Viktor & Kornél I. - Bosszú /befejezett/

Kilencedik fejezet

Kornél, a kirándulást követően egyre jobban kezdte azt érezni, hogy nem kellene ezt csinálnia a másikkal, hisz egész jó ember. Megbotlott, amihez ezernyi dolog segítette hozzá, ami nem mentség. Ám amióta egyre jobban és jobban megismerte, nem ítélte már a történteket akkora hibának. Játszott Gáborral, amit megbánt. Most ő csinálta ugyanezt vele, amitől a lelkiismerete nap-nap után egyre tombolt. Olyan volt, mintha egy szörnyeteg járná benne vádló táncát. Belemart. Minden egyes alkalommal a körmeit véste belé, mikor Viktor egy-egy kedvesebb megmozdulását látta. Nem érezte már a fiút akkora tehernek. Az sem zavarta lassan, hogy a társaságát keresi, amikor csak megteheti. Ott a faházban, hozzá bújva, két éjjelen át, hol ébren, hol szunyókálva még jobban vádolta a szörnyeteg azzal, hogy ő a nagyobb bestia, nem a fiú, aki melegen próbálja tartani.

Döntenie kellett merre menjen tovább, de képtelennek érezte magát arra, hogy az igazat elmondja. Megtehette volna, hogy nem beszél, csak barátként néz rá, de tudta, hogy a lelkiismerete ezt sem hagyná. Folyamatosan ott motozna benne. Tudta, hogy ezután talán szóba sem áll vele a másik, de még mindig volt rá esély, hogy a helyzetet kiigazítsa. Pár hét düh, vagy néhány maflás is belefért volna számára, de nem mert lépni. Nem tudta félbeszakítani a hevesen magyarázó fiút, vagy az éppen fetrengve nevetőt, mikor cinikusan felelt egy-egy mondatára. Nem tudta hogyan lépjen felé, mit mondjon. Egyszerűen csak hagyta, hogy minden folyjon a maga medrében, míg kitalál valamit.

– Miért nem alszol? – bújt hozzá Viki, mikor már sokadszor fordult meg párja mellett az ágyban. Egyedül volt otthon Kornél. Édesanyja elment a nővéréhez, hogy együtt jöjjenek haza a szalagavatójára.

– Nem tudok – vallotta be Kornél, mire a lány egy csapásra felébredt. Fölé hajolt. Reggel volt már, így tisztán látta az aggodalmat a másik szemében.

– Mióta hazajöttél a kirándulásról, fura vagy! – jelentette ki. Kornél nagyot nyelt. Nem merte elmondani Vikinek, hogy mi történt ott. – Történt valami, ugye? – kérdezte számonkérő hangon, ami idegesítette Kornélt.

– Ha nem így kérdeznéd, még válaszolnék is rá! – vágott vissza, majd hirtelen felült, és hátat fordított a lánynak.

– Lefeküdtél vele, mi? – jött a következő, igen sértő kérdés. Kornél megdermedt, még a vádaskodás is sértette.

– Mert pont olyannak ismersz! – harsant hangja élesebben, amitől a lány kissé megrezzent. Soha nem kiabált még vele a másik. Kornél felpattant, és járkálni kezdett idegesen. Kicsit fázott egy szál gatyában, de ez zavarta a legkevésbé. – Soha nem tennék ilyet! Ennél egyenesebb ember vagyok! Ha valami ott történik, ahol te nem vagy, azonnal jön a megcsaltalak kérdés! Képzeld, nem, nem csaltalak meg! – állt meg barátnője felett csípőre tett kézzel, lángoló tekintettel. – Bármennyire is hihetetlen, ezen kívül is lehet ezer más dolog, ami zavar.

– Akkor be is avathatsz! – kérte élesebben a lány, miközben teljesen felült, és farkasszemet nézett szerelmével.

– Be akarom ezt az egészet fejezni! – bukott ki az a fiúból, ami már napok óta benne motozott. Viki szeme kikerekedett, szája megremegett. Kornél azonnal tudta, hogy rosszul fogalmazott. – Viktorral! – tette hozzá, és újra sétálni kezdett. – Nem akarom ezt az egész őrültséget! Nem megy! Megismertem őt, és nem egy szörnyeteg!

– De Gábor…

– Én azt értem, kicsim – fakadt ki a fiú –, de nem volt erőszak. Gabi beleegyezett. Viktor kihasználta, de ennél bonyolultabb a helyzet!

– Hallgatom, hogy mivel ámított téged is! – válaszolta nyersen a lány, ami nem tetszett Kornélnak.

– Vannak hibái! Nem egy faszságot követett el életében, de nem rossz ember! Hát nem érted? Én vagyok az, aki ebben az egészben a gonosz! Én, aki ismeretlenül akart igazságot szolgáltatni, és nem megy!