olyan kedves volt
ahogy a nap átölelte a sötétet
és új arcokat szült
miket önmagáról mintázott
de volt bennük valami
a halálból is
egy porszemnyi csók
a tudatlanságtól
kinek minden egyforma
minden keret barna
minden szó kevés
elfogyott a fény
a magasságokon
és a hold a nap mellett táncolt
mert félt
a semmitől
kinyújtottam a karom
és megfogtam a kezét
de valami ellökött
világított a tenyerem
a napba zuhantam
ő meg átkarolt engem
