WINTER STORM KISS /Csak egy viharos csók/ 𝟭𝟴+ ✓

X.

Z Y A I R

Várjuk, hogy elinduljon a vonat, és reménykedünk abban, hogy nem robbanunk le újra. Bár csábító, mert elég jól jártunk a helyzettel, mégis örülnék már annak, ha bedőlhetnék az ágyamnba. Lesz hajnali három, mire végre haza érünk.

Sav nekem dől, én pedig átkarolom a nyakát. Bámuljuk a kinti vihart, és a vonat felé rohanó diákokat, akik a hütte felől jönnek. Tommynak nem lett igaza. Senkit nem gyilkoltak meg, és szerencsére nekem sem lett igazam. Egyetlen farkas sem támadott meg minket. Persze Sav felkapja a fejét a kintről beszűrődő vonyításra.

– Mi volt ez? – kérdezi gyorsan.

– Várnak téged – suttogom a fülébe.

– Jézusom, Zyair – fordul velem szembe.

– Csak arra várnak, hogy levesd a bundád és velük szökkenj tovább a holdfény alatt.

Bambán néz rám.

– Te neked tényleg elmentek otthonról.

– Ja, úgy tűnik, de ez miattad van.

Visszahúzom magamra.

– Emlékszem arra, amikor először láttalak – szólalok meg. – Okoskodó voltál, magabiztos, és baromira cuki.

– Ezt akkor is így gondoltad?

– Pontosan. Lehet, hogy akkor még nem úgy néztem rád, mint most, de teljesen elbűvöltél. Szerintem már akkor jobban el tudtam volna veled beszélgetni, mint a kortársaim nagyrészével.

– De nem tetted – néz fel rám.

– Nem, tényleg nem. Sosem akartam rámozdulni a húgom barátnőire.

Bree utálta, hogy sok lány csak miattam barátkozott vele. El akartak jönni hozzánk, és abban reménykedtek, hogy majd a haverjaim vagy én hálót vetünk rájuk. Be akartak kerülni a bandába, ha lehet így mondani.

– Amúgy Collin gimiben beléd volt zúgva – bukik ki belőlem.

Collin a legjobb barátom a gimi óta. Ő már tegnap eljött a kampuszról, de mivel a múltkor kizárt egy dugás miatt a szobánkból, tartoztam neki annyival, hogy beköpöm Sav-nak.

Minek ellenség, ha vannak barátok?

– Mi van? – néz rám elszörnyedve, mire hangosan felnevetek. – Bezzeg te folyton azt mondtad a haverjaidnak, hogy soha nem nyúlnál hozzám.

Megdermedem.

– Hallottad?

Hiába csak heccelni akar, azért látom azt a kis megbántottságot még most is a szemeiben.

– A haverjaimmal voltam, és rólatok beszéltünk lent az alaksorban – bólintok rá. – Másnaptól hozzám se szóltál. Ezért volt ugye? – pillantok rá óvatosan, mire csak leszegi a tekintetét. Ujjammal az álla alá nyúlok és felemelem. Azt hiszem, következik az este koronája. – Bébi, nem gondoltam komolyan. Egy hülyegyerek voltam, aki nem akarta, hogy szekálják. Ne haragudj rám – nyomok egy csókot a hajába. - Tavaly, amikor elsős voltál, folyamatosan közeledni akartam hozzád, te pedig azzal az úszó hülye gyerekkel jártál.

– Harry jó gyerek volt – kéri ki magának.

– Mindegy, most nem ez a fontos – rázom meg a fejem. – Nyáron nem sokat voltam otthon, de most szeptemberben eldöntöttem, hogy nem várok tovább. Utánad mentem a kávézóba, amikor láttam, hogy egyedül vagy. – Na jó, így belegondolva, ez rohadt beteges. – Mármint... csak fura lett volna, ha rád írok, hogy hé, mi lenne, ha ennyi év után csak úgy randira hívnálak. – Sav hitetlenkedve néz fel rám, közben pedig a vonat is elindul végre, amit üdvrivalgás, és taps követ. – Szóval úgy gondoltam egyszerűbb, ha teljesen véletlen beléd botlok, és folytatom, ahol abbahagytuk. Heccellek, aztán leveszlek a lábadról.

