NOAH
Leérettségiztem. Nem tudom, átéltetek-e már valaha ilyesmit, de elképesztő érzés. A mai eszemmel már tudom, hogy a legnehezebb része a dolgoknak még hátra volt, mert egyetemre készültem, és igazából - ennyi idő távlatából - azt is látom, hogy a rosszabb része volt hátra, de az érzés, hogy az ember túlélte az érettségit, semmihez sem hasonlítható. Fontos lépés a felnőtt lét felé, fontos lépés a függetlenség felé, szóval akkora boldogság kerített hatalmába, hogy egész testemben remegtem, amikor az osztálytársaimmal együtt felsorakoztunk, és arra vártunk, hogy kimondják a nevünket.
Névsorban haladtak, így Jenna jóval utánam következett. Az ünnepséget tökéletesen megszervezték, nagyon elegánsra sikerült, a helyszínét pedig a suli parkjában jelölték ki, ahol óriási, 2016-OS ÉVFOLYAM feliratú táblák díszelegtek lépten-nyomon. Még emlékeztem arra, milyen volt az érettségit lezáró ünnepség a régi iskolámban: a tornateremben rendezték meg, ahová kitettek néhány színes lufit, és annyi. Itt még a parkot körülvevő fákról is mindenféle díszek lógtak lefelé. A családtagoknak és a barátoknak szánt székekre a suli hivatalos zöld-fehér színeivel, méregdrága anyagból székszoknyákat húztak, a szintén zöld színű talár, amit mindannyian viseltünk, egy neves divattervező keze nyomán született meg. Őrület volt az egész, elképesztő rongyrázás, de addigra már megtanultam, hogy ne akadjak ki semmin: milliárdosokkal körülvéve éltem, akik számára mindez teljesen természetes volt.
- Noah Morgan! - hangzott fel abban a pillanatban a mikrofonból. Izgatottan felpattantam, és felmentem a lépcsőn, hogy átvegyem a bizonyítványomat. Elbűvölő mosolyt villantottam a közönségre, és láttam, hogy Nick és anyám állva tapsol, és mindenki velem együtt örül. Anyám még idétlenül ugrabugrált is, amitől széles mosoly ült ki az arcomra. Kezet szorítottam az igazgatónővel, aztán csatlakoztam a frissen érettségizett diákok seregéhez.
Az a lány, aki két tizeddel jobb átlagot ért el nálam, a bizonyítványosztás után fellépett a dobogóra, és búcsúbeszédet mondott. Megható, vicces és gyönyörű volt a szöveg: ebben ő volt a legjobb. A mellettem ülő Jennának még a könnye is kicsordult, én inkább nevetgéltem, nehogy elbőgjem magam. Csak egy évet töltöttem abban suliban, de az lett életem egyik legjobb éve. Miután végérvényesen leküzdöttem minden előítéletemet, nemcsak tökéletes felkészítést kaptam az egyetemre, de csodálatos barátnőkre is szert tettem.
- Gratulálok, 2016-os évfolyam! Végre vége! - harsogták a mikrofonba meghatódva a tanárok.
Mindannyian felálltunk, és a magasba repítettük a süvegünket. Jenna olyan szorosan ölelt át, hogy alig kaptam levegőt.
- Indulhat a buli! - kiáltott fel a barátnőm, és olyan ugrabugrálásban és tapsikolásban tört ki, mint akibe belebújt az ördög. Felkacagtam, és ekkor a gyerekeiket megrohanó szülők százai leptek el minket egy szempillantás alatt. Elköszöntünk egymástól egy időre, hogy előkerítsük a szüleinket.
Erős kéz ragadott meg hátulról, és a magasba emelt.
- Gratulálok, te kis pedálgép! - harsogta Nick a fülembe. Visszaengedett a földre, és cuppanós puszit nyomott az arcomra. Megfordultam, és a nyakába ugrottam.
- Köszönöm! Fel se tudom fogni! - hebegtem, miközben belefúrtam az arcomat a nyakába, ő pedig hevesen átölelt.
Még megcsókolni sem tudtam, máris megjelent anyám. Közénk állt, és szorosan átölelt.
- Leérettségiztél, Noah! - Úgy visongott, mint egy ovis kislány, és elkezdett velem együtt ugrabugrálni.
Nagyot nevettem, amikor megláttam, hogy Nick elnéző mosollyal csóválja a fejét, és baromi jól szórakozik rajtunk. William is megtalált minket, aztán amikor anyám végre eleresztett, szeretetteljesen átölelt.
