Same Time Imprinting(Twilight Saga Fanfiction)

10. fejezet(R)

A tengerparti idill elejéhez ajánlott muzsika:  HAERTS- No One Needs To Know 

https://www.youtube.com/watch?v=o1vhW92yco4

Arcvonásai kemények, de a szemében inkább aggodalom látszik. Az aggodalom nekem, a szigorúság pedig Nahuel-nek szól annak ellenére is, hogy még nem is tudja mi történt pontosan.

-  Apa, nem Nahuel miatt történt! Tényleg! Én csak.. megcsúsztam.

Én ugyan nem vagyok gondolat olvasó mint, ő,mégis tudom, hogy egyből Nahul-t hibáztatja. Az arckifejezése is erről árulkodik. 

- De! De az én hibám! Figyelhettem volna jobban is rá. Sajnálom Edward. – folytatja bűnbánó hangon a fiú.
- Dehogyis. Csak baleset volt. Bárkivel megesik. Csak...kicsit szerencsétlenül estem. Megmutatom.. – nyújtom Apa felé a kezem,de ő csak finoman megrázza a fejét, jelezve, hogy elhiszi. Közelebb lép, hogy szemügyre vegye a sérülésem. Elhajtja a jeges zacskókat, és arca azonnal megváltozik. Döbbenet és ijedség fut át rajta.
- Hát Nessie.. Ez elég csúnyán néz ki...A foltokból és a furcsa elhelyezkedéséből ítélve, még az is lehet, hogy eltört.
- Mi tört el?
Hangjára összerezzenek. A megszokott boldogság mellett ami általában átjár ha megjelenik, most félelem és bűntudat érzése is kavarog bennem. Apa a jövevény felé tekint, majd ellép oldalra, így egyenesen Jake mélybarna szempárjával találom szemben magam.
Egy pillanat alatt méri fel a helyzetet.
- Ness.. – hangja halk, és elhaló. Két lépéssel átszeli a köztünk lévő távolságot. Lehajol, és szorosan megához ölel. Az illata az orromba férkőzik, mire a gyomrom a torkomba ugrik. Behunyom a szemem.
- Jake nincs nagy baj. Tényleg. – a közelsége olyannyira megnyugtató, hogy egy pillanatra tényleg el is hiszem.
- Mi történt? – Jake elenged, és puszit nyom a homlokomra.
Apa éppen szóra nyitja a száját,de Nahuel megelőzi.
- Az erdőben voltunk, visszafele jövet pedig Renesmee véletlenül megcsúszott egy domboldalon. Nem tudott lábra állni, így hazahoztam.
Jake idegesen harapdálja a száját, jobb keze ökölbe szorul. A belőle vibráló idegességet képtelenség nem megérezni.
- Miért nem vigyáztál rá jobban?- hangja vádlón visszhangzik a szobában.
- Már mondtam, hogy baleset volt! Talán amikor a te társaságodban van akkor soha nem történt még semmi baj?
Jake már éppen kimondaná, hogy „Nem", mikor eszébe jut egy nem is olyan égen történt eset, történetesen az, mikor felnőttnek képzeltem magam, és leugrottam egy szikláról.
Szégyenkezve hajtom le a fejem, hisz Jake- nek miattam nem tiszta a lelkiismerete. Nahuel várakozó tekintete elől szabadulva, elfordítja a fejét egy pillanatra.
- Csak.. vigyázz rá.. – Jake hangja halk, és kimért.
- Vigyázni fogok. Ha jelen vagy ha nem..
Jake idegesen kapja vissza a fejét, és egyenesen Nahuel szemébe néz, majd megindul felé. Szinte csak egy pillanatra van attól, hogy átváltozzon. Apa egy másodperc alatt a két fiú közé kerül, kezét Jake mellkasára teszi, hogy megállítsa. Ő egy pillanatra megrázza a fejét, talán hogy visszafogja magát, nem tudom. A tekintetében azonban még mindig ott vibrál a düh. A karfába kapaszkodva felnyomom magam, hiszen mégsem szeretném, hogy ők ketten egymásnak ugorjanak. A jó lábamra nehezedek, és megpróbálok felállni, de sajnos nem vagyok légtornász, így az egyensúly érzékem sem a legjobb. A neszelésemre a három tökéletes hallású férfi felém fordul, és szinte egy emberként teremnek mellettem. Jake jobbról karol át, Nahuel balról, Apa pedig szemben áll velem.
