Történelem röviden

Hidegháború

A kétpólusú világ: a keleti és a nyugati blokk kialakulása, főbb politikai, gazdasági, társadalmi jellemzői, a hidegháborús szembenállás jellemzői.

A 2. világháború után kezdetben még működött a szövetségesek együttműködése. 1945-ben létrehozták az ENSZ-t, felállították a Nemzetközi Katonai Törvényszéket, amely Nürnbergben bíróság elé állította az elfogott náci vezetőket. 1947-re tető alá hozta a békeszerződéseket Párizsban a vesztes országokkal. Igaz, a nézeteltérések miatt Németországgal és Japánnal már nem.

1.     A nemzetközi erőviszonyok megváltozása

A háborúban a győztes Franciaország és Anglia egyaránt meggyengült, gazdaságuk romokban volt. A szintén nagy veszteségeket szenvedő vesztes Németországot és Japánt megszállták. Egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az USA és Szovjetunió jelentőségét tekintve messze kiemelkedik a világpolitika többi résztvevője közül – ők a két szuperhatalom. Az USA gazdasági erejét megtartotta, sőt növelte, hadserege a legkorszerűbb. A SZU erkölcsi győztesként került ki a háborúból, területét és befolyási övezetét egyaránt növelte. Szárazföldi haderője neki a legnagyobb.
A háborút követő közel fél évszázadban a két szuperhatalom és az általuk vezetett szövetségi rendszerek viszonya határozta meg a nemzetközi politikát, sőt gyakran egyes országok belső politikai viszonyait is. Ezt a helyzetet nevezzük kétpólusú (bipoláris) világnak.
Mind a két nagyhatalom kiépítette a saját érdekszféráját a háború után, amelyek aztán gazdasági, politikai, ideológiai és hatalmi okokból szemben álltak egymással. Mindkét tábor a saját életformáját, értékrendjét tekintette magasabb rendűnek, míg a másikat olyannak, amelynek el kell tűnnie. A két szuperhatalom több évtizedes szembenállása azonban nem vezetett közvetlen katonai összecsapáshoz – ezt az állapotot nevezzük hidegháborúnak.

2.     A nyílt szembenállás kialakulása

A) SZEB-ek működése
A háború során a legyőzött országok nem nyerték vissza függetlenségüket, irányításukat a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (Németországban Tanács) végezte. A SZEB elnökének, akit a megszálló ország nevezett ki, szinte teljhatalma volt. Mindkét nagyhatalom a saját területén a saját politikai nézetüket elfogadó erőket támogatta. A SZU a kommunistákat, őket az általa meg nem szállt területeken is. Ebből számos helyi konfliktus keletkezett (Görögország, Irán – TK.11.-112., Olaszország), amelyek a szakítás felé mutattak.

B) Vasfüggöny
A szakítás első látványos jele Churchill – már nem miniszterelnök – fultoni beszéde 1946 márciusában, ahol elhívta a világ figyelmét arra, hogy a szovjetek zsarnoki uralmat építenek ki Európa keleti felében, s hogy a kontinenst „vasfüggöny” osztja ketté. Sztálin reagálása gyors volt, háborús uszítónak nevezte Churchillt.

C) Truman-elv (doktrína)
Az USA-t aggasztotta, hogy a SZU a kelet-európai országok szovjetizálása mellett a nyugat-európai országokban is növeli a befolyását a kommunista pártokon keresztül, aki pl. Franciaországban, Olaszországban a kormányba is bekerültek. 1947 elején Truman megfogalmazta a feltartóztatás politikáját, nem tűrnek el további szovjet térnyerést, növelik a katonai jelenlétet, támogatják a polgári erőket a demokrácia megvédése érdekében.

 D) A Marshall-terv (1947 – 1951/59)

George Marshall amerikai külügyminiszter dolgozta ki, az európai országoknak ajánlottak és nyújtottak támogatásokat.

Céljai:

 a nyomor és a szegénység felszámolása, mert az a szélsőségeket erősíti.

A piac kibővítése és megtartása az USA gazdaságának.

