Történelem röviden

Naci faji ideologia

A HOLOKAUSZT

A holokauszt a nyugati civilizáció, a nemzetállamok, a modern bürokratikus társadalmak és az emberi természet megismerésének megkerülhetetlen témája. A holokauszt az ártatlan polgári lakosok millióinak előre eltervezett tömegmészárlását jelenti. A nácik példátlan mértékű népirtást hajtottak végre rasszista ideológiájuk alapján, amely a zsidókat „élősködő férgeknek” tekintette, akik csak a megsemmisítésre méltók. Európa teljes zsidó lakosságát el akarták pusztítani: a betegeket és az egészségeseket, a gazdagokat és a szegényeket, a vallásos ortodox zsidókat és a kikeresztelkedetteket, az öregeket és a fiatalokat, nem kímélve a csecsemőket sem.

A holokauszt során Európa háború előtti zsidó lakosságának mintegy kétharmadát gyilkolták meg. Mire a II. világháború 1945-ben véget ért, hatmillió európai zsidó volt halott, köztük több mint egy millió gyermek. És még ez a statisztika is félrevezető, mert az életben maradottak nagy része Európa azon területein élt, amelyeket Németország nem foglalt el, például a Szovjetunió keleti övezeteiben, Nagy-Britanniában, Bulgáriában vagy semleges államokban, például Spanyolországban, Portugáliában, Svájcban és Svédországban. A németek által megszállt Európában is több tízezer zsidó élte túl a háborút, többségük bujkált vagy a koncentrációs táborok foglya volt a táborok felszabadulásáig. A nácik és kollaboránsaik könyörtelenül üldözték és pusztították a zsidó lakosságot az általuk irányított európai területeken.

Sok könyv született a holokauszt eseményeiről, és hogy a nácik mikor, hol és hogyan hajtották végre gyilkos terveiket. A tetteik megértéséhez azonban először át kell tekinteni és értelmezni kell azokat az elméleti alapokat, amelyekre felépítették a terveiket. A náci fajelmélet tételeinek vizsgálata részben megmagyarázza, honnan jött az a könyörtelen elszántság, amellyel az európai zsidóság teljes fizikai megsemmisítésére törekedtek.

A NÁCI FAJELMÉLET
Adolf Hitler, a náci párt Führere (vezére) formálta és fogalmazta meg azokat az elképzeléseket, amelyek a náci ideológia néven váltak ismertté. Mély és éleslátó gondolkodónak tartotta magát, és meg volt győződve róla, hogy megtalálta a rendkívül bonyolult világ megértésének kulcsát. Úgy vélte, hogy egy adott személy tulajdonságait, jellemét, képességeit és viselkedését úgynevezett faji felépítése határozza meg. Hitler nézetei szerint minden csoport, faj vagy nép (ezeket a fogalmakat szinonimaként használta) olyan jellemvonásokat hordoz, amelyeket változatlanul átörökít a következő nemzedéknek. Az egyén nem tud felülkerekedni fajának alapvető jellemzőin, az emberiség történelme pedig a fajok közötti küzdelemként írható le.

A fajelmélet kialakításakor Hitler és a nácik nagyban támaszkodtak a késő 19. századi német szociáldarwinisták elképzeléseire. Hozzájuk hasonlóan a nácik is úgy gondolták, hogy az embereket „fajok” szerint lehet osztályozni, és minden faj olyan megkülönböztető jellegzetességekkel rendelkezik, amelyek genetikai úton öröklődnek a történelem előtti idők és az emberiség megjelenése óta. Ezek az örökölt jellemvonások nem pusztán a külső megjelenésre és a fizikai felépítésre korlátozódnak, hanem meghatározzák a belső szellemi folyamatokat, a gondolkodásmódot, a kreatív és szervezési képességeket, az intelligenciát, az ízlést, a kulturáltságot, a fizikai erőt és a katonai alkalmasságot is.

A nácik a darwini evolúciós elmélet természetes szelekcióra vonatkozó részének szociáldarwinista értelmezését is átvették. Szerintük egy faj túlélése attól függött, mennyire képes szaporodni, megfelelő nagyságú földterületet biztosítani a növekvő népesség letelepítéséhez és élelmezéséhez, és mennyire éberen őrködik génkészletének tisztán tartása felett, hogy megőrizhesse egyedi „faji” jellemzőit, amelyekkel a „természet” ruházta fel, hogy a túlélésért folytatott küzdelemben sikert arathasson. Mivel minden „faj” célja a terjeszkedés, a rendelkezésre álló földterület viszont véges, a túlélésért folytatott küzdelem „elkerülhetetlenül” erőszakos hódításokba és katonai konfrontációba torkollik. Így a háború – akár állandó jelleggel is – a természet és az emberi létezés megkerülhetetlen eleme.

A fajok meghatározásának érdekében a szociáldarwinisták olyan pozitív és negatív sztereotípiákat ragasztottak az etnikai csoportokra, amelyek állítólagosan megváltoztathatatlan és biológiai úton öröklődő megjelenési, viselkedési és kulturális jegyekből álltak össze, amelyekre nem hat az idő, a környezeti változások, az intellektuális fejlődés vagy a szocializáció. A nácik lehetetlennek tekintették, hogy egy eltérő fajú személy asszimilálódjon egy másik kultúrába vagy etnikai csoportba, hiszen az eredeti, örökölt jellemzőkön nem lehet változtatni. Szerintük az úgynevezett fajkeveredéssel csak a faji jellemvonások elkorcsosulását lehetett elérni.

AZ ÜLDÖZÖTT CSOPORTOK

A nácik a zsidókat „fajként” határozták meg. A zsidó vallást lényegtelennek tekintették, és sokféle negatív sztereotípiát társítottak a zsidókhoz és a „zsidó” viselkedéshez. Mindezt összekapcsolták a biológiailag meghatározott, megváltoztathatatlan örökséggel, amely a „zsidó fajt” is a többi faj kárára történő terjeszkedésre ösztönözte saját túlélése érdekében.

A zsidókat tekintették ugyan legfontosabb „ellenségüknek”, de a náci fajelmélet más csoportokat is üldözött, bebörtönzött vagy meg akart semmisíteni, például a romákat, a fogyatékkal élőket, a lengyeleket, szovjet hadifoglyokat vagy afrikai származású németeket. A politikai másképp gondolkodókat, Jehova tanúit, homoszexuálisokat és úgynevezett aszociális elemeket is ellenségnek és biztonsági kockázatnak tekintették, vagy mert tudatosan ellenszegültek a náci rezsimnek, vagy mert a viselkedésük nem illeszkedett a nácik által elfogadott társadalmi normákhoz. Arra törekedtek, hogy a német társadalom folytonos öntisztításával megszabaduljanak a beilleszkedésre képtelen és faji fenyegetést jelentő elemektől.

Úgy gondolták, hogy a felsőbbrendű fajoknak nem pusztán joguk, de kötelességük is az alsóbbrendű fajok leigázása, sőt megsemmisítése. Véleményük szerint a fajok küzdelme összhangban állt a természet törvényeivel. A nácik egy olyan domináns germán népről álmodtak, amely uralkodik a születésüknél fogva alsóbbrendű csoportok, különösen a szlávok és az úgynevezett ázsiaiak felett (akik alatt szovjet Közép-Ázsia népeit és a kaukázusi régió muszlim lakosságát értették). Propagandacélokból a nácik ezt a stratégiai célt gyakran egy keresztes hadjáratként prezentálták, amely megmenti a nyugati civilizációt a „keleti” vagy „ázsiai” barbároktól, illetve azok zsidó vezetőitől és szervezőitől.