Savannah szinte sokkos arccal néz rám.

– Te tényleg eltervezted.

– Ja – bólintok rá.

– Nem vettél le a lábamról.

– Tudom – vigyorodom el. – Ettől csak még jobban akartalak.

Majdnem rám borította a kávét, amikor bevetettem a szokásos dumámat, amik más lányoknál mindig bejöttek.

– Persze a vihart nem terveztem el. Az már a sors volt, hogy ott ragadjunk – kacsintok rá.

Savannah csilingelő hangon felnevet, aztán még mindig hitetlenkedve csóválja a fejét.

– Nem hiszem el – simít végig a haján. – Biztosan, nem csak szivatsz?

– Teljesen őszinte vagyok, édesem. De bejött, nem? Rákényszerültél arra, hogy végre beszélgessünk. Onnantól már könnyebb volt folytatni.

– Egy hétig hajtottál a kampuszon, hogy találkozzak veled újra.

– De legalább már nem néztél levegőnek – válaszolok elégedetten.

Savannah olyan érzelmesen néz rám, hogy úgy érzem, ez a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy közöljem vele, amit valójában érzek iránta. Főleg egy ilyen fenomenális forrócsokizás után. A szexről nem is beszélve.

– Lefotózhatlak? – kérdezem visszafojtott mosollyal az arcomon.

Sav meglepetten néz rám, és nem tudja összerakni a kockákat a fejében, de lassacskán átfut arcán a felismerés.

– Miért? – kérdezi szórakozottan.

– Mert szeretlek.

Sav-ban benn akad a levegő, ahogy eljutnak hozzá a szavaim.

– Te hülye liba – teszem hozzá, csak hogy hű maradjak önmagamhoz.

Keserűen felnevet.

– Zyair... – Hirtelen megcsókol, mire felvonom a szemöldököm. Szikrázó mosolyt dob felém. – Én is szeretlek, te seggfej.

Hangosan nevetek.

– Mondtam, hogy passzolunk egymáshoz.

Magamhoz húzom, már majdnem megcsókolom, amikor megszólal a telefonja.

Felmordulok, ahogy előhúzza zsebéből a telefonját, de amikor meglátom, kissé befeszülök.

– Bree – sóhajt fel Sav, hangja kissé riadt. – Mi a helyzet?

– Tudod, úgy döntöttem megleplek, és elmegyek hozzád – hallom meg a tesóm hangját. Elég fáradt lehet. – Mármint a kampuszra, de mivel fogalmam nem volt arról, mikor végzel ma, úgy döntöttem vonatra pattanok, és otthon leplek meg. Nos, ez ma már nem fog összejönni.

– Mi? Miért?

– Mert a vonat, amire felszálltam lerobbant, és ahogy hallom, ez több helyen is megtörtént. Te nem ragadtál fent?

Elsöpröm Sav haját a nyakáról, és belecsókolok. Hátra nyúl, hogy a hajamba túrjon, de ez inkább egy figyelmeztetés, hogy hagyjam abba.

Nem teszem.

– Ami azt illeti, de.

– Elaludtam. Nemrég keltem fel. Megijedtem, hogy már Sohafalván vagyok, de mondta egy srác, hogy órák óta állt a vonat a hegyeknél. Istenem, de elfeküdtem a nyakam.

Erre felkapom a fejem.

Valaki elhúzza a vagonunk ajtaját, amin a húgom lép be, a maga rideg, eleganciájával. Hosszú, egyenesre vasalt fekete haja, és halálos jégkék szemei befagyasztják a poklot is. Amint meglát minket félreérthetetlen pózban az első ülésen, Savannah nyakát harapdálva, majdnem kiejti a telefont a kezéből.

Sav megérzi a bajt. Megfeszül mellettem, és lassan Bree felé fordul, aki döbbent arccal, hatalmas szemeket mereszt ránk.

– Mi a franc ez?

Oké, Tommynak igaza volt.

A kaszás eljött értünk...