Demagogia-hun.

Alícia - második fejezet

Kezemben a Bátor feliratú papírral szögdécseltem konkrétan hazáig, mégha vonatoznom is kellett. Aztán, eszembe jutott. Nem törhetem össze Anyám szívét ezzel az öt betűvel. Fogtam a lapot és nadrágom derekába tűrtem.
A házba beérve Anya ott állt a tűzhely mellett és valami barna darabos ízét kavargatott.

- Na, hogy sikerült? - kérdezi cseppet sem vidám hangon.

- Jól, jól - feleltem lassan. - Önfeláldozó jött ki. Úgy, ahogy azt reméltük - bólintott, de nem nézett rám.

- Én csak azt szerettem volna, ha boldog maradsz egy életre és az leszel, aki szerettél volna lenni. Ez csupán egy lap, Kincsem.

- Én csak szerettelek volna boldoggá tenni. Bátor jött ki - és elviharzottam.

Bevágtam magam mögött az ajtót és másnap reggelig ki sem jöttem.

Szépnek csúfolt ruhám magamra aggattam, gondolok itt egy kopott nadrágra és egy szürke pólóra. Anyámmal karöltve vonatoztunk át a központba. Hatalmas épület. Az Önfeláldozók ajtajához sétáltunk és vártunk, mikor nyitják ki. Szokás szerint Vayne még sehol. Blythe pedig szüleivel vonul végig az emberek mellett. Nem fél. Tudja mit akar. Vagyis, nem. Ők nem várnak a sorra, Apja kitárja az ajtót és bemennek. Csak egy-két Bátor van még itt, hisz a vonat sem érkezett még meg. Izgatottan vártam, mikor engednek be végre, hisz ez a nagy nap! Most az leszek, aki akarok...

Az ajtók kinyíltak és az emberek özönlöttek befelé. A padsorok tetején foglaltam helyet Anya kezét szorongatva. Fránya A betű... Vayne jó pár sorral alattam ül Zeddel szorosan maga mellett. Blythe három szakasszal arrébb középtájt. Vayne még egy utolsó pillantást vet hátra felém, majd visszafordul előre. A szívem úgy ver, mint még soha.

Hallottam a sok A betűs nevet, ki hova megy. Majd hallottam azt is, ahogy a férfi azt mondja Alícia Bella Brown. Megcsókoltam Anyám vörös arcát, letöröltem csurgó könnyeit. Szinte futottam kifelé az emelkedőre. Az öt tál. Mind szép fehér és rendezett. Az ezüst kés. Hát igen, enyhén véres. Megmarkoltam mintázott nyelét és egy hosszú vágást ejtettem a tenyeremen. Csuklómon folyt mikor kocogó fogakkal a Bátrak tálja fölé tartottam kezem.

- Jaj, nem ide! - kiáltom, mikor észbe kapok, hogy egy nem az a tál.

- Bátor! - üvölti a nagydarab férfi.

Megindultam a csoport felé, akik éljenzéssel fogadtak. Hallottam még Anyámék sikolyát, de nem érdekelt többé. Nagy tömeg vett körül, de láttam, hogy Blythe szeme szikrákat szór és előre törekszik. De végül nem jut el hozzám.

Beültettek az első sorba. Mindenkit látok, de senkit nem ismerek. Aztán jött az, amitől féltem. "Blythe Thunderbird!" khmm, átverekszi magát a tömegen. Nem néz rám, elborult szemekkel sétál ki.

Megáll a tálak előtt. Kezébe veszi a kést és egy finom mozdulattal megvágja magát. Csak áll és nézi a tálakat. Talán két perc telt bele, mire a fekete bőrű férfi egy pisztoly szerű valamivel sárga folyadékot lőtt Blythe nyakába. Azonnal elájult. Kezén ragadta két izmos férfi és kirángatták merev testét. Én csak üvöltöttem, egyedül. Mindenki néma csendben ült a helyén, én meg csak üvöltöttem erős kezek fogatában. Végig sírtam az egész ceremóniát. "Vayne Norado" hallom meg barátnőm nevét. Mosolyogva sétál ki a terem közepére le sem véve szemét Zedről. Egy emberes vágást ejt magán és mosolyogva folyatja vérét a Műveltek táljába. Elfoglalta helyét. Valamelyik irányból Blytheot és egy szőke csáveszkát láttam közeledni. De hol volt? Lényegtelen... Haladt tovább az emberek csoportválasztása. "Zed Norado" lassú léptekkel sétál ki az emelkedőre. Vayne-t figyelve vágja meg magát, majd egy tálba ereszti vérét. "Bátor!" ordít a csávóka. Vayne most először engedett könnyeket, lehet, hogy életében.

Blythe ismét a tálakhoz sétál. Megint megvágja magát. Megint elgondolkodik. Éppen maradt kezével eltakarja szemét és meglendíti vérző markát.

- Őszinte! - kiáltja a férfi.

- Mi?! - nyílik nagyra szeme - Az nem lehet! - belenyúl a Bátrak táljába és megmarkol egy széndarabot. Dühtől eltorzult arccal akkora öklöst vitt be arcába, hogy a hústorony megingott. Szinte már vártam mikor üt vissza, de nem történt meg. Hosszú mosolyra húzta ajkait, majd megragadta Blythe jobb kezét, amiben a szén volt.

- Őszinte! - kiáltja megint.

Elkezdett rohanni felénk. A döbbent tömegen átvágva magát lelassít Apja mellett, aki csak egy szót mond, mire Blythe szemeibe könnyek gyűlnek. Tovább fut a szőke hajú pasihoz, akivel nemrég visszatért és szorosan magához öleli. Majd felém fordul.

- Figyelj rám. Itt ez a csávó, ahol tudsz, szólj be neki, hogy érezze a szeretetet. De soha ne kezdj ki vele, mert lelök a gecibe a kürtőbe. Ugyan ezt teszi, ha feladod. Soha ne add fel. Mindig hívj, minden nap. Ne feltűnősködj, ne te légy az első. Ha igen, megkereslek és megöllek. És könyörgöm a égre Erik, ne ríkasd meg! - fordul vissza a férfihoz, majd ismét hozzám. - Jaj, szívem. Úgy sajnálom. Mindent megteszek, hogy ismét melletted legyek.

- Találkozunk még, jó? Ne menj - a könnyeim kezdték égetni a szemem.

- Nem tehetem. Jönnek. Szeretlek Al! Ígérd meg, hogy hívsz!

Majd elment. Egyedül maradtam. És ekkor olyan dolog történt amire nem számítottam. Erick mellém lépett és egy ölelésbe foglalt. Bal karját a vállamon hagyta és így távoztunk az épületből.

/sum412/ helyett xxVirágxx