A tél szürke, fagyos és hideg,
Mint a saját szívem, éppen olyan rideg,
Benne egy kisfiú, ülve vár a nyárra,
Ha késve érkezik, ő még azt se bánja.
Csak szeretné mégegyszer érezni,
A meleg szellőt s megtapasztalni,
Újra és újra a nyárnak melegét,
Magáénak tudni lángoló tüzét.
De most december van, szürkeség,
Mindenütt bánat, s tiszta üresség,
Örömöt elnyelő falfehér hó,
Testünket elfedő, vastag takaró.
A kisfiú az ablakban csücsülve,
Reménnyel teli kakaót szürcsölve,
Bámul ki a befagyott üvegen át,
Keresi odakinnt saját boldogságát.
Előtte csupán csak a téli táj,
Mikulásbábuk, rajtuk vastag háj,
Lucskos, csúszós betonutak,
Jég miatt elzárt ártézi kutak.
De van neki valamije, valami szép,
Az aranyló remény, mely annyira ép,
Hogy oly stabillá teszi, mint egy kővár,
És a kisfiú tudja, eljön még a nyár.
VOUS LISEZ
A Csupor összes
PoésieSzervusztok! A nevem Csupor Ádám. 17 éves gimnazista vagyok, valamint feltörekvő költő. Ebbe a kis gyűjteménybe fogom feltölteni összes elkészült munkámat. Remélem, kis írásaim elnyerik majd tetszéseteket.
