𝐀 𝐊𝐚𝐫𝐚́𝐜𝐬𝐨𝐧𝐲 𝐑𝐞𝐣𝐭𝐞́𝐥𝐲𝐞 | 𝑱𝒊𝒌𝒐𝒐𝒌 |⚣✔

A szeretet ünnepe

-Miért ilyen gyönyörű ez a hely? -nézelődtem körbe és körbe a hídon állva.

-Lehet hogy elvarázsol minket ez a kis völgy, de mi van, ha vannak itt veszélyes dolgok vagy lények? Nem tudhatjuk. -rázott vissza a valóságba Jungkook hangja.

-Igazad van. Viszont eddig nem történt semmi olyan dolog. -vontam vállat.

-Eddig még nem. -helyeselt, majd tovább indultunk a folyó mentén.

-Egyébként... te ugye koreai vagy. -kezdtem vele.

-Igen, mint látszik. -kuncogott.

-Akkor mit kerestél New Yorkban? -kérdeztem meg azt, amire már a bemutatkozása után kíváncsi lettem.

-Hát... na jó, ez végülis nen titok. A feleségem miatt költöztem ki. -avatott be.

-Ja, tényleg. Említetted, hogy van egy kis családod. -csaptam magamat homlokon.

-Igen. Van egy 3 éves kisfiam. A feleségem amerikai, így mikor összeházasodtunk azt láttuk a legjobbnak, ha Amerikába költözünk, mivel ő nem tud koreaiul, viszont én tudok angolul.

-Így már érthető. És milyen New York? Eddig én még csak képeken láttam. -kérdeztem izgatottan.

-Amikor először jártam ott, még az állam is leesett. Nem is tudom, hogy mi fogott meg engen a legjobban. Furcsa volt az a milliónyi taxi. Szinte csak taxik mentek az utakon. És a Szabadság szobor... hát az valami hihetetlen volt élőben látni. Minden elképesztően szuper volt, ám ahogyan teltek az évek egyre jobban éreztem, hogy igazából New York is egy város a sok közül. A nevezetességein kívül nincs benne semmi érdekes. Olyan, mint Szöul.

-Oh... hát ez szomorú. Azért egyszer elmennék oda. -mosolyodtam el.

-Érdemes legalább egyszer megnézni. Nagyon megéri.

-Elhiszem. De akkor te eredetileg Szöulban születtél?

-Nem, Busani vagyok, viszont Szöulban is éltem. A központi gimnáziumba jártam ott.

-Mi? Ezt most komoly? Én is oda jártam. -lepődtem meg.

-Tényleg? Azt mondtad 26 éves vagy?

-Igen.

-Akkor 4 év van köztünk. Pont akkor lehettél elsős, amikor én végeztem. Szóval pont elkerültük egymást.

-Kár. Pedig akkor most ismertük volna egymást. -húztam el a számat.

-Még nem késő megismerkedni. -vont vállat. -De most beszélj inkább magadról. Neked van családod? 26 évesen már lehet családot alapítani.

-Ennek ellenére nincs családom a szüleimen kívül. Egy szöuli utazási irodában dolgozok és egyedül lakok egy lakásban. Tudod, nekem valahogy sosem jött össze eddig ez az egész. -sohajtottam fel.

-Ezt nem tudom elhinni. Hiszen te férfi szemmel nézve is jóképű vagy. A lányok csak úgy tapadnak rád. Hogy hogy nem volt még egy olyan lány, akivel úgy tényleg komolyan gondoltad volna az életedet? -lepődött meg.

-Talán mert ebbe közre játszik az is, hogy nem a lányok vonzanak. -mosolyodtam el félénken.

-Oh... Meleg vagy? -vonta fel a szemöldökét.

-H..Hát igen. De ne aggódj, nem vagy az esetem. -vágtam rá meggondolatlanul.

-Ez most fájt... -nevetett.

-M..Mármint érted... Nem mozdulok rád vagy ilyesmi. Meg hát te családos apuka vagy. Azért nem vagyok ennyire tiszteletlen. -mentegetőztem, mire ő a hátamra simított.

