Narfolk rózsája BEFEJEZETT

13. fejezet

Másnap reggel a hófehér bőrű hercegnő lihegve kelt fel, majd a mellette fekvő Nahon arcára pillantott, aki felébredt Visana feszült zihálására.

– Nahon! – mondta a lány megkönnyebbülten, és az ifjú harcoshoz bújt. Az emlegetett nem értette a fiatal nő reakcióit, de magához ölelte őt.

– Vis, mi a baj?

– Most már semmi... rosszat álmodtam.

– Jól van, próbálj megnyugodni! – simogatta a hátát Nahon.

Visana némán kapaszkodott a katonába, aki próbálta érintésével ellazítani a hercegnőt. Arcát vállgödrébe fúrta, s nagyokat szippantott a legény friss illatából. A leány másik oldalán Noiren nagyot nyújtózva kelt fel, majd égkék íriszével értetlenül tanulmányozta társait.

– Mi történt? – kérdezte kissé kótyagosan, és kikelt az ágyból.

– Rosszat álmodott.

– Értem. Szedelődzködjek addig?

– Máris menni fogunk? – motyogta a királylány.

– Igen, indulnunk kell vissza, hogy a király elé vigyünk.

– És mit fogtok mondani neki?

– Hogy visszakap, ha biztosítja számunkra a jobb körülményeket.

– Ó, rendben.

Miután Visana felült az ágyban, Nahont figyelte. A tegnap esti események után már úgy érezte, nem akar a stratégosz nélkül visszamenni Narfolkba. Sőt, a fekete hajú is hiányzott volna neki.

Nemsokára megérezte a kék szemű finom érintését a vállán. Mikor hátrafordult, a férfi egy nagyobb ruhát tartott felé. A hercegnő kérdés nélkül elfogadta, majd felvette a hosszan leérő felsőt.

– Hideg lesz kint, jól öltözzetek fel! – jelentette ki Noiren.

Erre mindketten tették, ahogy a magasabb mondta nekik. Nem tellett sok időbe, miután ettek egy keveset, és a csapat újra összegyűlt. Visana fején ismét csuklyát hordott, hogy eltakarja arcát. Senki sem sejtette meg kilétét, annak ellenére, hogy Chired szúrós pillantásokkal illette. Az emlegetett éppen meglepően lágy csókot váltott a nővel, akivel az este még elment. Olyannyira, hogy a királylány emlékeztette magát a kopasz családjának sorsáról. Így máris kevésbé ellenségesen nézett rá, hiába volt kellemetlen, ha a közelében kellett lennie.

– Vis, készen állsz?

– Már becézgeted is? – rázta a fejét Chired. – Felszedted a csajt, igaz? – Nahon csendben maradt, ez pedig elég volt a férfi számára, hogy levonja a helyes következtetéseket. – Húha, nem tartott sokáig...

– Nem értem, mit akarsz tőlem vagy tőle.

– Csak rendesen megleptél, kölyök! – mondta a férfi, s két nagyot csapott a barna vállára, majd a sor elejére ment.

A páros és Noiren meglepődve nézték végig ezt a különös eseményt, egyikük sem számított arra, hogy a lázadó ennyire nyugodt lesz. Habár sejthették volna, tekintettel arra, miféle foglalkozású nőtől búcsúzott el.

Most kivételesen más ült a hátasra helyettük, és Visana örült, hogy sétálhatott.

Továbbá végre az arcát is felfedhette. Hiába volt fagyos az idő, a levegő hatékonyan felfrissítette. Habár Nahon fájdalomtól eltorzult arca elég volt álmában ahhoz, hogy kellően felébressze. Nem kívánta a látványt, hiszen tudta, a jövőt jelezte előre, efelől kétsége sem lehetett. De mégis reménykedett benne, hogy a mogyoróbarna szemű sebesülése nem halálos kimenetelű. Legbelül azonban nagyon féltette őt, mert senki iránt sem érzett még hasonlót. S kapcsolatuk még nem is virágzott ki igazán, mégsem akarta átélni az ifjú katona korai halálát.