Az egész hetem dög unalom volt. Suliban a rimánkodó kis lányok hangját hallgattam akik ez előttem ülő Tomra vagy épp Billre másztak. Nagyon idegesítőek.
-Szia Tommy -ült egy csaj Tom ölébe aki meglepetésemre ki lökte őt onnan. -Most meg mi bajod? -kérdezte. Jah hát a csajszi állítólag az új barátnője
-Most nincs kedvem semmihez -mondta maga elé meredve majd a csaj kirohant az ajtón idegesen. Ora után végül egész nap nem láttam Tomot és csak annyit mondtak kiment a suliból. Bill rengeteget hívogatta de semmi válasz nem volt. Eddig.
Tom: Itthon vagyok
Csak ennyit írt Tom Billnek mire megnyugodott. Órák után együtt ettem a fiúkkal és rengeteg lány jött oda hogy esetleg ehetnek -e velünk de a fiúk elküldtek. Nem mondom, de eléggé utalnak azért mert jó kapcsolatom van a Tokió Hotelel.
-Jossz velünk haza? -kérdezte Bill miközben az autója felé mutatott
-Miert is ne -mondtam mosolyogva mire örömében átölelt és elindultunk hozzájuk.
-TOM! -kiáltott fel Bill testvérének -TOM KAULITZ! -már idegesebben ment fel a lépcsőn majd eltünt a fivére szobájában
-Emy csinálsz nekünk valami finomat? -kérdezte a másik két fiú bevetve az aranyos tekintetüket hogy hátha hát
-Persze -nevettem el magam mire megöleltek -Mit szeretnétek en...
-Rád bízzuk! -mondták egyszerre majd végül elindultam a konyhába és nekiláttam palancsintát csinálni.
-Oh hogy basszameg! -nyujtózkodtam hogy elérjem a lisztet amikor hirtelen két kezet éreztem meg a combomon és egy fejet a lábam között így hirtelen lenéztem
-Igy könnyebb lesz -mondta Tom majd felállt. Nem mondom nem kicsit ilyendtem meg a magasságtól de végül gyorsan levettem a lisztet és ami kellet még majd oda adtam Tomnak aki letette azokat a pultra majd végül én is kiszálltam a nyakából.
-Köszi -mosolyogtam rá mire ő csak rám kacsintott és elindult a fiúkhoz játszani. Szerencse hogy a nappali és a konyha egybe van és így látom a fiúkat ahogy játszanak. Már éppen hogy végeztem vele az összes fiú már a pultnál ült tányérral a kezükben amin muszáj voltam nevetni
-Nutella vagy lekvár? -nyujtottam fel mind a kettőt mire Bill kivette a kezemből a nutellát majd Gustav a hűtőből a tejszinhabot és nekiálltunk enni.
-Mmm ez isteni lett Emy! -mondta teli szájjal Bill amin mosolyognom kellett. Beszélhettünk és szinte minden feljött
-Tom miért nem hagyod ott Natashat? -mondta elhúzott szájjal Gustav mire Tom csak rá nézet egy "megöllek ha nem fogod be" tekintettel
-Ki az a Natasha? -kérdeztem, bár lehet nem kellett volna mivel Tom megfogva a tanyerját elindult a szobájába
-Tom csaja, tudod akivel ma "veszekedett" -Sohajtott Bill -Legalabb egy normális csaja lenne -nézet rám mire kapcsoltam
-Nem Bill! Én csak barátként tekintek rátok és rá is. Ne haragudj de úgyse lenne semmi belőle. Tomot ismerjük -a két másik fiú bólintott -nőcsábász, mindig csak a sex jár a fejében és nem áll le egynél. Plusz...van barátom -erre mind a hárman megálltak az evésben és rám néztek.
-Ki? Hogy hívják? Normális? -kerdezősködött Bill -Ugye tudod hogy megakarunk védeni! Ha már fiúd van mutasd be hogy tudjuk normális-e -én ekkor nagyot nyeltem. Mutassam be..?
-Nehéz lesz -néztem oldalra kínosan -Seattle-ban lakik...
-Oh..legalább képed van? -elővettem a telefonomat és megmutattam neki. -Miota vagytok együtt?
-Ugy pár éve. Erőltetett kapcsolat igazából.
