Narfolk rózsája BEFEJEZETT

25. fejezet

A csapat az indulás időpontját a jelen síkjára helyezte, vagyis összepakolták a felszereléseik, majd meg is indultak az erdőben a vár felé. Azonban közben attól elfelé ugyanúgy mentek, mint annak irányába, hogy biztonságos távolságra, de mégis viszonylag közel kerüljenek hozzá.

A kevés ételre való tekintettel sietősebbre vették a tempót, és Visana is képes volt tartani a sebességet. Az elmúlt időben hozzászokott a sok sétához meg vándorláshoz. Most pedig az ő érdeke ugyanúgy, hogy lakhatóbb helyet találjanak maguknak.

Nem igazán szívlelte a tegnapi találkát a fekete szörnyetegekkel. Tudta, nincs mindig esély arra, hogy tűzzel védekezzenek ellenük, így jobbnak tűnt új életteret keresni. Teljes mértékben támogatta, főleg, mert már ő is kezdett lefogyni a kevés élelemtől. Habár sosem mondta magát testesnek, mindig vékony, kecses alkattal rendelkezett – mivel ez nemesi követelmény volt –, de veszélyes súlycsökkenésnek volt szemtanúja.

Még az egyébként kövérkésebb Chir is vékonyabbnak tűnt, mint korábban. Noiren főleg, akinek izomzatának egy része bánta ezt a tápanyagszegény életmódot, a sérülése pedig még rátett egy lapáttal. Összességében a lázadók kivétel nélkül megszenvedték az éhínséget. S nem csupán testükre, hanem elméjükre is kihatott.

– Remélem, tényleg lesz mit ennünk! – mondta szemöldökét összevonva Chired. – Ha nem, megkérlek bennetek, hogy húzzatok fel az első fára!

– Te, kérsz? Ez új!

– Na, de ne ilyen agresszívan, hercegnő! Vagy akár jöhetsz majd a helyemre is...

– Bocs, de kihagyom, nyugodtan a tiéd lehet az a fa – szólt rá sem pillantva Visana.

Tovább sétáltak előre, a kék szemű Naevis mellett támolygott, és terhes barátnőjébe kapaszkodott. Mindaddig a hófehér hajú hirtelen arra eszmélt a monoton járásból, hogy hasa szokatlanul fáj. Először megállt egy pillanatra, hátha összeszedheti magát, de miután nem sikerült, a stratégosz ijedt pillantást vetett rá.

– Vis, mi a baj? – kérdezte támaszt nyújtva a lánynak.

– Egy pillanat, azt hiszem...

A mondatot már nem fejezhette be, elrohant a legközelebbi bokorig, majd kiadta magából gyomra tartalmát, ami valójában szinte semmi sem volt. Ezután megtörölgette száját, és lila íriszével megkereste Nahon mogyoróbarnáját. A lázadó aggódva tekintett rá, ahogyan a többiek is megtorpantak a menetben.

– Jobban érzed magad?

– Igen, határozottan. Azt hiszem, amiatt van, hogy ma reggel semmit sem ettem – találgatott a leány, közben elvette a kulacsot, amit Naevis nyújtott felé. Szájába öntött némi vizet, meglögybölte, majd a földre köpte. – Köszönöm.

– Lehet, az a lényeg, hogy jobban vagy.

A férfi közelebb lépett kedveséhez, majd éppen ajkára hajolt volna, mikor Visana elugrott előle.

– Fúj, Nahon, ne már! Ennyire te sem lehetsz igénytelen!

– Örülnél, hogy valaki hajlandó lenne megcsókolni így is! – nevetett Lirom, míg a tetovált magához vonta szerelmét, és szájára tapadt.

A hercegnő már nem háborgott, értékelte a másik céltudatosságát. Főleg azt, hogy a barna hajú ilyen hamar érzékelte az állapotának megváltozását. Rögtön látta rajta a megkönnyebbülést, ami miatt jobban vágyott erre a közös pillanatra.

Miután elváltak egymástól, Vis ösztönösen a másik homlokának támasztotta sajátját, s lehunyt szemmel vett pár mélyebb levegőt orrán keresztül. Egy rövid ideig nem gondolt semmire és senkire Nahonon kívül, aki ezek után magához ölelte a királylányt.