meglátlak
s hirtelen nem tudom
hogy egy senki vagyok
újra január van
szájunk mögött hangunk a végtelen űrbe vesz
szemeink mint üveggolyók
hidegen nézik egymást
s egyikünk sem érti mi történt
de már vége is
képszakadás
és most újra kezdődik
már látom az arcod
a szemeid barnák
hangod többé sosem hallhatom
csak bámulom a tükörben ragadt képedet
ahogy nyakamra folyik a könnyem
hátha majd felém lépsz
és újra kimondod azt a szót
és én megint elvarázsolt kisgyerek módjára
azt hihetem
hogy te is látsz engem.
