NOAH
A kocsiban vágni lehetett a feszültséget. Dühös volt, ezt jól tudtam, láttam a szemén. Tökéletesen megértettem, hogy egyáltalán nincs ínyére ez az egy hónapos utazás. De mit tehettem volna? Anyám megszervezte és kifizette, én pedig nem utasíthattam vissza, mégiscsak az anyámról volt szó.
Sokat beszélgettünk az érettségimről, az egyetemről meg arról, hogy vesszük meg együtt a koleszos bútoraimat; azzal viccelődtünk, hogy hátizsákos európai körútra megyünk, és együtt töltjük az utolsó nyarat, amikor még a kicsi lánya vagyok, ahogy ő emlegetett Az énem egyik része nagyon vágyott arra az utazásra, mert nem akartam elszalasztani a lehetőséget, hogy kettesben legyek azzal a nővel, aki életet adott nekem, és minden mást is megadott, ami csak tudott. Egyszerűen nem mondhattam nemet.
Az énem másik, elég fontos részének viszont fizikai fájdalmat okozott a puszta gondolata is annak, hogy nem láthatom Nicholast négy teljes hétig. Nekem is voltak terveim, én is vele szerettem volna tölteni a nap minden másodpercét a lakásában, már csak azért is, mert tudtam, hamarosan vissza kell térnie a munkába, és a San Francisco-i útjai nem mindig csak két hétig fognak tartani.
Oldalról rásandítottam. Meredten bámulta az utat, erősen szorította a kormányt. Rettegtem attól, mi járhat a fejében, de nem tudtam, mit tegyek vagy mit mondjak, hogy ne haragudjon rám.
- Hozzám se szólsz? - böktem ki, miután összeszedtem minden bátorságomat.
Rám se nézett, de láttam, ahogy megfeszül az állkapcsa, és kidagadnak az erek a nyakán.
- Azon vagyok, hogy ne vágjam tönkre az estédet, Noah - zúdította rám egy másodperccel később.
Azon vagyok?
- Nicholas, nem hibáztathatsz azért, hogy nem mondtam nemet. Az anyámról van szó! - sipítottam, mert felment bennem a pumpa.
- Én pedig a barátod vagyok! - kiabált.
Rám hozta a szívbajt. Már megint a szokásos műsor, megint összevesztünk, pedig azon az estén a legkevésbé sem akartam vitatkozni vele. Felém fordult, rám nézett, és láttam a szemében, hogy legszívesebben jól megmondaná a magáét.
- Ne csináld ezt! Nem szoríthatsz két tűz közé! Nem kényszeríthetsz arra, hogy választanom kelljen közted és az anyám között! - könyörögtem neki, és igyekeztem elérni, hogy ne remegjen a hangom.
Nicholas beletaposott a gázba, én pedig ijedtemben belekapaszkodtam az ajtóba. Abban a pillanatban feltűnt a Four Seasons a láthatáron. Az épület előtt autók hosszú sora várta, hogy az emberek kiszálljanak, és átnyújtsák a kulcsot a parkolásért felelős alkalmazottaknak. Néhány osztálytársam már meg is érkezett a párjával, én pedig irigyeltem a ragyogó mosolyukat. Az enyémet addigra letörölték az arcomról, már megint, a változatosság kedvéért.
Nick egy Mercedes mögött állította le a motort, és megint odafordult hozzám.
- Ha nekem kéne választanom, mindig téged választanálak - közölte olyan ridegen, hogy megfagyott a vér az ereimben.
Hitetlenkedve néztem rá, mert fájt, hogy így rám förmedt, de közben bűntudatot keltettek bennem a szavai. Nem lenne szabad választásra kényszerülnöm azok között, akiket a világon a legjobban szeretek. Nem lehetett összemérni a kétfajta érzést: anyámat a világ minden kincsénél jobban szerettem, de a Nicholas iránt érzett szerelmem leírhatatlan volt. Az a fajta szerelem, ami szinte már fáj, én pedig imádtam ezt az érzést, ugyanakkor a mindent elsöprő ereje félelemmel töltött el. Kiszálltam a kocsiból, és amikor megfordultam, észrevettem, hogy el sem mozdult a volán mögül.
