ahogy végül Jeongguk bukkant fel előttünk a fekete homályban, pokolian sötét szemeivel.

- Jó reggelt Szépségeim! - köszöntött minket, lassan közelítve ágyunkhoz, így Tae, és én is készenlétben álltunk, görcsösen szorítva egymás kezét.

Várjunk csak...
Mit mondott? Reggel van? Dehát full sötét volt mindenhol! Honnan a fenéből tudják ezek beazonosítani, hogy mikor volt reggel, vagy este? Én még mindig tudtam volna aludni, aish!

Észre sem vettem a démon mikor ért ide hozzánk, már csak arra lettem figyelmes ahogy izmos, tetovált karjaival megtámaszkodott előttünk a matracon, úgy nézve végig mindkettőnkön.

- Ma körbevezetlek titeket a Pokol Nyugati szárnyában. - biccentett jelentőségteljesen.
- Azért mégiscsak itt fogtok élni, és nem árt ha tudtok egyet, s mást erről a helyről. - morrant fel komoly hangvétellel, miközben ellökte magát az ágyról, ám mi továbbra is teljesen megrettenve, megilletődötten ültünk egymás mellett Taehyunggal. Jeongguk szemöldöke magasra szaladt, mígnem végül pajzánul elmosolyodott, fejét oldalra döntve. - Persze ha inkább végig akarjátok dugni velem az egész napot, az sincs ellenemre Szépségeim! - kacsintott ránk, elmélyült, csábító hangon, aminek hatása végett sokkoltan bámultunk fel rá, ám végül Taehyung kapott észbe először, s egy gúnyos mosollyal ajkain megszólalt;

- Előbb vetem magam önként a lángoló tűzbe, sem, mint engedjem, hogy megdugj! - sziszegte Tae magabiztosan, mire kissé megrettent arccal néztem rá, főleg ahogy Guk tekintete elsötétült. Remek!