Történelem röviden

A középkori város és céhes ipar

A középkori város és céhes ipar
A városok száma és lakossága a korai középkorban nem volt jelentős. Európa történelmében az ugrásszerű fejlődés a 10-11. században kezdődött. A földművelő népességből ekkor vált ki az a kézműves, iparos réteg, amely a városi lakosság egyik részét adta. Ekkortól lendült fel a kereskedés is, amely a városok másik legfontosabb fejlesztője lett.

A mezőgazdaság forradalma és hatásai:
a 10. század végére Európa nyugati felén véget értek a zsákmányszerző-hódító támadások ezért megnőtt a népesség száma
a hagyományos művelési módszerekkel nem tudtak elegendő élelmet termelni, ezért új eszközök alkalmazásával (szügyhám, nehézeke, lópatkó, borona) áttértek a háromnyomásos földművelésre
következménye: jelentősen nőtt a terméshozam
a jobb megélhetés újabb népességrobbanást eredményezett, ezért újabb földeket kellett művelés alá vonni (erdőirtással, mocsarak és tavak lecsapolásával)
az elegendő élelem lehetővé tette a kézművesek kiválását a mezőgazdaságból, akik a kereskedők által kedvelt vásárhelyekre költöztek, és velük közösen létrehozták a középkori városokat.

A városok kialakulásának helyszínei:

földrajzi helyek: folyók és hegység találkozása, folyók torkolata, utak kereszteződése, hegyvidék és síkság találkozása

királyi, egyházi, földesúri székhely (várak-kolostorok)

nyersanyaglelőhelyek (bányák)

kereskedelmi-piaci központok (vásárok)

ókori városok romjai

A városok típusai:

szabad királyi városok: a király alá tartoznak, pl.: vásárvárosok és bányavárosok

mezővárosok: a földesúr alá tartoznak

 
A kommuna

A városi polgárok kommunákat, városi önkormányzatokat alapítottak. A városi önkormányzat egyik alapvető eleme a szabad elöljáró-választás volt: a polgárok az önkormányzat testületeit és tisztségviselőit, a város papjait, később parlamenti követeit is maguk választhatták meg. A városi önkormányzat legjelentősebb szerve a magisztrátus volt. A szűk körű magisztrátus döntött a legfontosabb kérdésekben:
polgárjog megadása,
ellenőrizte a városi tisztségviselőket,
ítélkezett büntetőügyekben,
intézte a város gazdasági ügyeit, valamint az adószedést is
gondoskodott a rend fenntartásáról, az oktatásról, az egészségügyről,
irányította a városfalak, a templomok, a városháza, a hidak építését,

Az állami adókat a város egy összegben fizette az uralkodónak, ennek összegét szerződésben rögzítették. Hogy a polgárok közül ki mennyivel járul hozzá az adókhoz, azt a magisztrátus döntötte el. Merőben új jelenség volt, hogy az adó nagyságát a vagyoni helyzethez mérték, vagyis a városokban megjelent az arányos közteherviselés.

Városi kiváltságok
különleges királyi kiváltságok
a várost fallal kellett körbekeríteni (kiváltság és kötelezettség)
vásártartás joga: heti vásárokat és országos vásárokat tarthattak
Jelentős kiváltság volt az árumegállító jog. Ennek értelmében a városokon áthaladó kereskedőket feltartóztathatták útjukban, áruik kirakására kényszeríthették őket, a kereskedőknek vásárvámot kellett fizetniük és nem térhettek el a helyi árszabástól. (I. Károly – Bécs árumegállító joga – Visegrádi királytalálkozó)

A középkori városi polgárság

A polgár személyében szabad volt, nem állt magánföldesúri joghatóság alatt, közvetlenül a király alá tartozott.
A polgár mentes volt minden jobbágyi szolgáltatás alól, szabadon választhatta meg lakóhelyét, lehetett tulajdona, városi ingatlana, ezeket szabadon örökíthette.
DE: Fizetnie kellett királyi és az egyházi adókat, viselte továbbá a városi önkormányzat terheit. A polgárnak katonáskodnia is kellett, háború esetén köteles volt védeni a várost.

