Hajsza a szerelemért

15 |Szerelem teljesülése|

-TOTO NEM TALÁLOM ISABELLET!-borult ki a legjobb haverom, akire ennek a mondatnak a hallatára, furán néztem rá.-Jajj, hogy itt vagy!-csillant fel a szeme.-Nem jöttél oda hozzám pedig megígérted.

-Én ott voltam csak neked egy elhalaszthatatlan ügyed volt.-kacsintottam rá a brit pilótára, akinek a szemei egyszerre kikerekedtek.-Nyugi csak én láttam, de legközelebb zárj rá egyet az ajtóra. Én azt ajánlom.

-Jól van Isabelle legalább nem engem kaptak el a lesifotósok.-vágta vissza egyszerre védekezés képpen.

-És mi lett belőle két napig hír volt aztán, mintha meg sem történt volna.-vágtam vissza én is neki.

-Na ellened nem lehet veszekedni.-mondta durcásan.

-Hát velem nem is lehet ez tény.-mondtam önelégült arccal.-Amúgy én miért nem tudtam a dologról?-karoltam át a nyakát a jobb kezemmel és kimentünk az ajtón.

-Hát igazából...-vakarta meg a tarkóját.-már egy ideje tart a dolog... Két hónapja...-mondta halkan az időtartalmat a haverom eléggé halkan.

-KÉT HÓNAPJA?-akadtam ki egy per egy.-Te és én erről miért nem tudtam?-vontam kérdője a brit srácot.

-Hát tudod nem akartuk elmondani a dolgokat. Sőt ez az egész több, mint két hónapos. Még újévkor jöttünk össze.-mondta halkan, hogy a fejét kevésbé egyem le.-És most következik az a rész, hogy áshatják a síromat.-nézett egyenesen a lába felé.

-Úristen én annyira örülök nektek, hogy azt elképzelni nem tudod. Bár egy kicsit mérges vagyok, hogy ilyen későn tudtam meg az ügyet. Sok boldogságot nektek!-öleltem meg a haveromat, akin már nagy mosoly volt.

-Azt hittem meg akarsz ölni.-nevetett fel Lando.

-Hát még nem mondtam semmit.-vontam meg a vállam.

-Jajj most nézem nekem mennem kell. Futam után találkozunk.-dobott egy puszit a levegőbe és már ott sem volt.

Apa addigra már mögöttem volt.

-Csóró gyerek nem fogja a holnapot megélni, ahogy én téged ismerlek.-karolta át a nyakamat és elindultunk a garázsba.

-Naaa ennyire nem vagyok én pszichopata.-mondtam felháborodva.

-Nem Kislányom tényleg nem vagy az. Csak ugyanolyan vagy, mint én.-veregette meg a vállam.

-Köszi apa én is nagyon szeretlek téged.-indultam el fejcsóválva apumtól külön vállva.

Eltelt a pilótaparádé, már mindenki a versenyre készül, én meg olvasgatom a háromszor kiolvasott könyvemet. Egyszer csak valaki kikapta a kezemből.

-Hát ezt a könyvet láttam már a kezedben.-kezdte el olvasgatni a könyvborítóját Arthur Leclerc.

-Add vissza!-kezdtem el ugrálgatni, hogy kérem vissza.

-Jó tessék itt van.-ez után megölelt egy gyengéd öleléssel.-Jól vagy? Mármint fáj a vágás?-ültünk le mindketten a kanapéra.

-Ja jól vagyok, bár néha fáj nagyon, de kibirom.-döntöttem el a fejemet és egy aranyos mosolyra húztam a számat.

-Aa te baszki milyen cukin mosolyogsz, mintha nem is telt volna el öt év.-nevetett fel ő is.

-Na baszki még egy Leclerc. Lányom bazdmeg válasszál, mert már komolyan rosszul vagyok ettől a sok bikától.-sétált el előttünk apa egy gőzölgő bögrével a kezében.

-Jól van apa. De nekem nem kell most kapcsolat ezt ugye tudod. Ott az egyetem. Na meg Charlesnál lakom...-forgattam meg a szemeimet.

-Nekem az a keddi eset máshogy jött le kortyolt bele a pohárba egy jó szürcsögőset édesapám.

-Jajj tényleg, amúgy hova jársz egyetemre?-fordult felém Arthur.

-Londonba és hát így nem járok. Levelezőn vagyok a vizsgákra meg be megyek. Ez már a második évem.-magyaráztam neki, amit ő figyelmesen végig hallgatott.

-Értem. Te mindig is ekkora észkombány voltál nem?-nézett rám hülye fejjel.

-Ja igen erre is születni kell.-néztem rá nagyképűen, majd egyszerre mindketten elröhögtük magunkat.

Már ment a futam Lewis feljebb kerül George ugyanazon a helyen volt. Beszélgettünk még egy kicsit kivel mi történt az elmúlt időben, majd csak arra lettünk figyelmesek, hogy az emberek szállingóznak el mellőlünk és már a levezető körüket menték a versenyzők.

-Szerintem menjünk ki!-pattantam fel és már mentem is a leparkolt autók felé. Charles teljesen össze volt törve.

-Na fasza már jobb nem is lehetne a nap.-mondta mikor meglátta, hogy egyszerre mentünk oda az öccsével elviharzott az öltözője felé.

Én próbáltam futni utánna több-kevesebb sikerrel. El is találtam az öltözőjéhez.

-Charles engedj be!-dörömbőltem az ajtaján a monacói srácnak. Választ nem kaptam, így folytattam tovább a hangkeltésemet.

Majd egyszer csak nyílódott az ajtó és két erős, eres kéz ölelt magához gyengéden.

-Bocsánat Isabelle, hogy ilyen voltam.-zárta be az ajtót, mikor én már a kanapén ültem.-De akkor is miért pont az öcsém?-nézett rám elkeseredve.-Miben jobb, mint én. Mit tud neked megadni?

-Charles nekem az öcséd egy gyerekkori barát. Nem tudnék iránta bármit is érezni. Úgyhogy nyugi nem leszel "lecserélve".-mutattam a levegőbe macskakörmöket.

Ekkor gyengéden hátra döntött a kanapéján. A lábaimat az ő két lába közé helyezte és elkezdte hol a combomat, hol a fenekemet simogatni. Közben az ajkai az én ajkaimra tapadtak. Egyre szenvedélyesebb lett a csók csata.
Majd egy kis idő után, miután elváltak az ajkaink, így szóltam.

-Mi lenne, ha ezt folytatnánk a szobámba és nem mennénk vacsorázni? Majd máskor elvihetsz.-ekkor a srác szemei felcsillantak és nem kellett kétszer mondanom már pakolta össze a cók-mókját.

Tiktok: petrawriter_