20. fejezet

35 6 1
                                    

– Most mégis mihez kezdjünk? – kérdezte Siort.

– Hogy mihez? Nem látod, hogy megsérült?! – mondta Naevis mérgesen. – Mennél vissza a kislányhoz, mi?

– Számít ez?

– Igen, számít! Tudják, hogy elárultad őket?

– Miért tudnának róla? Szerinted kiálltam, és bejelentettem, hogy ezt tettem?

– Azt hiszem értem, mire akarsz kilyukadni – mondta töprengve Nahon.

– Én nem, lennétek olyan szívesek elmondani nekem is?

– Nem láttak, mint lázadót, ezért is maradtál az erdőben. Akár kémkedhetnél nekünk.

– Ez nagyon jó ötlet! – egyezett bele Visana, miközben karjával még mindig párjába kapaszkodott. – Főleg, mert érdekelt vagy Milandine helyzetében. Ő sosem engedné, hogy valami történjen apámmal, szerintem a várbörtönbe zárta őt.

– Kicsoda?

– Boloda Twilg, édesapám ágyasa. Az a nő egy boszorkány, láttam varázsolni.

– Tehát, ha jól értelmezem... ez azt jelenti, hogy be kell mennem Narfolkba, előadnom egy mesét, majd kutatnom?

– Pontosan! – bólogatott hevesen Naevis.

– Amennyiben tudod, szabadítsd ki a húgom!

– Rendben, rendben, nyugalom, emberek! – emelte fel két kezét a férfi. – Ezt még jobban át kell gondolnunk, ha egyáltalán hajlandó vagyok bemenni oda.

– Talán ezt megengedjük.

Chired válaszával a többiek is egyet értettek, kivéve Noirent, aki még mindig aludt. Addig tábort vertek, Eno vadászni ment Tueddel együtt, míg katona barátjuk továbbra is a többség közelében ült elgondolkodva. Kockázatos küldetés volt bemenni a várba, de találkozni akart Milandine-nal, ahhoz pedig be kellett mennie, hogy megbizonyosodjon, nem esett semmi bántódása.

– Már csak azt kéne kitalálnunk, mihez kezdünk most, hogy elutasítottak minket – vetette fel a témát a barna hajú, amire mindenki azonnal ráfordította a figyelmét.

– Meg kell támadnunk a várat!

– Dehogyis! Tudod, mekkora kockázattal járna ez?

– Ha apám átalakítja valami mássá, és átveszi az uralmat, az nem csak kockázat lesz a számunkra.

– Mi van, ha téved? – kérdezte Lirom. – Akkor az sokkal nagyobb veszély is lehet a számunkra.

– Van jobb ötletetek?

– Igen! Elvágjuk a hercegnő torkát, majd messzire megyünk! – vágta rá Chir.

– Neked meg más részed kéne levágni...

Visana háborgására Kuch felnevetett, mire a többiek is hahotázni kezdtek. A leány továbbra is dühös volt a szakállasra, habár jelentősen oldotta a hangulatot azzal, hogy visszaszólt neki. Nem engedhette meg annak a barbárnak, hogy még egyszer kegyetlenkedjen.

Mert különben félő lett volna, tényleg megszabadítja a férfit egy bizonyos, a nadrágjában található darabjától. Ehelyett inkább a többiekkel kacarászott, akik közül a leghalkabb Naevis volt. Ő még mindig Noiren épségével törődött, mivel meg volt az esélye, hogy nem épül fel sérüléséből, vagy éppen elfertőződik az. Így különös szeretettel simogatta a másik izzadt, gyöngyöző homlokát, melyen még a futásból eredő, hűvös verejték cseppjei hagytak nyomot.

Narfolk rózsája BEFEJEZETTTempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang