Ochako Urarakát nem különösebben vonzotta a hős lét, de igen jól lehetett vele keresni. Vagyis ő is olyan volt mint az akadémiára jelentkezők nagy többsége és a modern hősök zöme. Igazából semmi különleges nincs benne. Átlagosan hasznos képessége és minden szaktudást nélkülöző képzettségével nem tűnt ki a tömegből. Ellentétben a bazi nagy zöld szárnyakkal rendelkező fiútól, akin első pillantásra megakadt a szeme. A mellette sétáló szőkét látván, kicsit csalódottan realizálta, hogy foglalt. Őszinte véleménye szerint semmi izgalmas nem történt a vizsgán. Kár. Gondolta. Legalább egy icuri, picuri drámában reménykedett, ha már vette a fáradságot és eljött. Csalódnia kellett.
Hasonló gondolatokkal sétált első napján is át új iskolája kapuján. A teremben levágódott egy kedvesnek tűnő békalány mellé. Váltott vele pár szót. Igyekezett egy- két dolgot megtudni róla, mint, a neve Asui Tsuyu, a képessége béka, kedvenc színe a zöld, stb...
Az események érdekesebb, már kissé klisés fordulatos vettek, mikor a szárnyas fiú majdnem szó szerint beájult a terembe kissé idegbeteg barátja dühkitörése kíséretében. Feltámadt a remény, mi szerint mégsem lesz unalmas az osztállyal az élet.
A képességeik felmérése izgalmasan zajlott. Két idiótának tűnő fiú még egy monokloval is gazdagodott a szöszi jóvoltából. Idegesítette a tudat, hogy az eredményeiket csak az után kapják meg, miután a zöld hajút felmérték. Mivel az erőnléti nem sikerült olyan jól ahogy azt szerette volna, lehet ő volt az akit végül a sensei az ígéretéhez híven kicsapott volna.
Aranyos volt a kis szeplős de nem értette miért felvételizett ha nem bírta. Párszor át futott az agyán, hogy egyáltalán, hogy került be? Sajnálta, mivel volt egy olyan érzése, mi szerint már a jelenléte magában sok izgalmas helyzetet hozhatott.
Aznap már nem volt több órájuk a kollégiumba történõ beköltözés miatt. Ochako végig nézte a szobaelosztásokat és meglepõdve bizonyosodott meg róla, hogy az évet nem csak újdonsült barátnõje mellett ülve fogja tölteni, de még mellette is fog élni. A másik szomszédja egy másik kedvesnek tûnõ lány Mina Ashido, ha jól emlékszik, az õ képessége sav, és azzal kapcsolatban még valami volt, amire nem emlékezett. Mintha csak megérezte volna, hogy róla gondolkodott, az elõbb említett lány nyitott be az ajtón.
-Azta. Jó az ízlésed.-nyilatkzott bármilyen köszönés nélkül- Csak szólni akartam, mert páran a lányok közül elmegyünk shoppingolni a közeli plázába kicsit megismerni egymást.-Ochako hezitált egy darabig.
- O... oké. Jövök én is. Te ismersz valakit közülük? Én csak Tsuyu-chant, de vele is csak nem rég találkoztam.
- Nem. De könnyen barátkozom. Végül is ezért megyünk nem?- igaza van. Gondolta.
- Akkor már van egy barátod.
-Nekem is szimpi vagy.-ekkor leértek a találkozási pontra. Az ott állók közül, egy Momo nevû lány és a láthatatlan csaj volt neki ismerõs. Meg persze Tsu. A délutánt együtt töltötték. Sokat nevettek és beszélgettek. Egyszer csak, valahogy szóba került a zöld hajú fiú.
-Az írásbelin aranyosnak tûnt. Szegénynek biztos nehéz lehet azokat a szárnyakat mindig magával hurcolnia.-gondolkodott Momo-chan.
-Lehet blokkolni tudná velük a hanghullámaimat, talán el tudja õket téríteni vagy visszaverni. Jó lenne tudni mit tud pontosan.-folytatta Kyoka-san.
-Na igen... Szerintetek mi ütötte ki?- tette fel a jogos kérdést Toru-chan.
-Félelem? Idegesség? Fáradtság? Fogalmam sincs.
-Nekünk sincs.-értettek egyet Mina-channal.
-Majd ha felébred lehet elmondják.-hagyta annyiban Ochako.
De nem tudták meg. Bár megkapták a hírt, hogy felébredt és négy nap múlva meg lesznek az eredmények, a többiek mégis csak találgatni tudtak. Miután visszatért egy furcsa aura lengte körül amirõl nem tudta volna megmondani Uraraka, hogy mi. Gyengének érezte magát tõle, de az is lehet, hogy a zöldikét érezte erõsebbnek. Elmosolyodott. Lehet ez az év mégis mókásnak ígérkezett.
Magában imádkozott, mert nem akart utolsó lenni. Félve emelte fel az egyik szemhéjját, hogy kileshessen mögüle. Automatikusan az aljára nézett elõször. Nem lett utolsó! Örömében elkezdett lebegni. Tsuyu húzta vissza. Aztán másodszorra a tetejére pillantott. Döbbenten konstatálta, hogy Midoriya nem csak elsõ lett, de toronymagasan lekörözött mindenkit aki valaha betette a lábát a UA kapuján.
.........................................................................................................................................
Bocsánat, nagyon rég volt rész. Akartam, hogy ez a rész is benne legyen de semmi ihletem nem volt hozzá. Aztán vagy nyolcvanszor átítram mert nem tetszett, így még rövid is de remélem tetszik.
.........................................................................................................................................
