5 Fejezet .

153 17 4
                                    


Este volt már, csak a tücskök zenéjét lehetett hallani, az utcán pedig, a villany karón lévő lámpák nyújtottak, egy kis fényforrást. Egyedül akartam lenni friss levegőre volt szükségem anyuék már megint veszekednek, félek oda vesz, a házasságuk. Rendszeressé vált náluk, a minden napos veszekedés hiába akartam erősnek tűnni, a szemem sarkában megbújtak, a könnycseppek. Vettem, egy mély levegőt, s, a számban lévő cigarettát meggyújtottam remegő kezeimmel.

Lépteket hallottam, a hátam mögül, majd csak, arra lettem figyelmes, hogy a fából készült pad reccsen eggyet , mivel már elég régi volt. Lassan felemeltem, a fejem, s a mellettem ülőre néztem.

Tom volt, az csendesen  ült mellettem, s nézett könny áztatta szemeimbe.

- Miért sírsz? -  Szólalt meg pár perc után.

- Nincs közöd hozzá - Hunytam le szemeimet, s próbáltam vissza nyelni, a könnyeimet.

- Reménytelen vagy - Állt fel, s hagyott magamra.

Igazából örültem neki, hogy, elment egyedül akartam lenni. És amúgy se kedvelem őt, fogalmam sincs mióta ültem egyedül, a sötét utcán, és hogy őszinte legyek nem is érdekelt. Lassan felálltam, a rozoga padról, s haza felé vettem, az irányt.

Arra értem haza, hogy anya, a földön össze kuporodva sír. Az arca piros volt, a szemei pedig fel voltak dagadva, már, a sok sírástól. Le guggoltam mellé, s szorosan magamhoz öleltem.

- Hol van apa? - Kérdeztem alig hallhatóan.

- Nem tudom - Sírni kezdett még jobban.
-Pihenj le édesem, én megleszek - Simogatta meg az arcomat.

- Biztos anya? Szívesen itt maradok veled.

- Menj csak - Biccentett, az emelet felé.

Kimerültnek éreztem magam, a szívem pedig ketté tört. Fáj így látni anyát, sosem láttam még őt ennyire boldogtalannak.

Miután lezuhanyoztam, és elvégeztem, az esti rutinomat kimentem, az erkélyre elszívni, egy szál cigit, s megpillantottam Tomot, a szomszéd ház ablakában, egy szál törölközőben.

- Miért hazudtál? - Hajolt ki, az ablakon, s nézett végig rajtam.

Igazából szégyelltem magam, mivel, egy francia bugyiban, s egy alig takaró topban álltam előtte.

- Mire gondolsz? - ráncoltam össze homlokomat.

- A cigire, azt mondtad nem cigizel - Húzta gúnyos mosolyra ajkait.

- Szimplán nincs kedvem hozzád - Rántottam vállat , s szívtam bele, a cigibe.
- Figyelj Kaulitz, én nem akarok barátkozni veled, nem az, én súlycsoportom vagy, lúzerekkel nem foglalkozok - Hajítottam el, a cigit, s fordultam felé.
- Ja, és még valami ha szexelni készülsz, akkor legközelebb, a függönyt húzd be - Vigyorogtam, s intettem egyet, a megszeppent srác felé, majd besiettem, a szobámba.

Hallottam valamit mormolt, a kis felmosó fejű, amin, én csak el mosolyodtam. Be húztam, a függönyt, majd ágyba bújtam, s el is nyelt, az álmok világa.

Szomszédomba szeretve ~Tom kaulitz. Tempat cerita menjadi hidup. Temukan sekarang