7.

27 3 0
                                    

(⁠*⁠ ̄⁠(⁠エ⁠)⁠ ̄⁠*⁠)

✯Lili szemszöge:✯

Már több, mint 1 hónapja utaztam ide Japánba és csatlakoztam a Karasuno Középiskola röplabda klubbjához. Ezalatt az egy hónap alatt volt a csapatnak több gyakorló meccse is, de egyikbe se állhattam be. Ukai edző azt szerette volna, hogy ha az edzőtáborban "avatnak fel" engem, mint 13. csapat tagot. Ez idő alatt nagyon jóban lettem Kiyoko-channal, és úgy az egész csapattal, kivéve Tsukishimát... Azóta nem nagyon beszéltünk - még edzésen se- , mióta elmondta, mennyire is idegesítem a jelenlétemmel. Ezért inkább csak kerülöm őt, hogy ne utáljon meg még jobban.

Igazából Shimizu-channal szinte már barátnők vagyunk. Segítek neki amiben tudok, a gyakorló meccseken én voltam a másik menedzser, de még ha edzés van akkor is próbálom könnyíteni a dolgát. Nem lehet könnyű harmadévesként még mindig menedzselni egy csapatot. No meg meséltem neki a volt sulimról... Nem részletesen, csak úgy nagy ívben elmondtam, hogy nem voltak túl rendesek hozzám az iskola társaim. Azt mondtam neki, hogy egyszer kétszer megvertek, (és nem azért mondtam csak ilyen keveset, mert nem bízom benne, csak nem akartam, hogy aggódjon még ennél is jobban). Meséltem neki a fenyegetésről is amit még Christopher mondott, bár nem vettem komolyan. Japánba utazna csak, hogy megverjen? Nem hinném.

(⁠*⁠ ̄⁠(⁠エ⁠)⁠ ̄⁠*⁠)

Beérve a terembe, leültem a helyemre, majd Shoyo köszöntött.
- Sziaa Lili-chan!!
- Sziaa Shoyo.
- Mivel el marad az utolsó óránk, megyünk hamarabb a terembe?
- Még szép! Nem is kérdés.
- Hé Chika-chan.- szólított meg egyik osztálytársam.
- Mondd.
- Egyik ismerősöm tudni szeretné, hogy van-e valakid.
- Mármint?
- Hogy van-e barátod.
- Jaaa. Nincs.
- Akkor jó.- majd el ment
- Mi volt ez?- nézett rám Shoyo
- Szerinted én tudom?- majd nevettünk.

(⁠*⁠ ̄⁠(⁠エ⁠)⁠ ̄⁠*⁠)

- Gyere már Lili-chan!
- Megyek már na. Nem tudok olyan gyorsan rohanni, mint te.- majd utol értem Hinatát és együtt mentünk a terembe.
- Öltözzünk át gyorsan.
- Aki a lassabb az pakol elő mindent.
- Oké!- az egyik sarokba mentem és gyorsan levettem a szoknyám, de már alatta volt a rövid nadrágom, majd átvettem az inget tesi pólóra.
- HÁ! Én nyertem.- mosolyogtam diadalittasan.- Gyerünk, siess és pakolj.- hesegettem a kezemmel a szertár felé.
- Csaltál!!
- Nem is. Na gyerünk, ne húzd az időt.
- Baaaaah, jóó.- majd bement és elkezdte elő hozni a cuccokat.

Miután felszerelt és elő hozott mindent, labdát ragadott a kezébe.
- Megy!- majd dobta is felém meg sem várva, hogy felálhassak (leültem az előbb a hálóhoz).
- Hé!- majd mivel nem volt időm felállni, inkább lefeküdtem és úgy adtam fel neki amit le is csapott.- Várd már meg amíg felállok Shoyo.
- Bocsi.- villantott egy ártatlan mosolyt.
- Jól van mindegy.- majd felálltam, de a jobb térdem el kezdett fájni. "Egyre gyakrabban csinálja ezt baszki." Próbáltam nem törődni a fájdalommal, de úgy néz ki még így is látszott a fejemen, hogy valami nem okés.
- Minden rendben Lili-chan?
- Igen persze.- majd magamra erőltettem egy mosoly. "Egyre erőteljesebben a fájdalom. Ez így kurvára nem lesz jó. Lehet szólnom kéne az edzőnek?"
- Fojtatjuk?- nézett rám
- Persze, de előtte.- majd a táskámhoz mentem és jobb térdemen lévő térdvédőt lecseréltem egy térdszorítóra. Amint ezt megcsináltam vissza siettem Hinatához és elkezdtük adogatni a labdát egymásnak.

Az idő elteltével szépen lassan a többiek is jöttek és beálltak hozzánk, majd megérkezett Ukai és Takeda edző is, Kiyoko-chan kíséretében.
- Sziasztok.- köszönt a két edző
- Jó napot Ukai és Takeda edző.- majd a köszöntés után leültünk, hogy megbeszélhessük -gondolom- az edzőtábor részleteit.
- 3 hét sincs már és kezdődik az edzőtábor.- mondta Ukai edző.- Izgulsz már Chikamatsu?- majd rám nézett
- Eléggé. De a lehető legtöbbet fogom kihozni magamból, hogy ne hátráltassam a csapatot.
- Nem hátráltatsz minket Lili! Pont, hogy fejlődtünk, miattad. Jól mondom?- nézett a többiekre Noya-san.
- Jól.- szinte kórusban mondták. "Annyira boldog vagyok! Mindjárt elsírom magam komolyan mondom."
- Szóval ne aggódj ez miatt.- majd vállon veregetett, ami nagyon jól esett.
- Vissza térve a táborra.- fojtatta Takeda edző- Aki nem megy át a vizsgákon, nem jön.- majd Hinata, Kageyama, Noya-san, Tanaka-senpai és én össze néztünk. "Ohh bazdmeg!!"- Szóval azt ajánlom, hogy akik bukásra állnak, azok mihamarabb kezdjenek el tanulni, vagy nem tarthatnak velünk.- majd mind az öten lesütöttük tekintetünket.
- Jól van, kezdjük az edzést.- szólt a síri csöndbe Ukai edző. Mindannyian felálltunk és melegíteni kezdtünk, de magához hívott az edző.- Chikamatsu, neked miért nincsenek még itt a papírjaid, hogy elengednek-e téged Tokióba?- "OHHH BAZDMEEEG! Elfelejtettem alá irattatni a nagyszüleimmel."
- H-Holnapra elhozom Ukai edző.- sütöttem le tekintetem a padlóra.
- Rendben. De ha nem hozod, nem jöhetsz velünk. Azt meg senki nem akarná.- majd a vállamra tette kezét.
- Ukai edző...- "El kell mondanom neki a térdemet vagy csak rosszabb lesz. De várjunk. Ha elmondom, lehet, hogy nem enged el az edzőtáborba. Nem. Inkább, majd edzőtábor után mondom el neki."
- Igen?- húzta fel egyik szemöldökét
- Semmi érdekes. Megyek melegíteni.- majd oda siettem Shoyoékhoz.
- Miért hívott oda az edző?
- Nem hoztam még a papírokat.
- Miiii???
- Nyugi, holnapra hozom...- "Csak még előtte be kell vallanom a nagyszüleimnek, hogy a FIÚ röplabda csapatban játszom. Fhuu bazdmeg. Csak imádkozni tudok, hogy alá írják a papírt és elengedjenek."

Mindent megváltoztattál                             [Tsukishima Kei - Haikyuuff]Donde viven las historias. Descúbrelo ahora