Hajsza a szerelemért

22 |Bonyodalom|

Próbáltam a párom megnyílvánulását figyelmen kívül hagyni, de ő ezt nem igazán akarta engedni.

-Isabelle!-fogta még mindig a kezemet.-Nem lesz ellenvetésed az ellen, hogy egy nap a feleségem legyél?-nézett rám nagy bambi szemekkel.

-Charles az utat nézd ne engem!- szóltam rá ingerülten.

-Oké!-nyelt egyet, majd csendben folytatta a vezetést.

A maradék út csendben telt el a kórházig.

Arthur nagy nehezen kiszedtük az autóból és egyszerre el is vitték az orvosok kivizsgálásra. Mint kiderült drogot találtak a szervezetébe.

Charlesszal csendben ültünk a váróba, mikor egyszerre megszólaltunk.

-Bo-szakadt el egyszerre a szó a szánkból.

-Kezd te!-mondta nekem.

-Bocsi, hogy ilyen bunkó voltam csak egyszerűen frusztrált vagyok minden miatt. Arthurért aggódom, hiszen mégis csak egy kiskori nagyon jó barátom és féltem iszonyatosan.-ránéztem már szinte könnyes szemekkel.-Hogy mi mindig valahogy a kórházban kötünk ki!-kezdtem el sírni.

Alapból van egy félelmem a kórházzal kapcsolatosan, hisz a nagybátyjámat egy félre sikerült műtéttel ölték meg. Rossz gyógyszert adtak neki. Azóta félek bevenni bármiféle orvosságot. Mikor megvan, akkoris inkább rakok rá forró meggy magos párnát, de én gyógyszert be nem veszek.

-Hajjj Szerelmem! Gyere ide hozzám!-tárta szét a karját.-Sírj az én vállamon! Másén úgysem engedem.-felnézett egy pillanatra a plafonra.-Na jó Landonak meg a jövendőbeli sógoromnak és apósomnak megengedem.-erre egy kicsit elnevettem magam.-Imádlak te két lábon járó szerencse csomag!

Az utóbbi időben nem igazán jött össze semmi sajna, így most minden kijött belőlem. Az elmúlt napok feszültsége, az elmúlt napok görcsös részei. Tényleg minden amit csak el lehet képzelni.

Egyszer csak nyílódott az ajtó és egy nővér lépett ki.

-Vissza kell menni a szállasukra!-futott felénk az ápoló nő.

-Miért is?-kérdezte Charles a nővértől miközben mentünk kifelé.

-Nem biztonságos itt lenni.-tolt ki minket az ajtón és be is csapta utánunk.

Én elkezdtem egyszerre dörömbölni az ajtót mire Charles mellettem a levegőt nagyon szaporán kapdosta.

-Charles jól vagy?-néztem felé mire ő már a földön ült és legyezte magát.-Charles!-rohantam hozzá oda.

-Pánikrohamom van!-szólalt meg egyszerre.-Próbálj szavamon tartani!-mondta, majd még szaporábban kezdte venni a levegőt.

-Charles, Charles!-guggoltam le elé.-Én mindig itt leszek segíteni foglak. Jóban és rosszban is.-ekkor már kezdtem észre venni, hogy a légzése lassul.-Az az Szívem! Mély levegőt vegyél. Nagyon mélyet.-mondtam neki a kezét közben simogattam.-Szeretlek mindennél jobban! Te vagy az én éltető erőm.-erre a mondatomra annyira lettem csak figyelmes, hogy előttem ülő férfi felegyenesedett és eres, erős kezei közé vont egy szoros ölelésre.

-Tudtam én, hogy te leszel a legjobb választás az én számomra.-vált ez az ölelésemből, majd így szólt.- Még soha senkinek nem sikerült ilyen hamar lenyugtatnia.-mosolyodott el halványan.-Én is nagyon szeretlek téged! Mindennél jobban.-súgta a fülembe.-És köszönöm, hogy vagy nekem!

Ekkor felnéztem Charlesra. A szemeink könnybe lábadtak.

-Jól vagy már?-kérdeztem két szipogás között.

-Most már igen, mert segítettél nekem.-mosolyodott el még jobban.-Most viszont menjünk, mert a végén még tényleg valami baj lesz.-belekaroltam a kezébe és szomorú, lankadt lépésekkel mentúnk az autóig.

Ott azonban rengeteg riporterrel és paparazzival találkoztunk.

-Elnézést Charles!-kérdezte egy fiatal férfi a barátomat.-Igaz a hír? Az öccse tényleg ebben a kórházban van? Vagy más okokból vannak itt az éjszaka kellős közepén?

-Nincs elnézve.-ugrottunk be persze nem szó szerint értve a kocsiba.

Nos valljuk be az igazat. Ezt Charlesnak lehet nem kellett volna csinálnia. Ezért akár bajai is lehetnek. Esetleg megbűntethetik.

-Mi van Babám min gondolkodsz?-kérdezte tőlem, mikor már senki nem volt az autónk körül.

-Most, ezért kaphatsz valami bűntetést?-néztem boci szemekkel.

-Nem fogok nyugi! Múltkor jobban kiosztottam őket, úgyhogy örüljenek maguknak.-mondta miközben az úton valamit észre vett.

Kiszálltunk az autóból és amit megláttam az valami borzadály volt. Azt hittem fel kell, majd mosni az út testen. Egyszerre el fordultam, hogy ne kelljen néznem a gyomor forgató látványt.

Nem tudtam egyszerre rájönni, hogy fekszik eszméletlenül a földön. Meg egy pár védő réteg nélkül, majd rájöttem és a felismerés rögtön arcon csapott.

-Úristen Charles!-kiálltottam fel.-Ugye nem egy horror filmben vagyunk, ahol ennyi minden inger ér minket.-fordultam meg a monacói srác irányába. A szemem sarkából megint láttam a testet. Remélem azért még életben van.

Tiktok: petrawriter_