Későn értem haza, de egyáltalán nem voltam fáradt. Hiába az egésznapos meló, rohangálás, aztán pedig a főzés. Úgy éreztem magam, mintha előbb ébredtem volna egy tíz órás alvás után. Ennek ellenére azért mégis muszáj lefeküdnöm, de előtte még természetesen lezuhanyoztam, lemostam a sminkemet, és megcsináltam az esti bőrápolási rutinomat. Csak a szokásos.
A kedvenc, rózsaszín macis pizsamámban feküdtem be az ágyamba, amikor is megszólalt a telefonom. Sms-em jött.
"Alszol?"- állt benne. Önkénytelenül is fülig erő mosoly jelent meg az arcomon. Ő sem tud aludni.
"Nem."- írtam gyorsan vissza, és heves szív dobogások közepette vártam, hogy vissza írjon.
"Nincs kedved valamit csinálni?"- ó, ha te azt tudnád, hogy mennyi kedvem lenne veled bármit is csinálni...
"Mire gondoltál?"- próbálok nyugodt maradni, és nem elárulni magam. Meg hát jó lenne aludni is, holnap ismét hosszú napunk lesz. Vagyis ma.
"Megnézhetnénk még egy filmet."- írja szinte azonnal.
"Nem is tudom, aludnunk kéne. Olyanok leszünk, mint a mosott..."- dehogy van nekem kedvem aludni. De mégsem írhatom azt, hogy jöjjön át és csináljon velem amit csak akar. Hogy nézne az ki?
"Akkor aludjunk, csak együtt."- ez egy aranyközépút nem? Végülis ebbe simán bele mehetek.
"Gyere át."- küldtem el gyorsan, mielőtt még eszembe jutna valami érv ez ellen.
"Engedj be!"- gondolhattam volna, hogy az ajtó előtt szobrozva írogat. Nem ismeri a "nem" szócskát. Én pedig természetesen most is sikeresen bedőltem, ezzel pedig még jobban növeltem az egóját. Most már mindegy. Maximum akkor tudnék valahogy vissza vágni neki, ha nem engedném őt be. De vissza akarok neki vágni? Dehogy! Felesleges lenne, hiszen én magam is vele akartam lenni.
-Szia!-suttogom, miközben beengedem őt a bejárati ajtón.
-Szia!- mosolyog rám, és azonnal át is ölel, ahogy át lépi a küszöböt. -Hiányoztál!- súgja a fülembe, amitől azonnal kirázott a hideg, és át járta a testem a jól ismert bizsergő érzés, amit csak ő tud kiváltani belőlem.
-Gyere, sok az idő!- terelek gyorsan. Eszem ágában sincs a tudtára adni az érzéseimet.
Nem szólt semmit, némán követett a szobámig. Kicsit zavarban voltam. Olyan régen aludtunk együtt. Mi van, ha azóta horkol, vagy én horkolok? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak a fejemben.
-Na, melyik felén alhatok?- kérdezi. Észre sem vettem, hogy levette a ruháit. Mikor, hogyan? Uram Istenem!
-Én itt alszom!-nyelek egy nagyot, és rá mutatok a helyemre.
-Szuper, na gyere!- kapja el a kezemet, majd magával húz az ágyamba.
Mindketten elhelyezkedtünk, és beállt a csend közöttünk. Most mi lesz? Jó éjt kéne kivánnom nem? Vagy forduljak el és hagyjam őt aludni? Jaj, de béna vagyok! Komolyan mondom, hogy nem hiszem el saját magamat!
-Jó éjt!- mondja ki hirtelen, majd át karolja a testem izmos karjával.
-Aha, jó éjt neked is!- bököm ki. Szóval tényleg nem fog próbálkozni nálam? Ennek most örülnöm kéne, hiszen tiszteletben tartja a kérésemet. Egy részből sokat jelent ez nekem. Másrészt viszont ijesztő. Dominik figyel rám! Arra amit mondok neki! Beszarás!
Síri csend telepedett a szobámra is, akárcsak a házra. Csukott szemmel feküdtem, és járt az agyam, miközben Dominik engem át karolva szuszogott a hátam mögött. Nagyon szar érzés, amikor valaki össze zavarodik. Magam sem tudom mit akarok. Szívem szerint vele lenni, mindenféle téren/módon. Az agyam azonban azt súgja, hogy várjak. Várjam meg mi lesz ebből, mielőtt újra bedőlök. Hetek teltek el, mióta abban a kávézóban újra találkoztunk. Ezalatt az idő alatt pedig csak bizonyított. Keresett, időt akart velem tölteni, méghozzá minőségi időt. Mindig jól éreztem magam mellette, egy pillanatig sem unatkoztam. Miatta van jó kedvem, de persze simán el is tudja venni ezt tőlem egy-egy megnyilvánulásával. Nem félhetek örökre. Nem élhetek úgy, hogy állandóan csak arra gondolok, "mi lesz, ha". Ez így nem élet. Főleg nem fér össze a jelenlegi életfilozófiámmal. Ha pedig nem jön össze kettőnk között a dolog, legalább tényleg belátom a lelkem mélyén is, hogy nem vagyunk egymáshoz valóak, és tovább tudok lépni teljesen. Vagy, végre igazán boldog leszek. Igen! Eldöntöttem! Nem félek egyik véglettől sem. Jöjjön, aminek jönnie kell. Vagy így, vagy úgy, de én boldog leszek, igazán boldog. Mert megérdemlem!
