Az elvarázsolt tündérherceg

7. fejezet - Mr. Silentio

Az orromat semmihez sem hasonlítható, erős illat birizgálta igencsak irritálóan, ami már-már arra késztetett, hogy tüsszentsek egy hatalmasat. Kicsivel később fapadló reccsenése ért el a tudatomig, ami épp a fülem mellett csapott halk zajt. Mintha valami érthetetlen okból arra kárhoztattam volna, hogy a földön feküdjek. Várjunk csak! Hol is vagyok tulajdonképpen?

Mélyre nyúltam a gondolataim kavalkádjában. Utolsó emlékem az volt, hogy eljöttem az állásinterjúra a könyvesboltba, aztán ott volt az a furcsa srác is, aki megszállottan egy könyvet keresett, és akivel igencsak érdekes témázásba kezdtünk. A miről is? A tündér-fanatizmusáról... Talán. Azt hiszem.

Atyaég! Megint ez a bűz! Ami undorral töltött el, mégis, valahol vonzott, hogy egy eldugott kis sarokba kuporogva tovább szaglásszam, hogy ezzel megnyugtassam remegő végtagjaimat, amik még most is görcsösen szorítottak valamit. Valami puhát. De mit?

Lassan hunyorogni kezdtem, és amint résnyire nyitottam a szemeimet, erősebben arcon csapott az a földöntúli illat. A szemeim könnybe lábadtak, mint amikor vöröshagymát pucol az ember. Borzasztó volt. Majd egy sejtelmes férfihang kellemes tónussal egy egyértelmű kijelentést tett nem messze tőlem.

- Már megmarad.

Szóval megmaradok. Fantasztikus! De még mindig nem tudom, mi a fene történik körülöttem.

Újabb halk recsegések sorozata ütötte meg a fülem, ami valószínűleg azt jelentette, hogy az a valaki eltávolodott tőlem.

- Köszönöm! - jött a kedves visszajelzés. Ez a hang már ismerősebben csengett. De egy cseppet sem kezdtem magamat kellemesebben érezni attól, hogy szinte a fejem búbját súrolta meleg lehelete.

Ne, csak ezt ne! Pont az ő ölében kellett kikötnöd, Natalie? Gyerünk, fel kell ébredned!

- Egyébként, hogy jutottál át a világukba? - A kérdés mögött enyhe fenyegető hangnem bújt meg. Ólomsúlyú szemhéjaim apró pislantások után újra lecsukódtak. Túlságosan megerőltető volt teljesen kinyitnom a szemeimet, így inkább a körülöttem (pontosabban a fejem felett) zajló diskurzusra figyeltem, és hagytam, hogy a testem ténylegesen kipihenje magát az azt körülölelő kellemes melegségben.

- A szüleim megátkoztak - válaszolt, majd bizonytalanul hozzátette: - Azt hiszem.

Átok? Miféle átokról van szó? Édes istenem, milyen emberek közé kerültem?!

A padló ismét reccsent, de most már nem olyan halkan és ráérősen. Gyors léptek közeledtek felém - pontosabban felénk -, majd csend telepedett a két férfira. Percek teltek így el, csak a halk lélegzetvételük hallatszott, végül a kellemes hang tulajdonosa szólalt meg előbb, igencsak erősen gyanakodva. Nem bízott meg a sötét hajú fiatalban. Ebben nem is csodálkozom.

- Egy egyszerű átok nem képes arra, hogy csak úgy átküldjön az emberek világába.

Éreztem, amint a hátam mögött megemelkedik az idegen izmokkal kipárnázott mellkasa, amiből arra következtettem, hogy nemtörődöm stílusban megvonta a vállait.

- Valahogy mégis itt vagyok.

- Valóban - konstatálta a férfi bizalmatlanul, majd elgondolkodva hümmögött egy sort, és... Nem tudom, mi történhetett, de egy meleg tenyér érintését éreztem meg a homlokomon, majd mire felfogtam volna a dolgok jelentőségét, gyengéd szavak jutottak el a tudatomig. - Ébredj, gyermekem!

És minden sejtem, mintegy varázsütésre, ellenkezés nélkül engedelmeskedett a férfi dallamosan parancsoló hangjának. Halkan felnyögve nyitottam ki a szemeimet, amik elé egy nagyon is kellemes látvány tárult. Még sosem láttam nála jóképűbb férfit, aki ráadásul ilyen intenzív, világos zafír íriszekkel rendelkezett volna, mint ő. Első kérdésem az lett volna, hogy mégis ki a fene ez az ember, de meg sem kellett szólalnom; ajkai valamilyen úton-módon a világ legbarátságosabb mosolyává formálódtak. Félhosszú, hamuszőke haja lágyan omlott a vállaira, ahogy közelebb hajolt, hogy még egyszer megbizonyosodjon róla, nem esett-e nagyobb bajom, azon kívül, hogy... Hogy... mi is történt pontosan?