- Nessi, mit csinálsz? Hova indultál? – kérdi lágy hangon Jake miközben lassan visszaültetnek.
- Hozzátok. Hogy fejezzétek ezt be. Ez senkinek sem a hibája, egyedül az enyém. Mint múltkor.. – kapkodom köztük a fejem. Nahuel és Jake, akik a fotel a két oldalán állnak bólintanak, majd ismét farkasszemet néznek egymással.
Persze végszóra az egész családom megérkezik, mindenki aggódva ugrál körül. A leszidások sem maradhatnak el, aminek fő szószólója természetesen Anya. Éppen azt fontolgatja, hogy többet nem enged az erdőbe, mikor Carlisle nagyapa közelebb lép, hogy megnézze a lábam.
- Meg tudod mozdítani? – kérdezi. Az agyam kiadja a parancsot, de a lábam nem teljesíti azt. Megpróbálom még egyszer,de most sem jut el a lábamig. Még sosem volt velem hasonló.. Te jó ég! Nem tudom mozgatni a lábam!
Ijedten rázom meg a fejem, jelezve, hogy akárhogyan is próbálkozom, nem sikerül.
- Mindenképpen meg kell röntgeneznünk, hogy kiderüljön el tört-e a bokacsontod. Viszont ha nem, az boka furcsa helyzetéből, és a foltokból ítélve is legjobb esetben ficamról van szó.
- Ficamról? Azaz?... – gondolkodom hangosan.
- .. Vissza kell rántanom a helyére, utána pedig sínbe tenni. – fejezi be Nagyapa a megkezdett mondatomat. A családtagjaim arckifejezéséből ítélve egy nem igazán kellemes folyamatnak nézek elébe ez esetben. Nagyot nyelek, majd Jake irányába pillantok, aki összehúzott szemöldökkel mered maga elé. Talán éppen magát hibáztatja a történtekért? Vagy az jutott talán eszébe, mikor neki meg a válla tört el?
- Jól van. Menjünk. – Hogy megerősítsem, és pláne, hogy bátorítsam magam bólintok, egy kicsit hevesebben mint terveztem. Az én farkasom a hangomra felkapja a fejét, majd hozzám lép.
- Én bemegyek Nessi- vel.- jelenti ki ellentmondást nem tűrő hangon. A szemébe nézve elmosolyodom, az ő arca azonban komor és aggodalmas marad. Óvatosan a karjai közé vesz, és elindul Nagyapa után a rendelőbe. Karjaimat szorosabban fonom a nyaka köré, és a mellkasához simulok, mire ő megpuszilja a fejem. A fájdalom ismét lüktetni kezd a lábamban, amint nincs mivel foglalkoznom.
Jake olyan nagy műgonddal tesz le a vizsgáló asztalra, mintha egy több ezer éves, értékes festményre kellene vigyáznia.
- Ne haragudj Nessie, de a röntgen kép készítéséhez egy kicsit el kell forgatnom a lábadat. – Nagyapa amint kimondja, már el is fordítja balra a lábfejemet. Már az érintésére is erős fájdalom hasít bele, mire lehunyt szemmel az asztalba kapaszkodom. Ő azonnal odaugrik kezébe fogja a kezem, és megnyugtató hangon beszél hozzám.
- Semmi baj Ness, semmi baj. Itt vagyok. Vigyázok rád.
Kinyitom a szemem, és önként vonulok a mélybarna íriszek fogságába. A másik kezével végig az arcomat simogatja. Hamarosan a légzésem ismét egyenletessé válik.
- Nos van egy jó meg egy kevésbé jó hírem. – lép hozzánk kis idő múlva Carlisle nagyapa. Kezében az elkészült röntgen képeket tartja. Egy kivilágított falrészre helyezi fel őket, hogy mi is jól lássuk. Az alkalomra támaszkodva kissé feljebb húzom magam, hogy én is lássam.
- Ahogy látjátok szerencsére egy csontod sem tört el, ami nagyon jó hír. Viszont itt láthatjátok – a bokámról és a lábfejemről oldalról készült negatívra mutat. – ,hogy sajnos kificamodott, így vissza kell rántanom a helyére. Aztán pár napra sínbe kell tennem.
Mélyet sóhajtok. Sajnos számítottam erre.
