-Hogy mi?- nézek rá elképedve.
-Süket vagy, Rea?- néz a szemembe fájdalmas arckifejezéssel.- Bele léptem egy tengerisünbe- fejti ki jobban a szúrós izé kifejezést. Eddig is értettem, csak nem akartam elhinni. De látva az arcát, biztos vagyok benne, hogy valóban fájdalmai vannak.
-Ő, várjál, mit is kell ilyenkor csinálni?- gondolkozom hangosan, és, hogy őszinte legyek egy kisebb pánik is elkapott. – Segítek kimenni, karolj át- ajánlom fel neki azonnal a segítségem.
Dominik nem haboz sokáig, át karolja a vállaimat, és rám nehezedik. Jó súlya van, de mindegy, kibírom a partig. Közben agyalok, mit is tudok én ezekről a sünökről. Mérgezőek, az tuti. Mit is okoznak? Gondolkozz már, Rea, ez nem igaz! Izomfájdalmat! Ez az! Várjunk nem csak azt, hanem ízületi fájdalmakat is. Ecetet kell alkalmazni, hogy hamarabb ki tudjuk szedni. De mi van ha bele törött? Jaj, csak nem!
-Ne vágj már ilyen fejet- nevet fel hirtelen.- Nem fogok meghalni, csak fájni fog a helye pár napig, nyugi- próbál optimista maradni. Ez jó, nekem is annak kell lennem. Be kell vonzani a jó dolgokat, hiszen, ha egyből rosszra gondolunk, akkor nagyobb az esélye, hogy valóban nagy a baj. Viszont én szeretem magam felkészíteni a lehető legrosszabb dolgokra is, hogy ne érjenek váratlanul.
-Nem az életedért aggódom, csupán azon agyaltam, hogy hogyan szedjük ki ezt az ízét a lábadból anélkül, hogy bele törjük- közlöm vele, és megpróbálok igyekezni kifelé, de sajnos nem igazán tudok. Nem elég, hogy a víz is valamilyen szinten vissza tart, de még a focista testsúlya is nehezíti a dolgomat. -Hívjátok ide Joškot, de gyorsan!- kiabálok oda Emmának.
-Miért?- lepődik meg.
-Mondom hívd már ide!- kiabálok vissza idegesen.
Emma nem kérdezett többet, csak elrohant a házba. Mi pedig szépen, lassan, amennyire csak lehetett óvatosan kiértünk a partra, ahol leültettem a focistát az első napágyra, ami a legközelebb volt hozzánk. André azonnal oda sietett, hogy megnézze mi történik. Mondjuk elég érdekes, hogy végig nézte a béna mentő akciómat, és nem jött a vízbe segíteni nekem, de most már mindegy, kiértünk nagy nehezen.
-Úristen haver, mi a szarba léptél?- veszi szemügyre a fekete szúrós kis sünt, ami hála az égnek teljesen egyben van.
-Tengerisünbe- feleljük egyszerre.
Elhelyezkedem törökülésben Dominik előtt, és a jobb térdemre emelem az érintett lábát. Jó randa kis szörnyeteg ez- állapítom meg magamban.
-Mi a helyzet?- halljuk meg Josko hangját, mire oda kapom a fejem a hang irányába.- Mi történt?- ijed meg azonnal.
-Dominak sikerült bele lépni egy tengerisünbe- válaszolok neki gyorsan.- Kéne ecet, meg valami csipesz, hogy kiszedjük- okoskodom.
-Én szívesen kiveszem tesó, de jó mélyre mentek a tüskéi- vakarja meg az arcát gondolkodva.- Fájni fog- közli vele őszintén a dolgokat.
-Mindegy, fáj már most is- vonja meg a vállait. Próbál lazának tűnni, de látszik rajta, hogy azért egy kicsit be van parázva. Nem hibáztatom, valószínű, hogy mindegyikünk félne, hiszen ez számunkra új dolog. Az ember nem lép bele Magyarországon sehol egy ilyen kis szúrós izébe.
-Akkor hozom az elsősegély dobozt, meg mindent ami kelleni fog- áll fel a guggolásból Josko.
-Segítek!- ajánlkozik Emma azonnal, mire Josko bólint egyet, és elsietnek vissza a házba.
-Nagyon fáj?- nézek Dominikra sajnálkozva.
-Hát, hogy őszinte legyek, eléggé- húzza el a száját.