Az európai demokráciák stabilizálása, gazdaságuk működőképessé tétele.

Az USA gazdasági, politikai hatalmának erősítése.

Feltételei: az európai országok  növeljék az együttműködésüket és nyissák meg egymás előtt piacaikat.

Az összeg 90%-a segély volt, 10%-a kölcsön. A program segítette Nyugat-Európa gazdasági talpra állását, javította az életkörülményeket, miközben az USA is jól járt. A SZU elhatárolta magát a tervtől, és nem engedte ezt az általa ellenőrzött országokban sem. Sztálin nemcsak politikailag, gazdaságilag is elszigetelte a szocialista tábort. 1949-ben létrehozza a KGST-t (Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsa), a szocialista államok gazdasági együttműködésére.

E) A német kérdés
Az országot, miképp Ausztriát, s magát Berlint, a 4 nagyhatalom megszállási övezetekre osztotta. Mivel az ország jelentős gazdasági lehetőséggel rendelkezett, egyik fél sem akarta feladni pozícióit. Ezért aztán két német állam fog létrejönni. A szovjetek zónájukban gyorsan nekiláttak a politikai-társadalmi és gazdasági viszonyok átalakításának – földosztás, államosítás. A nyugatiak egy demokratikus német államot képzeltek el 1946-ben egyesült a brit és amerikai zóna, majd 48-ban a francia is (Bizónia, majd Trizónia). 1948-ban a nyugati zónában valutareformot vezettek be. Ez ellen a SZU tiltakozott, és Nyugat-Berlint blokád alá vonta. A blokádot a nyugatiak légijáratokkal hidalták át. A blokád felgyorsította a két német állam létrejöttét. 1949 májusában megalakult a Német Szövetségi Köztársaság (NSZK) nyugaton, míg keleten októberben a Német Demokratikus Köztársaság (NDK).  A német állam kettészakadása látványos jele volt a két világrend elválásának. A hidegháború szimbóluma pedig az 1961-ben felépített berlini fal lett.

F) A katonai tömbök létrejötte
A SZU elleni feltartóztatási politika része a katonai erő felmutatása is. A szovjet szárazföldi haderő ellensúlyozására 1949. április 4-én létrehozták a NATO-t (Észak-atlanti Szerződés Szervezete) – 12 állam részvételével. Alapokmánya szerint védelmi jellegű, célja a demokratikus rend védelme, a SZU terjeszkedésének megakadályozása.
A keleti tömb saját katonai szervezete a Varsói szerződés az NSZK Nato-ba belépése és az osztrák államszerződés megkötése után jön létre.

A HIDEGHÁBORÚ

megalakul a két szembenálló katonai szövetség:

1949: NATO (Észak-Atlanti Szerződés Szervezete), ez a demokratikus országok katonai szövetsége (alapító tagok: USA, Kanada, nyugat-európai országok, később még többen)

1955: Varsói Szerződés, ez a kommunista országok kat. szövetsége (SZU, kelet-európai országok)

folyik a fegyverkezési verseny: a SZU-nak 1949-től van atomfegyvere (hidrogénbomba: USA 1952, SZU 1953!), a ’60-as évekre mindketten elegendő atomfegyverrel rendelkeznek ahhoz, hogy többször (!) elpusztítsák az egész világot

mégsem tör ki közöttük háború, mert hamar rádöbbennek, hogy egy atomháborút senki nem nyerhet meg (az atomcsapások nyomán bekövetkező „nukleáris tél” az egész életet elpusztítaná a bolygón (egy fegyver, amit nem lehet bevetni – mit lehet vele csinálni? fenyegetni a másikat) – ez a kölcsönös elrettentés politikája: azért halmozzák az atomfegyvereket, hogy elriasszák a másikat a támadástól

ezért hidegháború zajlik (a „forró háború” lenne az igazi fegyveres összecsapás): próbálnak minél több országot a befolyásuk alá vonni – a hidegháború korában több helyi háború zajlott, ahol a két szuperhatalom harcolt egymással, de sosem közvetlenül egymás ellen (a legtöbb ilyen Délkelet-Ázsiában volt: Korea, Vietnam)