- Tehát Heeseung majdnem rád mászott a folyosón óra végén - egyszerűsítette le Minji.
- Azért én nem így fogalmaznék - kerekedett el a szemem.
- Hanem hogy?
- Nem mászott rám - fintorogtam. - Csak.. nem tudom mi van vele - sóhajtottam, újragondolva a történteket.
- Csak beléd van esve Chae, ennyi az egész - karolt belém a legjobb barátnőm.
- Dehogyis! - ráztam a fejem.
- Dehogynem!
- Minji értsd meg hogy nincs. Csak annyira unatkozik, hogy nincs jobb dolga mint hitegetni és játszani egy ilyen játékot - forgattam szemet.
- Akkor szállj be a játékba, de úgy, hogy ne kezdj el felé érzelmeket táplálni.
- Az menni fog, hidd el - biccentettem, és nem tudtam eldönteni, a hazugságomtól melyik pillanatban szakad rám a plafon.
Visszamentünk a terembe, és innentől kezdve csak akkor mentem ki a folyosóra, ha muszáj volt.
[...]
Másnap már nem tehettem ezt meg. Sok teremcsere volt, így egész nap szinte csak a folyosón járkáltunk, esélytelen volt, hogy elkerüljem Heeseungot, márpedig nagyon azt terveztem.
Sokszor futottunk össze, de mikor meg akart szólítani, csak elsiettem mellőle. Tény és való, hogy gyerekes, amit művelek, de minél többet vagyok a közelében, annál több az esélye, hogy megkedvelem.
Péntek lévén, pihenésképp elmentünk abba a kávézóba Minjivel, ahol párszor már jártunk az évek során.
Kikértük az italokat, és mikor kihozták, akkor lendültünk bele igazán a beszélgetésbe.
- A húgom mindjárt itt van, nem baj ha csatlakozik ő is?
- Dehogy baj, imádom a tesódat - mosolyodtam el.
- Akkor néhány perc és itt van - tette le a telefonját az asztalra, majd megakadt a tekintete valamin. - Ezt nem hiszem el - sóhajtott a legjobb barátnőm velem szemben, és az ablak felé mutatott.
- Most komolyan, ezeknek nincs jobb dolguk? - húztam el a szám, mikor megláttam Heeseungot, Sunghoont, Sunoot és Jungwont sétálni az utca túloldalán.
- Ezek szerint nincs. És ezek után sem lesz, mert megláttak minket. És ide tartanak - hajtotta le a fejét, mire elkerekedett szemmel ittam bele a kávémba.
Pillanatok múlva az ajtó nyitódását lehetett hallani, és nem telt bele fél percbe, mire mellettünk termettek.
- Hölgyek - biccentett Sunghoon. - Nem gond, ha mi leülünk ide hozzátok?
Mély levegőt vettem, majd válaszoltam.
- Dehogy, üljetek csak le, én amúgy is menni készültem - pakoltam gyorsan össze a cuccom, amíg ők leültek - Igyatok valamit, nagyon finom itt minden - mosolyogtam rájuk erőltetetten.
- Elkísérlek - nézett rám végig Heeseung, mire megráztam a fejem.
- Nem szükséges, egyedül is hazatalálok.
- Nem kérdeztem, mondtam - vonta fel a szemöldökét, mire csak nagyot nyeltem, és - mivel mást nem tehettem - beleegyeztem.
Az ajtó felé igyekezve a fiú elém vágott, és ajtót nyitott nekem, amin az ajkaimat rágva léptem ki. Először szótlanul lépkedtünk egymás mellett, majd Heeseung volt az, aki megtörte a csendet.
- Miért kerültél ma?
- Nem kerültelek - szögeztem le.
- De kerülté-
- Nem kerültelek Heeseung! - vágtam közbe idegesen.
- Hát?
- Sok teremcsere volt, és sokat kellett mászkálnunk. Nem tehetek róla hogy elkerültük egymást - vontam vállat, de nem tudtam eldönteni, hogy neki, vagy magamnak hazudok.
- És most kinek hazudsz? - torpant meg, ami engem is megállásra kényszerített.
Erre nem tudtam mit mondani, ezért a szám belsejét harapdálva bámultam rá. Néhány perccel később megráztam a fejem, és az alkarját megfogva húztam magam után, hogy haladjunk.
Mikor a házam elé értünk, megálltunk egymással szemben.
- Köszönöm hogy hazakísértél, mégha nem is kértelek még rá - vontam fel a szemöldököm.
- Nincs mit megköszönni. Ma jöttök a Run Clubba ugye?
- Nem tudok róla, de lehet elnézek Minjivel - biccentettem.
Elköszöntem tőle, majd ahogy felértem a szobámba, írtam a legjobb barátnőmnek. Visszaírta, hogy amint tud, jön, és együtt elkészülünk az estére.