A városok társadalma:

Patríciusok:

legvagyonosabb kereskedők, iparosok, telektulajdonosok, akik közül sokan nemesi származással is dicsekedhettek

Kezükben a város irányítása (legfontosabb tisztségek)

Plebejusok: városi középrétegek

Elszegényedett kézművesek, cselédek, hajósok, bérmunkások, kontárok, koldusok, csavargók

polgárjoggal nem rendelkező szegények (Polgárjogban csak azok részesülhettek, akiknek tetemes vagyonuk volt vagy a céhek tagjai voltak, így a plebejusok kizárattak a polgárjogból.)

Kialakult az a szokás, hogy a földesura elől a városba szökő paraszt egy év és egy nap elteltével szabad emberré lett („a városi levegő szabaddá tesz”), viszont ez természetesen nem jelentette a polgárjog automatikus megszerzését is egyben.

A céhek

Azok az iparosok, akik ugyanazon mesterséget űzték, érdekeik védelmére céhekbe tömörültek (német, 'egyesülés, egylet'). Mivel a piac szűk volt, ezért úgy védekeztek a túltermelés, az egymás közötti verseny és az idegen áruk ellen, hogy szigorúan szabályozták a termelés és az értékesítés egész folyamatát. A szerveződés alkalmas volt arra, hogy a céh egy-egy árucikk gyártását monopolizálni tudja. Ennek volt egyik jele, hogy minden eszközzel üldözték a kontárokat, azokat az iparosokat, akik nem tudtak bekerülni a céhbe, vagy máshonnan költöztek a városba. A céh biztonságot nyújtott tagjainak, mert a verseny kizárásával áruinak biztos piacot garantált. A céh élén egy-két céhmester állt, akiket a mesterekből álló céhgyűlés választott. A céhbe nem volt könnyű bekerülni, ehhez hosszú évekig inaskodni kellett egy mesternél, majd a legény már mint segéd dolgozhatott tovább tanítójánál. Ezután a legény vándorútra kelt, városról városra járt, és idegen iparosoknál csiszolta tovább tudását. Ha hazatért, elkészítette mestermunkáját, amelyet a céh vezetői bíráltak el. Ha elfogadták, akkor a legényből mester lehetett, és saját műhelyt alapíthatott – ha tudott. (rengeteg pénz)

Távolsági kereskedelem

A céhek nagy mennyiségű árut állítottak elő, amit főként a városok piacán és annak vonzáskörzetében értékesítettek. A kereskedők felvásárolták a felesleget és távolabbi vidékekre szállították, így kialakult a távolsági kereskedelem, melynek Európán kívüli legtávolabbi úti célja India és Kína volt.

A korban két nagy tengeri útvonal alakult ki:

északi Hanza-kereskedelem

1160-ben alapított kereskedő szövetség, melybe az Észak európai városok tartoztak

Az áru az Északi tengeren keletről érkezett (Oroszország)

Alapító tagjai Lübeck és Hamburg

Főleg tömegárukat szállítottak (pl. szarvasmarha, juh, gabona, fa, prém)

déli Levantei-kereskedelem

a Karaván útón keletről érkező, majd a földközi tengeren továbbszállított áruk, melyek főleg Észak Itáliába, Genova vagy Velencébe mentek

főleg keleti luxuscikkeket importált Európába, cserébe a rengeteg nemesfémért (15. században aranyéhséghez vezetett " földrajzi felfedezések)

A két kereskedelmi térség összekapcsolását és az áruk mozgását belső, szárazföldi utakon bonyolították le: Velence és Genova városától, Észak-Itálián át, Franciaország területén keresztül, Champagne-t érintve Flandriáig terjed

a Gibraltári-szorosnál találkozott is a két kereskedelmi útvonal