💎🩵Tresure fanfiction🩵💎
OT 12 történet, mert im not gonna left out my baby Damie and Mashi 😇
‼️Kizárólag a szórakozás céljából készült!
Jó szórakozást 🫶🩵
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
---~..*♡ Mashiho ♡*..~---
Az én történetem a legszokatlanabb szerintem. Szokványos dolgok is lehetnek teljesen ellentmondásos, hogy az én szememmel nézed a világot. Mikor megszülettem az anyatermészet egy fiú testébe teremtett, amit régóta nem érzek a sajátomnak. A lelkem lány. Sokak nem hiszik el, sokak utálnak ezért, pedig nem tehetek róla. Viszont nem érdekel, ha bárki megvet érte, amíg a családom elfogat, és márpedig teljesmértékben elfogad, engem más nem érdekel.
-Ébredj hercegnő! - hallom apám hangját és ujját kopogni az ajtón. - Reggel van és neked pedig iskola. Én most indulok, anyád még alszik, nem kell felkeltsd. - majd hallom távozó lépteit és én pedig felkelek. Már hűvös idők vannak odakint így, hogy lassan az október kezdődik. Hosszú, fekete, szakadt farmert veszek magamra egy egyszerű zoknival és felülre pedig kedvenc hosszú ujjú vászoningemet. Össze gombolom, hogy mindnet takarjon amit kell, majd az egyik felét alul beletűröm a nadrágomba. Fülembe teszem egyik oldalra egy szivecskét a másikra pedig egy lógó virágot. Jó hangulatot adnak a növények a szivecskét pedig anya vette születésnapomra, tavasszal. Szerintem semmi nincs véletlenül. Az se, hogy a kedvenc hónapomban születtem. Tavasz eleje, mikor minden virág éledezni kezd, gyönyörű. Suliig a séta nagyjából öt perc. Én a főút egyik kertesházában élek. Anya virágüzlete ott a szomszédunkban, de apa a közeli nagyvárosba jár dolgozni, ő egyetemi professzor.
-Jó reggelt Mashiho! - integet és mosolyog felém barátnőm, Lexa. - Meg kell még várni a későn kelőnket, de hoztam neked is kávét. - és a kezembe nyom egy még gőzölgő papírpoharat.
-Mikor jön? - kérdezem mikor az ajkamhoz érő tejes koffeinbomba megéget, arra kényszerítve, hogy még várjak vele.
-Ez a kérdés, amire a válasz engem is érdekelne. - mondja a lány, saját égető folyadékkal tele lévő poharába kortyol. - Egy két perce értem ide, akkor hívtam, de még csak akkor ébredt és neki nem tíz perc ide az út. - valóban, a főút első háza az övéké, ha apa munkahelye felől jövünk. Egy olyan negyed óra vagy húsz perc csak az út, és azt is bele kell számolni pluszba, hogy most kelt. Tehát minimum fél órát várni fogunk rá.
-Ez legalább egy fél óra lesz. - mondom, majd együtt nevetünk. Mindig ez van, Kyura mindig várni kell, nagyjából azóta, hogy barátok lettünk, ő mindig késik a találkákról és az iskolából is. Harmad éves gimisek vagyunk, tehát két éve ismerjük Junkyut. Lexával pedig tíz éve, akkor költöztünk ide a szüleimmel, de barátok csak néhány éve vagyunk. Elötte még megszólalni is féltem az osztályban, nemhogy bárkivel barátkozzak. Hetedikben volt, hogy odajött hozzám és szinte kötelezett a beszélgetésre, viszont a legjobb dolog történt velem akkor és mégcsak észre sem vettem. Junkyu amikor gimisek lettünk, esett be az életünkbe, méghozzá szó szerint, ugyanis egyik ebédlőben való sorban állás alkalmával megbotlott és konkrétan rám esett. Nagyon örülök, hogy így történtek a dolgok, mert most a világ két legjobb barátját tudhatom magam mellett, akikben teljesen megbízom és akik mindenben támogatnak.
