NICK
Leérettségizett a barátnőm. A világ legbüszkébb pasijának éreztem magam: a csajom nemcsak gyönyörű, de elképesztően okos is. Kitűnő lett a bizonyítványa, az egyetemek versengtek érte, ő mégis azt az egyetemet választotta, ahová én is jártam Los Angelesben. El sem tudtam képzelni, mi lett volna velem, ha az eredeti terve mellett marad, és visszatér Kanadába. Alig vártam, hogy beköltözzön a lakásomba, mert - ugyan még nem beszéltem vele erről - azt akartam, hogy nálam lakjon. Torkig voltam azzal a sok sületlenséggel, amit a szüleink hadováltak, hogy akadályokat gördítsenek a kapcsolatunk elé attól a pillanattól fogva, hogy összejöttünk. Mióta elrabolták Noah-t, az anyja tisztára paranoiás lett, és ha ez nem lett volna elég, sem apám, sem pedig Raffaella nem titkolták, mennyire nem díjazzák, hogy a gyerekeik együtt járnak. A dolgok egyre rosszabbra fordultak: arra számítottam, hogy ha külön költözöm, majd normalizálódik a helyzet, de éppen az ellenkezője történt. Nem engedték, hogy Noah eljöjjön hozzám, sem pedig azt, hogy nálam aludjon. Mindenfélét ki kellett találnunk, ha hosszabb időt akartunk együtt tölteni. Mondjuk, nekem tökmindegy volt, mit szövegel apám és a felesége, már nagyfiú voltam, huszonkét éves, nemsokára huszonhárom, tudtam, hogy azt csinálok, amit akarok, de Noah-val már teljesen más volt a helyzet. Tisztában voltam azzal, hogy a köztünk levő öt év korkülönbségből problémák adódhatnak majd a jövőben, de azt soha nem gondoltam volna, hogy ennyi fejfájást okoz nekem ez az egész. De nem volt éppen időszerű ilyeneken gondolkodni: az ünneplésnek jött el az ideje. Az volt a terv, hogy elviszem Noah-t arra a híres-nevezetes tábortűzre, amit az osztálytársai szerveztek. Nem mintha túl sok kedvem lett volna hozzá, de úgy gondoltam, legalább egy kicsit együtt lehetünk. Másnap Noah-nak úgyis elég baja lesz az érettségi bankettel, az anyja meg vele akar vacsorázni az ünnepség után, így választhattam: vagy elmegyünk a buliba aznap este, vagy másnap osztozom rajta mindenkivel. Tudtam, hogy ez önzés a részemről, de az elmúlt hónapokban a sulis dolgok, a San Franciscó-i utazgatásaim, a szüleink által elénk gördített akadályok miatt feleannyi időt sem tölthettem vele, amennyit szerettem volna, ezért úgy döntöttem, kihasználom az alkalmat.
Kellemes volt az út a tengerpartig, Noah teljesen fel volt dobva az érettségi miatt, és a húsz perc alatt be nem állt a szája. Nagyon bírtam, hogy valahányszor izgatottá válik valami miatt, hadonászni kezd: mintha a keze önálló életet élne. Olyan közel parkoltam le a parthoz az autóval, amennyire csak tudtam abban a tömegben. Mintha nemcsak Noah évfolyamtársai gyűltek volna ott össze, hanem Dél-Kalifornia összes rohadt érettségiző osztálya odacsődült volna.
- Úgy volt, hogy csak páran leszünk - jegyezte meg, hozzám hasonlóan elképedve.
- Ha a páran a fél államot jelenti nálatok...
Noah elengedte a füle mellett a megjegyzésemet. Elmosolyodott, majd Jenna felé fordult, aki abban a pillanatban tűnt fel bikinifelsőben és falatnyi sortban, ami úgy állt rajta, mintha ráöntötték volna.
- Igyunk! - kiáltott fel Jenna.
Erre a felszólításra fél méteren belül mindenki üdvrivalgásban tört ki, és poharak emelkedtek a magasba.
Noah harsány kacaj kíséretében átölelte a barátnőjét. Amikor Jenna engem is ölelgetni akart, kihasználtam a magasságomat és az erőfölényemet, kitéptem a kezéből a poharat, és a homokba öntöttem a tartalmát.
- Na! - méltatlankodott.
- Hol van Lion? Már itt kellene lennie - jegyeztem meg széles mosollyal, amikor utálatosan elfintorodott.
