Egy férfi veszekszik egy nővel. Ordít és dolgokat vág a nőhöz. A másik szobában egy fiú remegve szorítja magához szinte még újszülött kistestvérét. Ajtócsapódás hallatszik amire a nagyobbik felnéz. A férfi áll alőte egy késsel a kezében.
-ADD ODA!-ordítja a férfi de a gyerek csak méginkább védi a másikat, mire az odamegy és kitépi a csecsemőt a kezéből. A gyermek megpróbál ellenkezni de sajgó szárnyai miatt túl gyenge a karja. A férfi éppen emeli a kést mikor a nő sírva nekimegy a férfinak, így a kés végül nem öli meg a gyermeket, csakhogy a nő nem ilyen szerencsés. Rögtön ezután a férfi leszúrja. A nagyobb a kavarodást kihasználva magához veszi testvérét és futásnak ered. Pár sarokkal később összecsuklik a lába. Éppen most nézte végig ahogy az apja megöli az anyját. Lenéz a karjában tartott síró csöppségre. Nem sok hiányzott ahhoz, hogy őt is elveszítse.
Egy nap múlva, sírva, fájó szívvel leteszi testvérét egy ház ajtajába. Tudja hogy nincs más választása. Az árvaházban esélyük sem lenne. Mégis megszakad a szíve. Hiszen lehet, hogy most látja Izukut utoljára.
Inko Midorya:
Hangokat hall kívülről, majd gyereksírást. Várjunk! Gyereksírás?! Nem kéne ilyesmit hallani a, hiszen a panelban senkinek sincs gyereke! Kapkodva megkeresi a kulcsot és ajtót nyit. Amit ott lát, az lesokkolja. Egy legfeljebb pár hónapos baba van a küszöbén egy véres lepedőbe tekerve. Észbe kap és gyors felveszi , s ekkor veszi észre, hogy a fiúnak szárnyai vannak. Egy papír fecnire írt mondat van csak nála, a betűk bizonytalanok, gyerekesek. Bárki írta nem sokkal lehetet több négynél.
-Vigyázz Izukura!-könnyek szöknek a szemébe -Szegénykém. Szinte el sem kezted az életed és már több traumát éltél át mint a legtöbb ember egy élet alatt.-magához szorítja-nem engedem hogy több ilyen történjen!- elhatározza, hogy bármilyen áron, de megvédi.
Bent jobban szemügyre veszi. A csöppségnek sötétzöld haja és szeme van, hasonlóan az övéhez, de a fiúé világosabb. A szeme egy ragadozó madáréhoz hasonlít, azzal a különbséggel hogy az is sötétzöld. Képtelen elszakadni ettől a tekintettől. Egyáltalán képtelen elhinni, hogy ő fogja felnevelni.
Pár perce még azon aggódott, hogy mindjárt megjön a lakbér, most meg már azon gondolkozik, hogy ez a ház kicsi lesz kettejüknek.
Mitsuki Bakugou:
Mikor is látta utoljára Inkot? Talán az esküvőjük után. Igen. Esett az eső, ő pedig azzal nyaggatta, hogy munka helyet inkább találjon valakit. Milyen régen volt az. Nagyot sóhajva felordít:
- GYERE ENNI VAGY DÖGÖLY ÉHEN TE SZARHÁZI!- a férje pedig pár pillanat múlva mellette ül.
- Drágám, megbeszéltük, hogy nem beszélsz ilyen hangosan, ha Katsuki alszik.
-Ch.- nem szereti ha így beszélnek hozzá.
Éppen készülnének belekezdeni a katsudonba, mikor csengetnek.
Feláll és ajtót nyit.
-Oi! Mit- de nem fejezi be a mondatot- Inko!?- döbbenten nézi régi barátját, aki csurom vizesen áll az ajtóban egy csomagot szorongatva, mintha az élete függne tőle.
- Bocsi hogy csak így berontok csak beszélni szerettem volna mert te jutottál csak eszembe és- látszott hogy ideges, csak úgy dőlt belőle a szó.
-Oi! Oi! Oi! Gyere be és mond el mi van. Ne állj az ajtóban. Úgy nézel ki mit akit üldöznek.
Bent leültek a kanapéra. Éppen kérdezni akarta mi van a kezében, amikor a csomag... felsírt?!
- Várjunk! Te mikor?- kérdezi elfehéredve- Semmikor.- rázza meg a fejét Inko- Találtam, vagyis ott volt a lépcsőmőn, de a lényeg hogy befogadtam, a lakás még kicsi úgy hogy ide jöttem hozzátok- már másodjára szakítja félbe- Jó oké, de így nem értem!- nyugtatta - Addíg megvan hogy befogadtam, utána?
- Hát... gondolkoztam. A lakás kicsi lesz kettőnknek, a bérem pedig kevés egy házra. Ezért ide jöttem, hogy nem maradhatnánk amíg találok egy házat? Persze dolgozom meg minden.
- Miért ne maradhatnál? Fene abba a jó szívedbe.- biztos benne hogy mindkettejük élete gyökeresen meg fog változni.