- Carlisle, biztos hogy,.. hogy nincsen más megoldás?.. Ha csak sínbe tennéd és.. – kezdi aggódva Jake. Na most ő vagy tudja, hogy mennyire fájhat ha visszateszik, vagy tényleg bízik abban, hogy nem kell rángatni a feldagadt bokám.
- Nézd Jake, ha most nem teszem vissza, akkor később sokkal nagyobb fájdalmai lesznek. Igyekszem gyorsan és határozottan csinálni.
Jake komoly arccal bólint.
- Jól van. Akkor.. – sóhajtva visszaengedem magam a vizsgáló asztalra, így már nem látom a lábam, és hogy pontosan mi történik. A fülemben doboló vértől nem is hallom, hogy Nagyapáék mit beszélnek meg, de egyszer csak megpillantom magam felett a biztató mosolyú Jake-t. A két karjával, mellettem támaszkodik, tenyereivel finoman tartja a vállamat.
- Rendben Nessie. Készen állsz? – hallom Nagyapa hangját valahonnan Jake mögül. Szerencsére semmit sem fogok tőle látni ebből a műveletből. Lehunyt szemmel mély levegőt veszek, egyik kezemmel Jake karjába kapaszkodom, másikat a mellkasomon pihentetem. Szaporán veszem a levegőt, mikor hirtelen Jake hangja cirógatja a nyakamat.
- Nézz rám Ness!
Félve nyitom fel a szemhéjam,de Jake szemeibe bámulva hirtelen azt is elfelejtem, hogy hol vagyok, és mi történik velem. Mintha csak mi ketten lennénk, csak az ő légzését hallom, csak az ő illatát érzem, csak az ő szívverését hallom. Egy eddig sosem érzett mértékű fájdalom ránt vissza a valóságba. A lábamból egyenesen az agyamig kúszik az érzés, és bárhogy is próbálom magam türtőztetni, behunyt szemmel próbálok megszabadulni az érzéstől, egy hangos üvöltés formájában. Amint kinyitom a szemem egy kósza könnycsepp is végig siklik az arcomon. Azonban az elém táruló látvány elfeledteti velem az előzőeket. Jake már csak az egyik vállamat fogja a másikkal a vizsgáló asztal szélét markolja, de olyan erősen, hogy ujjai elfehérednek. Az arca is megváltozott, szeme csukva, szemöldöke összevonva, légzése szinte szaporább, mint az imént az enyém volt.
Ijedten nézem, majd a kezemet az arcára helyezem, és óvatosan megsimítom. Meglepetten pattan fel a szeme, ami ijedségből egy teljesen más érzelembe vált át, ahogyan meglát. Eltűr egy kósza tincset az arcomból, majd lágy csókot lehel az ajkaimra. Melegség fut végig rajtam, és nemhogy fájna, még azt sem érzem, hogy lenne lábam. Ahogy rám néz, teljesen olyan, mintha pontosan érezné amit az imént én..
- Jól vagy Nessie? – Carlisle nagyapa hangjára kissé megrázom a fejem, és egyenletessé próbálom tenni a légzésemet. Nem könnyű feladat.
- Amennyire lehet.. Azt hiszem igen. – Jake felegyenesedik, így vele együtt egy kissé én is. Látom, hogy a lábam már teljesen természetesen áll, ami azért megnyugtat.
- Még sínbe teszem, aztán készen is vagyunk. Nagyon jól viselted. – mosolyog rám bíztatóan. – Lehet hogy még fájni fog, adok neked egy fájdalom csillapítót, ettől majd tudsz egy kicsit pihenni. – a kezembe nyom egy fehér pirulát, és egy pohár vizet. Jake elengedi a jobb kezem, hogy bevegyem a gyógyszert.
A kötés hamar elkészül. Nagyapa még mond pár dolgot, hogy pár napig ne lépjek rá, feküdjek inkább, hogy naponta majd kötést cserél, és bekeni valami gyógynövényes krémmel a lábam, ilyesmik. A figyelmem elkalandozik, és csak a plafont bámulom. Jake forró karjai a derekam köré fonódnak, én szinte ösztönösen karolom át a nyakát. Az ölében teljesen ellazulok, és csak lebegek ebben a megnyugtató, fájdalom mentes közegben.