Narfolk rózsája BEFEJEZETT

6. fejezet 18+

Visana lihegve, hűvös izzadságtól gyöngyöző homlokkal ébredt, majd kelt ki a melegséget nyújtó ágyból. Úgy érezte, menten megfullad a kunyhó állott levegőjében, ugyanis az egész csapat odabent aludt. A leány kapkodva, de a lehető legnagyobb csendben hagyta el az apró épületet, hogy némi oxigénhez jusson.

Nemsokára viszonylag halkan kijutott az éjszakába, majd nagyot szippantott a levegőből. Máris jobban érezte magát, mikor a hideg szellő az arcát simogatta. Nem tervezett sok időt odakint tölteni, mert félő volt, megsebesíti, vagy megöli valami. Ezért inkább nem is merészkedett a kunyhó tízméteres körzeténél messzebb, csupán előtte toporgott, és próbálta összekaparni magát.

Hamarosan azonban apró nesz ütötte meg a fülét, és kitárult a viskó ajtaja. Azon egy férfi lépett ki, rögtön felismerte, Chired volt az. A szakállas férfi kérdő tekintettel megállt vele szemben, majd karon ragadta Visanát. A hófehér hajú igyekezett ellökni magától a másikat, de az jóval erősebbnek bizonyult nála.

– Engedjen el! – mondta félhangosan a leendő királynő, ugyanis nem akarta felébreszteni sem a többieket, sem a sötétben lakozó szörnyűségeket.

– Azt szeretnéd, hogy engedjelek el? Mikor már a markomban vagy?

– Kérem!

– Nem! Most eljött az én időm, királylány.

A kopasz ráncigálni kezdte őt, mire Visana minden erejét latba vetette, hogy megállítsa az erőszaktevőt. Hiába rángatta karját, mart húsába körmével, a férfi nem állt le, csak egyre durvább lett vele szemben. Nem vitte túlzottan messzire, de annyira igen, hogy a többiek már ne hallhassák a sikolyait.

– Mit akar tőlem?

– Tudod te, hogy mit akarok, nem igaz, Visana?

A lány testét átjárta a rettegés, amint meghallotta a nevét, s elárasztotta őt a düh. Keze ökölbe szorult, majd Chired felé lendítette, azonban az még időben elhajolt. Csuklóját összefogta, majd testével ránehezedett. Addig másik tenyerét a szájára tapasztotta, amire válaszként a leány torka szakadtából üvölteni kezdett.

– Ha nem maradsz csendben, kivágom a nyelved! – fenyegette a szakállas, ezért a hercegnő azonnal elcsitult.

– É-értettem – dadogta a fiatal, és hagyta, hogy a nagydarab férfi végre lazítson a szorításán.

Visana erősen remegett a félelemtől, Chired súlya kellemetlenül nyomódott rá. Remélte, még lesz némi ideje gondolkodni egy terven, de tévednie kellett.

A kopasz megragadta őt, először letépte róla a bundát, majd a könnyed ruhával folytatta. A koszorú már az elrángatásakor leesett fejéről, így gyorsan – túlságosan is gyorsan – meztelenül találta magát.

– Ne, kérem ne! – tiltakozott, és rugdosódott, mégsem tudta megmozdítani sem a másikat. Csak most döbbent rá a szörnyű igazságra: ha egy férfi bántani akar egy nőt, akkor mindezt könnyűszerrel meg is teheti.

– Azt hiszed, a puszta könyörgésed meggyőz arról, hogy el kell eresszelek?

A lány innentől csak sikoltozni tudott, ahogyan a másik alatt vergődött. Nem hagyhatta, hogy ezt tegyék vele. Még szűz volt, a legrosszabb dolog lett volna erőszak nyomán elveszteni mindezt. Ő csak szeretetre vágyott, valakire, aki megadná neki mindezt... szerelemből.

Azonban pillanatnyilag nagyon eltért ettől a felállás. Chired középső- és mutatóujját minden előjel nélkül Visanába vezette, mire a lány sírva nekifeszült, s próbált kiszabadulni. A férfi egyáltalán nem foglalkozott azzal, hogy neki mi lenne jó, saját kénye-kedve szerint cselekedett. A hercegnő kiabált volna, de félt a következményektől, így mindezt visszafogottan tette, hiába érezte úgy, több ezer késsel szúrtak egyszerre alhasába.