Same Time Imprinting(Twilight Saga Fanfiction)

1. fejezet (R)

Várni. Csendben és nesztelenül várni. Némán. Levegőt sem véve. Megbújva egy kis szűk helyen. Csak egy bizonyos pontot pásztázva. A legizgalmasabb dolog a világon.
Ott van! Most Nessie!
Kiugrottam a rejtekhelyemről, egyenesen a kiszemelt hegyi oroszlán irányába. Mikor észrevett,ő is felém ugrott egy hatalmas üvöltés kíséretében. De én gyorsabb voltam. Mindenkinél gyorsabb. Egy mozdulattal elkaptam az oroszlán nyakát, gyors, határozott mozdulattal fojtottam meg. Pont ahogyan tanultam. Pont olyan erősen, ahogyan kellett. Nem hagytam szenvedni. A legjobbtól tanultam.
Nem húztam az időt. Belemélyesztettem a fogam a kimúlt áldozatomba, hogy végre csillapítsam mérhetetlen éhségemet. Amint megéreztem vérének ízét, eszeveszett mámor fogott el. Nem bírtam leállni. Nem is akartam. Még nem! Egyszer csak arra eszméltem fel, hogy nem érzem a vér ínycsiklandozó ízét a számban,a testem minden pontján. Kiittam az összeset.
Magam elé emeltem a kezem,ami csupa vér volt. Lenyaltam az életet jelentő nedűt a kezemről,megtöröltem a számat is,majd visszaindultam.
Eddig még sosem próbáltam egyedül leteríteni egy hegyi oroszlánt. De sikerült! Egyedül! Mindig Jacob segített. De ma nem. Ma egyedül jöttem. Tulajdonképpen már két napja nem találkoztunk,ami azért fura,mert eddigi életem során nem túl gyakran fordult ez elő. Két nap.... És máris úgy érzem, hogy nem élek. Csak vele van értelme mindennek. Nélküle minden unalmas, szürke... Ő az egyetlen ember aki igazán megért, akivel mindent megosztok, olyat is amit még a Anyu vagy Alice néni sem tud.
Csak arra tudok gondolni, hogy most mit csinál? Mit nézhet? Kivel van?...Talán ő is rám gondol?..Nem! Ő biztosan nem úgy gondol rám,mint én most őrá. Hiszen neki egy kislány vagyok, akit még pelenkás korában ismert meg, és akivel a legjobb barátságba került. Barátságba. Csak barátságba.
Az ismerős táj látványa elfeledtette velem a reménytelen epekedést Jake iránt. Megláttam a cédrusokat,és azonnal melegség töltött el. Itthon vagyok. A nap még csak éppen hogy átpislákolt a fák között,megcirógatva az arcomat,és a kezemet. Csillogott. De csak éppen hogy. Csak az láthatta volna,aki közvetlenül mellettem áll,és nagyon figyelmesen vizsgál engem. De ő sem hitte volna el. Az emberek nem hisznek a mágikus dolgokban. Csak azokban amik kézzelfoghatóak. Korlátoltak.