-Ugy néz ki mint egy drogos -húzta a szájat Georg majd elraktam a telefonom
-Az is -sohajtottam -Amilyen jól néz ki annak ellenére nagyon kegyetlen. Sokszor vert már meg és sokszor voltak vitáink de...én ennek ellenére is mellette vagyok..-csordult le egy könnycsepp az arcomon akit Bill egyből letörölt. Ám ekkor jött egy üzenetem -emlegetett szamár
Henrik: HOL A GECIBE VAGY? BAZDMEG ITT VAGYOK LIPCSÉBEN ES KURVARA NEM TALALLAK!
-Mit akar már? Honnan tudja hogy itt vagy? -nézet rám ilyedten Georg
-N..nem tudom -dobtam a telefonomat a pultra és elkezdtem idegesen fel-alá járkálni majd vissza írtam neki
Emy: Gyere ki a Centrumba
-Biztos vagy benne? -jött oda hozzam Bill mire csak bólintottam
-Minden rendben lesz ígérem -adtam egy gyors arcra puszit majd elindultam, volna, ha Bill nem kap a kezem után
-Akkor legalább elviszlek
-Jo -mosolyogtam majd beültünk az autóba és útnak indultunk. Kb egy 10 perc autokázás után végül odaértünk. Elköszöntem tőle majd félve de beléptem az épület ajtaján ahol egyből egy dühös Henrikkel találtam szembe magam
-Szia...-öleltem át de ő nem ölelt vissza-Miert? -fel se tudtam fogni mit mond csak eltolt magától. -Miert Emily?
-Nem értem
-Miert hagytál ott? Apukád mondta hogy már itt laksz. El se köszöntél basszameg! Ennyit jelentettem én neked?
-Csendesebben! -tettem a szájára a kezemet amit idegesen vett le de úgy hogy az fájt.
-Nekem ne mond hogy csendesebben! Bazdmeg! Együtt vagyunk de most is már fiúval jössz, mond Emily jelentett neked valamit az az elmúlt pár év? -én nem mondtam semmit csak a cipőm orrát néztem -VÁLASZOLJ EMILY! -félelmemben felnéztem rá mire lekevert nekem egyet majd mikor észrevette magát megszólalt -Én..sajnálom! -ölelt magához mire én eltoltam magamtól és kiszaladtam az épületből sírva. Nem ez az első hogy megver de ennyire még soha. Érzem ahogy az arcomon folyik lefelé a vér. Kurva jó...
-Szia Em...MI TÖRTÉNT VELED? -Ugrott fel egyből Georg és mielőtt hozzám tudott volna érni bezárkóztam a mosdóba. Eléggé lila és vörös foltos volt és ha ez még semmi egy vágás is volt az arcomon ami nagyon csunyán vérzett. Mielőtt kerdeznétek hogy azt úgy hogyan hat elmondanám hogy Henriknek elég hosszú körmei vannak kiskora óta. Rendes körme.
-Emily nyisd ki az ajtót kérlek! -hallottam Tom hangját az ajtó túl oldaláról de nem izgatott. Miért nem bír oda menni Natasha-hoz vagy ki a faszomhoz.
-Menyj el Tom
-Emy kérlek! Nyisd ki segíteni szeretnék -A nagy Tom Kaulitz segíteni? Fura
-Nem kell. Menyj inkább a csajoddal beszélgess -ezutan nem hallottam már Tom hangját hanem már Bill jött zaklatni. Neki persze kinyitottam majd bezártam újra és segített leápolni az arcomat
-Eljossz velünk egy barátunk házibujára? Tudom azt hiszed rosszul nézel ki de nincs semmi. Beszívva aztán nem látszik semmi
-Elmegyek -sohajtottam majd megölelt amit viszonoztam. Elindultam a szobába tettem fel egy kis sminket plusz szememre valami füstösebbet aztán felvettem egy kék baggyjeant amire egy zöld bő pulcsit majd elindultunk mindannyian.
YOU ARE READING
Gyerekkori barátokból szerelmesek /Tom Kaulitz/✅
RandomEmily Kelin élete aki egy 17 éves, szőke, heterocom lány újra rátalál gyerekkori legjobb barátaira akikkel újra összeköti az életet és megszökik édesanyja elől! 18+ Kábítószer használat! Gyilkosság! Veszekedés, szerelem