5.rész

305 24 0
                                    

Igor pov.

Egy közeli piacon pihentünk és a kocsmában ittunk. Nem kelthettünk nagy feltűnést.

- Hallottad amúgy? Harbor kikötő urának a hitvese gyermeket vár!

- Mi? Igazán?

- Igen, már bármelyik nap megszülethet a trónörökös.

Kezeim ökölbe szorultak.

- Nyugodj meg. - szólt rám Mark halkan.

- Gyáva voltam. Elengedtem őt.

- Az a rohadtak fenyegetett minket. Az egész legénység családját megölte volna.

- Nem lett volna szabad otthagynom őt! - remegtem meg a vissza fojtott dühtől.

- Én szerinted ott akartam hagyni Thomast? - kérdezte elfolytott hangon - Nekem is nagyon hiányzik, ahogy az úrficskád.

- Nem néztem rá. Ha hozzászólok vagy ránézek én...

- Megtörtél volna, tudom.

- Sikerülni fog szerinted a terv?

- Őszintén? Fogalmam sincs... - sóhajtotta fejét lehajtva - Túl kockázatos most lépnünk, de ha nem teszünk semmit azzal csak jobban rontunk.

- Szerinted a kicsi a tiéd? - kérdezte mire megfagytam.

- Nem tudom... - feleltem őszintén - Sokat voltunk együtt akkor.

- Én úgy hiszem, hogy a tiéd. - tette kezét vállamra Shadow.

- Honnan veszed olyan biztosra?

- Ha bármelyik nap itt lehet a kicsi, akkor most kilenc hónap, a megtermékenyülési idő minimum 4 hét.

- Akkor tényleg a tiéd. - bólintott Mark száját húzva.

- Jézusom! - suttogtam és felálltam. Ha az a fickó rájön erre megöli őket.

- Baj van cimbora? - kérdezte a pultnál álló egyik férfi.

- Nincs... - motyogtam és visszaültem. Vállat vonva fordult újra a csaposhoz és kért még egy kört, míg Mark kezemre fogva nyugtatott.

- Kiszabadítjuk, ne félj. - mondta - Az emberünk holnap küldi a többi információt es akkor végre tudunk lépni!

- Menjünk most! - mondtam határozottan.

- Kapitány...

- Menjünk!

- Igenis. - álltak fel végül és mindenki követett.

A hajón minden fényt lekapcsoltunk és csendben közeledtünk a sziget felé.

Vladimir pov.

Keserves fájdalmaim voltak, már reggel óta szenvedek, de nem érdekel, csak a babám biztonsága a fontos.

- Bírod még? - szorította kezemet barátom, mire nagyot nyelve bólintottam.

Egy jó erős nyomás után minden izmom megremegett és átjárt a megkönnyebbülés. A fülemet egy hangos, vékonyka hang ütötte meg. Szemeim kipattanva néztem az orvosra és a bábára, akik gyermekemet tartották karjaikban.

- Mi-mihlyen a hajah? - kérdeztem fáradtan.

- Szőke! - mondta Thomas sírva.

Hátra estem megkönnyebbülve. Átadták a kicsit, ám mikor kinyílt a szeme megfagyott bennem a vér, gesztenyebarnán csillogtak. Ijedten néztem fel barátomra, aki falfehéren tekintett vissza rám.

A kalóz király (BEFEJEZETT)Onde histórias criam vida. Descubra agora