.......- attól függetlenül ő most egyedül vadászik. - halottam meg a teraszon állva egy mély,öblös hangot. Ez a hang sokszor szidott meg, de ugyanannyiszor is hallatott kedves szavakat. Szeretetből. Mert tudom,hogy Apa is nagyon szeret engem.
Beléptem az ajtón. Éppen köszönésre nyitottam volna a számat,mikor meg halottam egy másik hangot,amire görcsbe rándult a gyomrom.
- De miért ment el egyedül? Miért nem várt meg? - kérdezte kissé ingerültebb hangsúllyal Jake.
- Azért, mert már két napja vártalak, hogy együtt menjünk,de majd éhen haltam már,és hajnalban nem bírtam már,és elmentem egyedül. -válaszoltam a szobába belépve. Ezzel szinte egy időben egyszerűen muszáj volt megnéznem magam a szemben lévő tükörben. Ez amolyan akaratlan reakció, mikor Jake is itt van. Egyszerűen csak muszáj megbizonyosodnom róla,hogy hogy nézek ki. Nem akarom, hogy akár kócosan, piszkos ruhában vagy véresen lásson... Pedig már sokszor látott így. Csak nem mostanában. Mostanában mindig ügyelek ezekre a dolgokra. És arra is, hogy legalább egy kicsit nőnek nézzek ki. Ezért is voltam megelégedve az eredménnyel,amit a tükörben láttam. Fehér csipke, háromnegyedes ujjú blúz volt rajtam,ami eléggé rámfeszült. Ehhez egy bővebb barna rövidnadrágot vettem fel,fehér harisnyával,és barna félcipővel. Nem viseltem semmilyen kiegészítőt, kivéve számomra két legfontosabb ékszert. A medált,amit még anya adott, mikor eljött a Volturie- igaz azóta egy rövidebb láncot kaptam hozzá,így csak a kulcscsontomig ér le. A másik pedig a Jacob-tól kapott karkötő. Az évek során egy kissé megkopott,és elrongyolódott,de nekem még így is az egyik legfontosabb tárgyam. Igaz a kezem kicsit kinőtt belőle,de Jake megcsinálta nekem,mert nem tudtam tőle megválni. A hajamat összefogtam. Vadászathoz mindig össze szoktam fogni, hogy ne zavarjon. Így összecopfozva is a vállamra omlottak hullámos tincseim. Kicsit rendezetlen volt,mivel a vadászat közben kibomlott néhány tincs,amik önálló életre kelve kunkorodtak az arcom körül.
- Hű,de komoly valaki!- az asztalnál ült és mosolygott rám. És Mosolygott. Jake. És rám. És nem is akárhogyan mosolygott. Számomra ez több volt mint egy ártatlan arcizom rándulás. Egy mosolyával tette helyre számtalan rossz napom, csalódott pillanatom, és elveszett reményem. Hatalmas erejű mosoly volt.
Nem tehettem mást, akaratlanul én is elmosolyogtam magam,és zavartan néztem másfelé, mert zavarba hozott Jake tekintete. Olyan méregető, kutakodó volt.
- Ez már megint itt büdösíti a házat? Azt hittem, hogy legalább egy hétig nyugtunk lesz tőle!- hallatszott undorral Rosei néni hangja az emeletről jövet. Jake nem felet neki semmit, csak rámorgott, amit én rettentő vonzónak találtam. - Csini vagy Ness!- kacsintott rám Rosei, mikor mellém ért. Nyomott nekem egy puszit, mert ma még nem is találkoztunk.
- Tényleg az vagy! Ez a felső....- kezdte Jake,de a mondat többi részét visszafojtotta. Apára néztem,aki pedig Jake-t bámulta nem valami kedves ábrázattal. Apa sosem kedvelte igazán Jake-t, bár az utobbi időben egészen jól kijöttek. Ezért nem is értettem ezt az egészet.
- Jacob!- jött egy kedves hang az ajtóból. Anya lépett be a szobába,egy dögös fekete szettben. Apa mindig azt mondja, hogy a szépségemet tőle örököltem. De anya sokkal szebb mint én.
Mosolyogva köszöntötte Jacob-ot,majd odalépett Apa mellé, aki átkarolta. Nagyon szépek együtt. - Nessi már volt vadászni. - folytatta Anya a vérfarkasra pillantva.
- Tudom, nem is azért jöttem. Elő szülinapi meglepetésem van Nessinek!- Ó tényleg.. Már majdnem megfeledkeztem a születésnapomról,ami ezek szerint holnap esedékes. Fura,hogy nem tudom pontosan,hogy mikor van,de a családom nem nagyon öregszik,nem is beszélve rólam,aki egy hónap alatt ugrik 1-2 évet minimum,így nekem ez a szülinap dolog nem valami fontos,és őszintén szólva kicsit fura is,de a családom ragaszkodik hozzá, hogy tartsuk. Legalább is még ezt, mert most leszek 18 éves, amikor is tényleg nem öregszem többet, a külsőm megáll a fejlődésben. Ilyen maradok örökre.
- Meglepetés?- húztam el kicsit a számat. Jake tudja, hogy nem rajongok kifejezetten a meglepetésekért, ezért nem is sértődött meg a reakciómon.
- Tudom- kezdi,mintha belelátna a fejembe-,de ez most más. Tetszeni fog hidd el nekem! - közelebb lépkedett hozzám, közben végig a szemembe nézve,mire kicsit elpirultam- Bízz bennem!- suttogta,mert már egészen közel állt hozzám. Bíztatóan megfogta a kezem.
- Csak nem hagynál parlagon egy szegény kis farkast,aki egy csomót készült a meglepetésedre. - nézett rám olyan szemekkel, hogy levert a víz,és a gyomrom ismét görcsbe rándult,még a levegőt is visszafojtottam egy pillanatra. Azok a mélybarna szemek. Nem tehetek róla, mindig elsüllyedem bennük,olyan mélyen, hogy nem vagyok képes semmi másra sem gondolni.- ami nálam elég szokatlan jelenség.
Ezt a végtelen süllyedést apa szigorú hangja törte meg!
- Pontban este 10-kor itthon vagy Renesmee!
- Mi?- szakadt ki belőlem a kissé illetlen kérdés. De nem tehetek róla. 18évesen 10-ig lehetek el? Ráadásul nem is egyedül megyek, Jake is ott lesz, aki köztudottan még a szúnyogokat sem engedi rám szállni.