NICK
A fenébe is, de rohadtul hiányzott...! A napok végeláthatatlannak tűntek, a hetekről már nem is beszélve. Dupla műszakokat kellett nyomnom, hogy hamarabb hazaengedjenek, de ezért bőven megérte.
- Jól vagy? - kérdeztem levegő után kapkodva.
Így még soha nem csináltuk, tényleg soha. Noah-val szemben mindig visszafogtam magam, és méltó módon bántam vele, de ezúttal képtelen voltam tovább várni. Amint megláttam, azonnal azt akartam, hogy az enyém legyen. Összefonódott a tekintetünk, és káprázatos mosoly ült ki az arcára.
- Ez most... - nyögte ki, de egy csókkal belefojtottam a szót. Féltem attól, mit fog mondani, belevesztem a pillanat varázsába. Elképesztően nézett ki, mint még soha, az a szűzies ruha tisztára elvette az eszemet.
- Ugye tudod, hogy őrülten szeretlek? -jelentettem ki, amikor kibontakoztam az öleléséből.
- Én még jobban - vágta rá.
Észrevettem, hogy egy kicsit vérzik a szája.
- Kiharaptam a szádat - jegyeztem meg. Az ujjammal megcirógattam az alsó ajkát, és letöröltem a kiserkenő vércseppet. A francba! Mekkora barom vagyok! - Sajnálom, Pulykatojás.
Elgondolkodva szopogatta az ajkát... közben rám bámult.
- Most nem olyan volt, mint máskor - bökte ki egy másodperc múltán.
De még mennyire nem olyan volt!
Elhúzódtam tőle, és begomboltam a nadrágomat. Bűntudat gyötört: Noah megérdemli, hogy lefektessem az ágyba, és ne a falra kenjem fel, amolyan rámenős stílusban.
- Valami baj van? - kérdezte aggodalmas tekintettel.
- Semmi, ne haragudj - feleltem, majd újra megcsókoltam. Megigazítottam a ruháját, és elnyomtam magamban a vágyat, hogy ott folytassuk, ahol abbahagytuk. - Boldog szülinapot! - köszöntöttem fel mosolyogva, és egy apró, fehér ékszeresdobozt húztam elő a zsebemből.
- Hoztál nekem ajándékot? - kérdezte elérzékenyülve. Az egész lénye olyan édes, olyan tökéletes volt... Már a puszta látványától jókedvem kerekedett, az érintésétől pedig tisztára beindultam.
- Nem tudom, tetszeni fog-e - jegyeztem meg.
Hirtelen izgatott lettem. Elkerekedett a szeme, amikor meglátta az ékszeresdobozt.
- Cartier ékszer? - Elképedve bámult rám. -Elment az eszed?
Homlokráncolva csóváltam a fejemet, úgy vártam, hogy kinyissa. Amikor végre megtette, az apró ezüstszív beragyogta a sötétséget. Mosoly ült ki az arcára, én pedig megkönnyebbülten felsóhajtottam.
- Gyönyörű! - kiáltott fel, és az ujjával végigsimította az ékszert.
- Mostantól bárhova is mész, mindig magaddal viszed a szívemet - jelentettem ki, és nyomtam egy puszit az arcára. Ez volt a legnyálasabb duma, amit valaha is kiejtettem a számon, de ezt hozta ki belőlem. Szerelmes, komplett idiótát csinált belőlem.
Rám nézett, és könnyek szöktek a szemébe.
- Szeretlek, és baromira tetszik! - kiáltott fel, majd szájon csókolt.
Elmosolyodtam, és arra kértem, forduljon meg, hogy bekapcsoljam a nyakláncot. Az a ruha szabadon hagyta a nyakát, így kénytelen voltam megcsókolni a tarkóját. Beleremegett, nekem pedig nagy levegőt kellett vennem, nehogy ott helyben újra lerohanjam. Bekapcsoltam az ékszert a nyakán, és amikor mosolyogva megfordult, alaposan végigmértem.