-Ezt nagyra értékelem benned. Nem kell semmi mentség. Nem tehetsz arról, hogy ilyen a nemi identitásod és én ezt szintén tiszteletben tartom.

-Köszönöm. Nagyon sokan utálnak emiatt. Most boldog vagyok, mert te legalább elfogadsz.

-Rám számíthatsz, Jimin.

-Hiszen még alig ismerjük egymást. Miért bízol meg bennem ennyire? -kuncogtam.

-Mert miért ne bíznék meg benned? Ártani akarsz nekem? -szűkítette össze a szemeit.

-Ne..Nem, dehogyis.

-Akkor meg? Nincs mitől tartanom.

-Ebben biztos lehetsz.

Ezután még sétálgattunk egy kicsit szótlanul, de igazából egyáltalán nem zavart engem ez a csend.

Mikor már a lábainkat is lejártuk, Jungkook újra megszólalt.

-Nincs is semmi kijárat vagy érdekes dolog. Mit csináljunk? Visszamenjünk a házakhoz?

-Szerintem igen. Aztán ott majd kitaláljuk, hogy mi legyen.

Vissza felé vettük az irányt, amikor is feltűnt, hogy valaki felénk sétált a házaktól.

Rögtön felismertük, hogy ez szintén egy olyan ember, aki itt találta magát, csakúgy mint mi.

Mikor közel ért hozzánk, azt is észre vettük, hogy bizony ő is koreai, az arca alapján.

-Jó estét! -szólalt meg zavartan. -Nem tudják esetleg, hogy mi ez a hely? -kérdezte magázódva.

-Sajnos nem... Mi is ezt próbáltuk kideríthetni, viszont nyugodtan tegezhetsz engem és szerintem Jimint is. -válaszolta Jungkook.

-Áh, rendben. Szia Jimin, én Soo JunHae vagyok, de jobban szeretem, ha csak simán Junonak hívnak. Téged hogy hívnak? -kérdezte Jungkooktól.

-Most mondanám, hogy telefonon, de amúgy Jeon Jungkook vagyok. -mosolygott a fekete hajú.

-Atyavilág... -fogtam a fejemet, Kook előbbi hülye poénja miatt.

-Rendben. Na és... valamit megtudtatok arról, hogy mi ez az egész?

-Igazából, az idekerülésünket egy könyvvel hoztuk összefüggésbe. Ez lehet, hogy hülyén fog hangozni, de ez szerintünk nem a váló világ. -magyarázta a fekete hajú.

-Azt mondtad, hogy egy könyvvel? -lepődött meg Juno.

-Igen.

-Ez furcsa... Pont ma este felé vásároltam be egy két dolgot a karácsonyi vacsorához, amikor is megláttam egy gyönyörű kötésű könyvet a polcon a papír-írószerek mellett. -kezdett bele, de én gyorsan közbe vágtam.

-Aminek ugyebár az volt a címe, hogy A karácsony rejtélye, nem de?

-Pontosan. Elkezdtem olvasni a szinopszisát, de aztán egy leírhatatlan érzés kerített magába. Úgy éreztem, hogy rosszul lettem, ezért kimentem nagy nehezen a mosdóba, majd összeestem. -fejezte be Juno a sztorit.

-Meddig jutottál a szinopszisnál? -tette fel a kérdést Jungkook.

-Nem emlékszem pontosan, de valami olyasmi volt leírva, hogy valahol van egy titkos karácsonyi falu, ahol feladatokat kell megoldani az életben maradáshoz..? Mit tudom én... Ez eleve túl abszurd lenne, hiszen a Karácsony az a szeretet ünnepe. Miért kéne az életben maradásért küzdeni? Biztosan csak rosszul emlékszem rá. -gondolkozott el, de egy kicsit gyanús volt nekem a viselkedése. Mintha színlelne... Vagy csak én vagyok a vak...

-Hát... nem is tudom. Egyre furcsább ez a történet. -húzta el a száját Kook.

-Viszont egy biztos... nekem rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban. -jelentettem ki, mire a többiek csak helyeselni tudtak.