-Megyek -mondtam Billnek aki örömében sikitani kezdett, nem is érdekelte őt a körülöttünk lévő emberek.
-ANNYIRA IMÁDLAK! -ölelt magához -De kérlek ne balhéz Tommal. Szeretném ha helyre jönne köztetek minden -mondta miközben kifelé mentünk a parkból ám ekkor jó pár kisgyerek szaladt felénk
-Bill! -Mondták mosolyogva majd végül kicsit félve de megálltak Bill előtt
-Csinálhatunk képet? -kérdeztek. Egyem meg de aranyosak-Persze, Emily te is benne leszel! -jelentette ki majd oda húzott magához és mindegyik gyerekkel csináltunk képeket majd végül Bill megkért egy nénit hogy csináljon már egy képet úgy hogy mindenki rajta volt. Na hát alig ha rá fért 6 gyerek és mi ketten de végül megvolt.
-Holnapra kinyomtatom legyetek itt pontban ekkor -simogattam meg az egyik barna hajú kisfiú haját majd boldogan elszaladtak
-Nem lesz baj ha kirakják? -Kérdeztem Billre nézve aki csak mosolyogva megrázta a fejét majd végül mire az autóhoz értünk beszáltunk az autóba és indultunk is a fiúk közös házához úgymond.
/Eközben a többiek/
-Hé! Nem láttátok Billt? -kérdezte Tom kicsit idegesen. Egész nap nem látta a testvérét és aggódik kicsit ám ekkor meghalltotak hangokat odakintről.
-Meg is jött-tek...-akadt meg a szava Gustavnak amint meglátott Bill mellett egy hosszú szőke hajú lányt. Ám amikor a lány megfordult Gustav azonnal elejtette az összes tányért ami a kezében volt erre a másik két fiú is Billre nézet.
-MI A! -szaladt oda Georg az ujdonsült vendéghez és azonnal felkapta őt egy ölelésbe míg Tom csak tátott szájjal nézet s amikor észre vette magát zsebre dugott kézzel ment a konyhába majd felkapva a seprüt elkezdte a szilánkokat felseperni. Végülis 2 dolog miatt nem ment oda, egyik oka az volt hogy tudta ki a lány a másik pedig hogy eszébe jutott miket mondott és tett 10 évvel ezelőtt a reptéren a lánnyal.
-sziaaaaa! -ölelte meg Gustav is Emilyt amire már Tom idegei elpattantak ezért felment a szobájába az ajtót becsapva maga mögött. -Ennek mi baja? -kérdezte a fiú mire mindenki megrántotta a vállát.
A fiúk teljesen el lepték Emilyt kérdésekkel, Georg bocsánatot kért azokért amiket régebben mondott rá és rá kellett jönnie Emily sokkal szebb lett mint hitte volna
-Hova jársz suliba? -kérdezte Gus' kíváncsian
-Ahova ti -nevetett kínosan Emily. Kicsit ideges volt hiszen már régen találkozott a fiúkkal és fura neki a helyzet eléggé. Tomot azóta se látta senki pedig mióta hazatért Bill és Emy eltelt 3 óra hossza
-Megyek beszélek vele -mondta Bill majd elindult testvére szobája felé de Emy nagyon kíváncsi volt ezért utánna mentek. A két fiú pedig egyből a konyhába rohantak hogy csináljanak valami sütit és megünnepeljék legjobb barátnőjük visszatértét.
/Újra Emily szemszögéből/
-Akkor se teheted ezt! -hallottam ahogy Bill kiabált Tommal
-Miert nem? Nem jelent semmit!
-MEGIS TE SÍRTÁL AZON A NAPON! -Bill már szinte üvöltött vele amire a fiúk is felrohantak de nem engedtem őket hogy oda menyjenek így mind a hárman hallgatozni kezdtünk. Pár perc csönd után újra megszólaltak
-Úgy látom neked kurvára igazad van, nincs bőr a pofádon Tom hogy azok után esetleg nem így bánnál vele? De látom -nevetett fel -neked nagyon nem számitott Emily és nem bántad meg.-Nem, nem bántam meg... -Tom szava mélyebbre hatolt egy késnél is. Ennyire egy szemétládát. Fogtam magam es le viharoztam a két fiú mellett majd elhagytam a házat. Hallottam ahogy a két G utánnam kiabál de nem érdekelt. Már az eső is szakadt de én futottam amerre láttam, haza nem akartam így menni mert aztán kapok anyámtól.
YOU ARE READING
Gyerekkori barátokból szerelmesek /Tom Kaulitz/✅
RandomEmily Kelin élete aki egy 17 éves, szőke, heterocom lány újra rátalál gyerekkori legjobb barátaira akikkel újra összeköti az életet és megszökik édesanyja elől! 18+ Kábítószer használat! Gyilkosság! Veszekedés, szerelem